Neo FM

2016. május 24. 8:08
Mi vihette rá az amerikai felet, hogy egy ilyen kétes, de inkább biztos bukó ügyletbe beleszaladjon? Mit kalkulálhat Simicska, hol lesz neki ebből a vélhetően készpénzmozgás nélküli ügyletből előnye?
Vége a titkolózásnak
2014. április 24. 8:32
Pert vesztett a Médiatanács az Origo ellen, így nyilvánosságra kell hoznia az országos kereskedelmi rádiókkal kötött teljes szerződéseket – mondta ki a Kúria szerdai jogerős ítéletében.
2013. december 19. 7:44
A hatalom – oly sok minden után – még egy országos frekvenciát is bekebelezett. Amúgy közszolgálatilag. A köz javára. És hogy mi a köz java, azt ma már csakis ők mondják meg.
Szinte mindenki hallgathatja
2013. december 18. 11:11
A korábban a Sláger Rádió, illetve a Neo FM által használt frekvenciacsomagból kikerült új frekvenciákkal bővül a jövő évtől a Kossuth Rádió és a Dankó Rádió. Ezzel a Kossuth Rádió lakossági lefedettsége 90 százalékra nő.
2013. június 11. 18:44
Mit keres mindez egy rekvirált frekvenciájú árvízi adón?
2013. június 10. 9:59
Árvíz FM néven árvízvédelmi rádiót indít vasárnap reggel 8 órától a közmédia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyártásában készülő műsorok a nap 24 órájában hallhatók lesznek – közölte az új csatorna vezetője az MTI-vel.
2012. november 28. 21:29
Reméljük, hogy a piac minél hamarabb konszolidálódik, és még az idén eldől, hogy mi lesz a Neo FM sorsa. Interjú.
2012. november 28. 21:15
Ha valaki azt gondolja, hogy a Neo FM kivéreztetése úgy ment, hogy megtiltották a különböző magáncégeknek, hogy hirdessenek, az téved, ez soha nem így működik. Interjú.
2012. november 11. 14:27
Közel 1egymillió- kétszázezer hallgató „szabadult fel”, legalábbis ennyien hallgatták a NeoFM-et októberben.
2012. november 9. 10:31
A leállásról a rádió tulajdonosa, Medveczky Mihály olvasott fel közleményt pénteken reggel. A tulajdonos szerint „a halálraítéltet még az előtt kivégzik, hogy a halálos ítélet megszületne”. Éjfél után internetes rádióként továbbra is adnak műsort, ám azt a tulajdonos nem garantálta, hogy minden dolgozóját megtartja.
2012. november 7. 18:51
A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
2012. november 5. 16:00
Bár összességében jelentősen csökkentek a rádióknál elköltött reklámösszegek az elmúlt években, idén mégis újra növekedésnek indulhatnak a bevételek. A Kreatív cikkében arról is beszámolt: a kormányváltás óta a Nyerges Zsolthoz köthető Class FM-é a költések 66 százaléka.
2012. október 11. 19:05
Pénteken 150 ezres példányszámban jelent meg először a Boros Lajos és Bochkor Gábor nevéhez és rádióműsorához kötődő Bumeráng című hetilap, amely a tulajdonosok szerint fél éven belül a bulvárpiac meghatározó médiuma lehet. Boros és Bochkor eközben a rádióműsor folytatásáról, és egy tévéműsor elindításáról is tárgyal.
2012. szeptember 21. 9:40
Már a héten a Neo FM programigazgatójaként folytatja munkáját B. Tóth László. A rádiós a Blikknek azt nyilatkozta: bővítik a kínálatot, új műsorokat gyártanak, és a zene-szöveg arányát is megpróbálják korrigálni.
2012. szeptember 19. 16:43
Nem fizet sem bérleti díjat, sem rezsit a Medveczky Mihály cégének tulajdonában álló Neo FM – írja a hvg.hu Rigorics György, a Neo FM által használt budai ingatlan tulajdonosának elmondása alapján. A főbérlő októberben kitenné a stúdióból a stábot.
2012. szeptember 12. 9:57
Megfellebbezi a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben elutasította a rádió médiahatósággal szembeni keresetét. A dolgozók járandóságát mindaddig visszatartják, amíg az okozott károkkal kapcsolatos polgári peres eljárás folyamatban van.
2012. szeptember 4. 16:49
A Médiatanács szerint a hatóság álláspontját támasztotta alá a Fővárosi Törvényszék Neo FM-mel kapcsolatos döntése: senki nem élhet vissza az állami tulajdonban lévő frekvencia hasznosításának jogával.
2012. szeptember 4. 11:42
Elutasította a bíróság a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. keresetét: ebben a társaság a Médiatanács határozatát támadta meg, amellyel felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
2012. augusztus 31. 15:40
Bumeráng néven indít közéleti hetilapot a közeljövőben Bochkor Gábor – értesült a Bors. A lapot a Geomédia Kiadó adhatja ki, bennfentes információk szerint már tördelik a próbaszámot.
2012. augusztus 21. 14:37
A Music Fm meghívására augusztus 27-től egy héten át a 89.5 MHz-es frekvencia reggeli sávjában lesz hallható a Bumeráng című műsor. A rádió ezzel igazolja szlogenjét: „Összehoz minket”.
2012. augusztus 13. 18:04
A múlt héten felmondott huszonhat Neo Fm-dolgozó kilépési papírjain az áll, hogy az általuk szándékosan okozott kár miatt kártérítési eljárás van ellenük folyamatban – írja a hvg.hu. Az ex-hírigazgató szerint a kilépőpapírokkal Medveczky tönkre akarja tenni az egykori munkavállalók jövőjét.
2012. augusztus 9. 8:19
A Neo FM új tulajdonosa egyelőre egy forintot sem törlesztett a rádiót üzemeltető cég csaknem nyolcszázmillió forintos adósságából – írja a Magyar Nemzet. Az FM1 Zrt. alkalmazottai hétfőn többek közt az elmaradt bérek miatt mondtak fel.
2012. augusztus 7. 10:02
Köszönettel tartozunk azon értelmiségieknek, akik a frekvenciabotrány árnyékában is cikkekben, állásfoglalásokban buzdítottak az MSZP-re való szavazásra. Őszintén reméljük, hogy a Neo FM-mel együtt végre ők is elnémulnak.
2012. augusztus 7. 8:18
Nem sugároz adást a Neo FM: kedd reggel a rádiócsatorna budapesti, 100.8 megahertzes frekvenciáján semmi nem hallható.
2012. augusztus 7. 1:41
A Neo FM dolgozói azért mondtak fel, mert az új tulajdonos szerintük nem tartja magát korábbi ígéreteihez. Bochkor Gábor a Bumeráng jövőjéről is beszélt.
2012. augusztus 6. 11:43
Közösen adták be felmondásukat a Neo FM munkatársai, a lépéssel Bochkor Gáborék is szolidaritást vállaltak – értesült a hvg.hu. Keddtől elhallgathat az országos kereskedelmi rádió.
2012. július 24. 16:49
A Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a július közepén esedékes médiaszolgáltatási díját sem fizette be, így a médiatanács újabb 150 millió forintos követelés nyilvántartásba vételét kérte.
2012. július 23. 21:28
Földes Ádám július 18-i lemondása után Németh Tibor veszi át a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezérigazgatói posztját. Az új menedzsment tagja lett mellette dr. Mezei László, Berényi Attila pedig a szakmai munkát fogja irányítani.
2012. július 20. 17:06
A NeoFM tulajdonosváltásával párhuzamosan, július 18-ától lemondott posztjáról Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. eddigi vezérigazgatója – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rádió.
2012. július 11. 10:52
A Neo FM-nek hétfő éjfélig kellett volna befizetnie adóssága első részletét. Mivel ez nem történt meg, a médiahatóság azt gondolta: az FM1 Zrt. menedzsmentje bezárta a rádiót.
2012. július 11. 10:15
Medveczky Mihály, a korábban Zalatnay Saroltát képviselő ügyvéd az ügyvezetője a Neo FM-et birtokló FM1 Zrt.-t megvásároló Dr. M-Média Kft.-nek - írja a Blikk, hozzátéve: tudomásuk szerint a vállalatot amerikai befektetők is támogatják.
519 millió
2012. július 11. 9:08
Amíg a Neo FM-et működtetik a tulajdonosai, naponta 2,1 millió forinttal növelik a hatósággal szembeni köztartozásukat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közölte: a szerződés felbontásáról szóló júniusi döntésén már nem változtathat.
2012. július 10. 13:04
A Fővárosi Törvényszék szeptember 4-ére halasztotta a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. beadványának tárgyalását. Az eljárásban a társaság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa azon határozatának felülvizsgálatát kérte, amelyben a hatóság felmondta a rádió médiaszolgáltatási szerződését.
2012. július 7. 10:32
Egy forintért kelt el a csődközeli helyzetben lévő Neo FM. Az adót birtokló FM1 Zrt. új tulajdonosa egy ügyvédi iroda, amely nagy valószínűséggel amerikai befektetőket képvisel — értesült a Népszabadság. Az új működtető átvállalta a cég mintegy 600 millió forintos tartozását is.
2012. június 28. 14:08
A NeoFm-ért nem fogok könnyeket morzsolni. Számomra a műsora is ugyanúgy elviselhetetlen, mint a ClassFm-é, a személyes ízlésemtől olyan távol van, hogy azt nehéz is lenne megmérni. Interjú.
2012. június 24. 15:01
A Neo FM rádió által kért csődvédelemnek nincs jogi hatása a társaság médiaszolgáltatási szerződésének létére vagy megszűnésére; azt az 500 millió forintos váltót pedig, amelyet az FM1 benyújtott, a hatóság nem fogadhatta el, de a cég pénzre válthatta volna azt – írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
2012. június 22. 9:57
Úgy tűnik, hogy jó taktika volt a NeoFM részéről a csődvédelem. Legalábbis lehet úgy értelmezni a csődtörvényt, hogy jelenleg tényleg nincs helye felmondásnak.
2012. június 22. 9:52
A Neo FM rádió megszűnése esetén külön folytathatja munkáját a Bumeráng című reggeli rádióműsor sztárpárja, Boros Lajos és Bochkor Gábor. Boros kisebb rádióknál, Bochkor pedig a TV2-nél folytathatja.
2012. június 21. 17:06
A Médiatanács szóvivője levélben tájékoztatta a Neo FM vezérigazgatóját arról, hogy a hatóság tegnapi döntése mind a cég által felajánlott váltó, mind a társaságot érintő csődvédelem tekintetében jogszerű volt.
2012. június 21. 11:14
Felmondta a Neo FM szerződését a médiatanács, a TV2 szerint a rádió fellebbezni fog. Az adónak 30 napja van, hogy ezt megtegye.
2012. június 20. 16:19
A Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának nincs joga felmondani a szerződést a csődvédelem alatt álló társasággal.
2012. június 20. 13:04
Szerdán felmondta a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt.-vel kötött médiaszolgáltatási szerződést a médiatanács. Kiricsi Karola szóvivő elmondta: a jelentős, 750 millió forintos kötelezettséget felhalmozó rádió menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban számára kidolgozott.
2012. június 19. 11:50
A nyertes pályázók és a döntéshozók természetesen eleve a hamarosan bekövetkező díjcsökkentésre játszottak. A Neot viszont még ez sem mentheti meg, mert hiányzik mögüle a politikai hátszél.
2012. június 19. 9:58
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint a Neo FM tulajdonosai által felajánlott váltó elfogadásának jogi és gyakorlati akadálya is van, ezért a hatóság számára az nem más, mint egy darab papír. A hatóság a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az értékpapírt.
Neo
2012. június 18. 15:47
Csődvédelmet kért a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. – jelentette be Földes Ádám, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. A rádió tulajdonosait képviselő Horváth László, azt közölte: őszig kértek haladékot a fizetés ütemezésének kialakítására.
2012. június 15. 20:41
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa hétfőig várja, hogy a Neo FM rádió vezetése elfogadja a hatóság mentőcsomagjában foglalt feltételeket, amelyek szerint elengednék a tartozás késedelmi kamatait, és kedvező lehetőséget adnának az adósság törlesztésére.
2012. június 14. 10:06
Úgy látszik, a ma komenistáinak a Klubrádió a piarista adó.
2012. június 7. 9:30
A Médiatanács lehetőséget adott a Neo FM-nek, hogy 700 millió forintos tartozását egy év alatt, egyenlő havi részletekben fizesse meg, továbbá elengedték a 40 millió forint értékű késedelmi kamatokat is.
2012. június 7. 8:15
Mostanra több mint 700 millió forint tartozást halmozott fel a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. a médiahatósággal szemben, amelynek rendezésére a tulajdonosok most újabb lehetőséget kaptak. A Médiatanács a 40 millió forint értékű késedelmi kamatokat is elengedné.
2012. április 27. 11:42
Éteri étkek címmel indul műsor a Neo FM-en Stahl Judit vezetésével, ahol könnyedén és gyorsan elkészíthető ételek receptjeit ismerteti majd a műsorvezető.
2012. április 23. 16:01
Az Inforádió is a Klubrádió sorsára juthat lévén, a 95,8 MHz-es budapesti frekvenciára úgy írtak ki pályázatot, hogy azon erősödjék a zenei profil – állítja Polyák Gábor. A Neo FM és a Class FM rádiók költségcsökkentéséről szólva a médiajogász azt mondta: „a legdurvább történetek közé tartozik”.
Kedvezmény
2012. április 11. 8:53
Az RTL Klub és a TV2 is megkötötte műsor-szolgáltatási szerződését a médiahatósággal, és a kereskedelmi rádiókhoz hasonlóan ezekben is jelentősen csökkentették a befizetési kötelezettséget. A pontos összegről az illetékesek nem adnak tájékoztatást.
2012. március 29. 13:09
Az Origo értesülései szerint fennáll a lehetőség, hogy a médiahatóság csökkenthette a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben.
Viszont hallásra!
2012. március 6. 15:20
Húsz év rádiós munka után néhány hónap múlva visszavonul Boros Lajos, a Neo FM Bumeráng című műsorának vezetője, Bochkor Gábor munkatársa. A pihenésre vágyó Boros leköszönéséig eddig be nem teljesült rádiós vágyait fogja valóra váltani, a csatorna pedig eközben utódját keresi majd.

összesen: 54 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó