nevelés

2018. november 30. 10:54
Ahogy egy gyermek felcseperedik, minden apró szituáció, pillantás, mosoly és beszélgetés nagy hatást gyakorol rá. Erre utal a címben szereplő kínai közmondás. Minden közeg új információkkal szolgál és minden ember komoly befolyás lehet. Bár legtöbbünk az élet kezdetén csupa pozitívummal, szeretettel, törődéssel találkozik, nem szabad elfelejtenünk, hogy vannak olyan gyermekek is, akik nem ennyire szerencsések.
Anyaság
2018. november 23. 12:28
Anyaság: egy biológiailag kódolt, olykor egyszerűnek látszó, mégis hihetetlenül összetett misztérium. Ez az érzésünk lehet Daniel Stern könyvét olvasva, aki művében ezúttal nem elsősorban a csecsemőkre, hanem az anyákra fókuszál. Mikor születik meg egy nő lelkében az anyai azonosságtudat, és milyen utat kell ehhez végigjárnia? Mihez kezdhet az út közben jelentkező szorongásaival, és hogyan tud neki hatékonyan segíteni a környezete? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a pszichoanalitikus elméletalkotó olvasmányos könyvében.
2018. november 3. 10:27
Ne érzelmeink miatt kérjünk elnézést, hiszen azzal azt az üzenetet fejeznénk ki, hogy a harag mint érzelem egy megbocsátandó dolog.
Önkéntesség
2018. október 18. 9:30
Az egyik legnehezebb feladat megtalálni egy gyermek számára a megfelelő motivációt a tanuláshoz, sporthoz, kreatív tevékenységekhez. Fokozottan érvényes ez azokra a gyerekekre, akik nem családban, hanem állami gondozásban nevelkednek. A Vásáry Tamás Alapítvány Együtt Tanulás Programja önkéntesek segítségével próbálja orvosolni a problémát.
Nevelés
2018. október 8. 13:12
A biztonságos kötődést számtalan dologgal összefüggésbe hozták már, a tanulmányok tárháza kimeríthetetlen. Olyannyira, hogy 2013-ban már arra is terveztek vizsgálatot, vajon hogyan alakul a gyermekek Istenhez való kapcsolata annak tükrében, hogy az édesanyjuk milyen kötődési mintázattal rendelkezik.
2018. július 2. 8:24
A világ egy része kezd elmenni abba az irányba, hogy kizárólag debil fogyasztókat neveljenek.
Oktatás
2018. június 14. 12:03
„Sajnos az iskolák sokszor abban jók, hogy korlátozzák a diákok és tanárok tehetségét és lelkesedését” – mondja Sir Anthony Seldon a Mandinernek. A szolgálataiért lovaggá ütött angol oktatási szakember az elsők között tett koedukálttá egy patinás magániskolát. Szerinte ugyanis az iskoláknak a való élethez kell hasonulniuk. Erről és más új pedagógiai módszerekről, valamint a boldogság oktatásban való fontosságáról faggattuk Seldont.
Kultúra és nevelés
2018. június 12. 11:10
A mai nyugati ember szégyelli a kultúráját és fél a kihívásoktól – mondja Frank Furedi brit szociológus. A magyar származású tudós szerint noha sokan járnak egyetemre, kevés a valódi értelmiségi. A professzort az egyetemi oktatásról, a fiatalok neveléséről, a PISA-tesztről és a relativizmus veszélyeiről kérdeztük. Interjúnk.
2018. május 25. 8:29
A sport emellett, hogy célokat ad és felejthetetlen kalandokat, testi-lelki-anyagi erőforrást is jelenthet, hisz ezáltal a gyerekeink olyan tudást kapnak a kezükbe, ami később is csak hasznukra válik.
2018. május 7. 10:01
Milyen jó annak a gyereknek, aki apja mellett nőhet fel. Akivel megosztják időben a felelősséget. Akit nem féltenek, hanem a szó szoros értelmében útnak indítják!
2018. április 11. 10:45
Őrült ricsaj vette körül a gyermekeinket, akiket boldog és egészséges emberré szeretnénk nevelni. Itt az ideje annak, hogy feldolgozzuk velük az eseményeket, és beszélgessünk velük a jövőről.
2018. március 19. 8:47
Hátrányos helyzetű gyerekeket tanít a világ legjobb pedagógusa.
2018. március 19. 7:29
Először csak egy-egy mesét játszunk le nekik a YouTube-ról, aztán hosszabb időre is megkaphatják, és már kész is a baj.
2018. március 13. 15:27
A tanulás semmilyen körülmények között nem ártalmas.
2018. március 6. 10:17
Sok szülő azon buzgólkodik, hogy gyermekeik minél több sport- vagy művészeti foglalkozáson vegyenek részt, esetleg foglalkozzanak azzal, amire a szülőknek fiatalkorukban nem volt módjuk. Sohasem szántak azonban akárcsak néhány percet is arra, hogy meghallgassák, mi van gyermekük szívében.
2018. március 1. 9:50
Mindennek célja természetesen a nagyüzemi gulyásmarci-előállítás, mintha nem lenne egy is sok; végső soron pedig az, hogy a mi gyerekeinkből az ő gyerekeiket „neveljék”.
Család, iskola, üzlet
2018. február 12. 6:19
Az iskolában azt kell tanulni, ami örök; a munka világát pedig úgy kell alakítani, hogy a harmonikus családi élet lehetséges legyen – mondja Charles Handy ír társadalomfilozófus, és világhírű üzleti gondolkodó, menedzsmentguru a Mandinernek. Lapunknak a család és a karrier összeegyeztetéséről, az oktatás, a nevelés, valamint a vállalati kultúra megújításáról adott nagyinterjút londoni otthonában.
2018. február 8. 7:37
A család, az iskola és a klub nevel, tehát azoknak a személyeknek kell utat mutatniuk, akik a gyerekért felelősek. Őket kell számon kérni, nem a gyereket. Interjú.
2018. február 6. 7:17
A Kedves Olvasó szeretné, ha hülye lenne a gyereke?
2018. január 29. 9:06
Akkor büntetünk, ha olyan dolog történt, amire nem számítottunk, amivel nem tudunk mit kezdeni, amit régóta nem tudunk más eszközzel megoldani.
2018. január 19. 10:07
Az edzők társadalmi szerepéről tartottak konferenciát Érden.
2017. március 19. 9:48
Cuki éjszakai felvétel két megállíthatatlan ikerfiúról és a helyzettel megküzdő szüleikről.
2017. január 25. 11:56
Pimaszul neveletlen vagy határokat kereső kamasz? Önállótlan vagy bizonytalan? Hol vannak ilyenkor a nevelés és a nevelhetőség határai és korlátai? Szigorral vagy megértő kíséréssel neveljünk? Tehetetlenség vagy telhetetlenség érzése?
2016. december 21. 9:36
Elfogadást nem, inkább toleranciát és tiszteletet javasol a bajorországi kulturális miniszter, aki új nevelési irányelveket léptetett életbe a bajor diákok családi és szexuális nevelését illetően.
2016. november 29. 11:14
Munkájuk tiszteletreméltó, megbecsültségük viszont elkeserítő. A helyzet tarthatatlan – de úgy tűnik, ez a kormányt a legkevésbé sem érdekli.
Felelős Szülők Iskolája, Gazdagrét, november 19.
2016. november 9. 12:08
Kitől mit és mennyit lehet elvárni az iskolában? Oldható-e a szorongás, csökkenthető-e az iskolai agresszió? Milyen fejlesztési alternatívák vannak, kihez forduljunk, ha más a gyerekünk? Meg kell-e javítani a gyereket, vagy csak megérteni, hogy mitől más? Rossz gyerek nincs, csak más – vallják a Felelős Szülők Iskolájában, ahol interaktív konferenciát szerveznek más megoldások bemutatására az iskolába készülő és iskolás gyermekek szülei, valamint pedagógusok számára.
2016. november 6. 10:59
Bogár Zsuzsa tanácsadó pszichológussal arról beszélgettünk, hogy a gyerekkori minták miként alakítják felnőttkori énünket. Vajon igaz a mondás? Nem esik messze alma a fájától?
2016. november 5. 12:45
Lábak nélkül nem lehet járni, de érzelmileg útra kelni fantáziában igen. Kezek nélkül nem lehet ölelni, de érzelmileg átkarolni valakit a képzelettel igen.
2016. november 5. 11:17
Kevés jobb és meghatározóbb kapcsolat van egy ember életében annál, mint ami a nagyszüleihez köti. Ki ne emlékezne gyerekkorából a nagyiéknál töltött időkre, a nagymama süteményeire, a szeretetre, ami körülvesz? A család.hu írása a témában.
2016. november 4. 9:38
Magyarország jó irányba tesz lépéseket a kisgyerekkori nevelésben és oktatásban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakemberei szerint.
2016. március 30. 13:45
A technológia központi szerepet játszik a gyerekek életében, így időnként értelmes tiltás a szülők részéről, hogy korlátozzák az internethasználatot. Beválik a digitális büntetés?
2015. december 8. 13:15
A fiatalok nem tudják megkülönböztetni a Google hirdetéseit a keresési eredményeitől már, ezt bizonyítja egy angol telekommunikációs cég friss felmérése és a South Park is.
2015. december 6. 16:06
2016 a virtuális valóság éve lesz, érdemes megnézni mire is lesz jó majd a dolgos hétköznapokban ez az új trend a játékon és a szórakozáson kívül.
Debrecen 300
2015. szeptember 11. 11:22
A katolikus nevelés és oktatás lesz a fő témája az idén harmadszorra megrendezett Kattársnak, Katolikus Társadalmi Napoknak, a katolikus egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvénynek, amelynek idén Debrecen ad otthont szeptember 12-én, szombaton. Az előadások, beszélgetések témái közt lesznek a szenvedélybetegségek, a személyiség kibontakoztatása, a gender-elmélet, a sport, de a vallás és tudomány kapcsolata is szóba kerül.

összesen: 34 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó