matematika

Raj Chetty
2020. március 3. 15:32
A Harvardon még az elmúlt években is egy olyan közgazdasági tankönyvből tanították a gazdasági bevezető kurzust, amelyet több mint két évtizede adtak ki. A világ azóta rengeteget változott, de a közgazdasági képzések ezzel kevésbé tartottak lépést – ez motiválja Raj Chetty-t, aki már 23 évesen PhD fokozatot szerzett a Harvardon, hogy megújítsa és adatalapokra helyezze a bevezető közgazdaságtan oktatását. A műfajt eddig a leggazdagabb társadalmi csoportokat elszántan védelmező és túlárazott közgazdasági tankönyvein több tízmillió dolláros jogdíjra szert tevő Greg Mankiw és az általa képviselt főáramú irányzat uralta. Rengetegen kíváncsiak az új, adatokra építő kurzusra a Harvardon, miközben a gazdaságpolitika is egyre többször írja felül a régebbi nézeteket. A szabadelvű közgazdászok viszont már elmélet nélküli társadalmi tervezők ámokfutásától tartanak.
2020. február 20. 14:41
A főáramú közgazdaságtannak nem is célja, hogy megértse a gazdaságot – árulja el David Orrell kanadai matematikus a Makronómnak. A közgazdászok még mindig nem tudták elfogadni 2008-as bukásukat, emiatt várhatóan egy következő válságban is kevesen hallgatnak majd rájuk. Misztikus gazdasági törvényekbe papi osztályként beavató szakértőkről is beszélgetünk és a matematikus-könyvszerző azt is elárulja, hogy nem mindent lehet számokra visszavezetni.
2019. december 17. 12:32
A matematikai olimpiákon szerzett aranyérmeket tekintve Magyarország az 1960-as években az egész világon a legelső helyen is állt. A videón nem az adott évi, hanem a folyamatosan, az évek során felhalmozódó aranyérmek összegét látjuk. Bár a hetvenes évekig a Szovjetunió vezette országcsoport versenyéről volt szó, de Magyarország előkelő helyét az sem veszélyeztette, hogy a verseny teljesen nemzetközivé vált.
Robert Aumann
2019. szeptember 27. 17:29
Ezért bonyolult a dolgok leírása, például az, hogy a Föld kerek. Mert ez egy világlátás. Interjú.
2019. szeptember 10. 10:28
Nyugaton, Nagy-Britanniában és az USA-ban nem publikálhatnék olyan véleményt, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó – árulja el Lord Robert Skidelsky, aki kiváló nemzeti gazdaságpolitikát lát Magyarországon, hiszen a magyar kormány helyesen utasította el a megszorító politikát, státuszt ad a romáknak és képes a józan észre hallgatni a gazdasági ideológusok helyett. Jó életről, a vallás elvesztéséről és tudományosnak beállított gazdasági hittételekről is beszél a Makronómnak adott exkluzív interjúban.
2019. július 16. 22:01
Nekünk, közgazdászoknak szerényebbnek és őszintébbnek kell lennünk.
2019. május 6. 0:15
Soros minden megmozdulásától félek – ismeri el az egyik legnagyobb magyar matematikus, aki szerint a CEU és az MTA ügyében a magyar kormány ellen alantas sárdobálás kezdődött. A kommunista rendszerben feleségével együtt három évi magánzárkára ítélt Bollobás Béla szerint kommunista időket idéz, hogy Palkovics Lászlót egyesek kizárnák az MTA-ból, Grüner György és Mezei Ferenc akadémikusokat pedig szintén durva támadások érik véleményük miatt. Bár azt várja, hogy őt is tűz alá veszik véleményéért, a Makronómnak mégis elmondta, hogy a magyar „liberálisok” éppúgy fordulnak az Európai Unióhoz, mint régen a kommunisták a Szovjetunióhoz, ha nekik nem tetsző véleményeket hallanak, hiszen addig hívei csak a szólásszabadságnak, míg az ő véleményüket hallják. Pedig épp Bollobás lenne az, aki elsőként menne tüntetni, ha az MTA, az akadémiai szabadság és a szólásszabadság valóban veszélyben lenne.
2018. május 6. 23:42
A brit matematikus-közgazdász szerint túl sok a matematika a közgazdaságtanban. Pávatoll-jelenségről, a közgazdaságtant és a demokráciát eltorzító szokásokról, a szocialista és a neoliberális gondolkodók rövidlátásáról és rendszerváltásunk fő problémáiról beszélgettünk egy régi-új közgazdasági iskola, az intézményi közgazdaságtan egyik legfontosabb gondolkodójával.
A közgazdaságran reformációja
2018. február 20. 0:36
A 2008-as gazdasági válság a közgazdaságtan válságává is vált, amely a kritikusok szerint ideológiává alakult saját nyelvvel, szabályokkal, intézményekkel és „papsággal”. A főáramú közgazdaságtan jelentős részben az üzleti és a politikai érdekek befolyása alá került a huszadik század második felében. Az elméletek válsága Magyarországon is nyilvánvalóvá vált, ahol a neoliberális közgazdászok magára hagyták a gazdaságpolitikát. Ezért a hazai gazdaságpolitika új kiutakat keresett a gazdasági és elméleti válságból.
2017. június 12. 8:30
Egyetemi felvételi vizsgát abszolvált matematikából egy kínai mesterséges intelligencia. Gyorsan, de pontatlanul dolgozott. Fejlesztői bizakodnak, hogy jövőre jobb teljesítményt ér el.
2017. április 10. 18:37
A gyerekek jobban használják a különböző elektromos ketyeréket, mint mi magunk. Hogy ne csak az idő eltöltésére szolgáljanak, három igazán jó fejlesztő játékot mutat be az eduline.hu, amit biztosan szeretni fognak.
2017. február 23. 22:22
Nagyon fontos kérdés, hogy az iskola ki tudja-e egyenlíteni azokat a különbségeket, amelyeket a gyerekek otthonról hoznak – mondta Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2017. február 23. 10:25
Matematika, földrajz, biológia, fizika, irodalom, történelem – mind nagyon fontos és hasznos tárgyak, melyeket nem lehet és nem is szabad mellőzni az oktatásban. Az már egy másik kérdés, amikor a fiatal felnőtteket úgy engedik ki az iskolapadból, hogy a legegyszerűbb ételeket sem tudják elkészíteni. Mindez nem csak Magyarországon probléma, hanem külföldön, például az Egyesült Államokban is és messze túlmutat önmagán. A kérdés leegyszerűsítve úgy hangzik: mi az iskola feladata? A család.hu válaszol.
2017. január 18. 23:26
A DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 18 ezren vettek részt. Magyarország negyedik diák intelligenciaszint-mérése, a Nagy Diák IQ-teszt tavaly ősszel indult. A lányoknál egy műegyetemista, a fiúknál pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt döntőjében. A család.hu beszámolója.
2017. január 15. 22:28
Jó lenne, ha a konzervatívabb szülők meg tanárok is megértenék, hogy az az iskola, ami régen jó volt, ma már nem az. Interjú.
2017. január 10. 8:30
Biológiailag ugyan kivitelezhető a tökéletes klónozás, fizikailag viszont nem. Bezavarnak a kvantumrészecskék.
Mi a vektor, Viktor?
2016. szeptember 16. 11:44
A középiskolai természettudományos órák nem mindenkinek hozzák meg a kedvét az élet, a világmindenség meg minden tanulmányozásához. Pedig sci-fi-olvasóként gyakran belefuthatunk olyan koncepciókba, fogalmakba és elméletekbe, amelyekhez nem ártana némi előképzettség. Most a laikusok és az idegenkedők számára is érdekes és könnyen fogyasztható tudományos műveket ajánlunk a Moly felhasználóinak segítségével.
2016. január 20. 11:27
Egyetemre már nem kell felvételizni, mert az emelt szintű érettségi kiváltotta azt. A középiskolába viszont nem lehet bekerülni csak egy felesleges és kódolt kudarcra ítélt procedúrával. 2016-ban is a szokásos botrány kísérte a felesleges vizsgát: zokogó gyermekek, értetlen pedagógusok és háborgó szülők kérdezik miért kell pellengérre állítani a gyermekeiket. Közben pedig a háttérben remek informatikai kisiparosok készítik fel jó pénzért a diákokat a középiskolai felvételire. Az Oktatási Hivatal szerint viszont minden a legnagyobb rendben.
2016. január 19. 15:00
Az Egyesült Államok és Kína nemcsak gazdaságilag, de a tudomány területén is a mai világ két vezető hatalma. Kína 8 területen hagyhatja le elsőszámú riválisát.
2015. december 16. 11:30
A matematikai általános iskolai oktatásának magyar találmánya mind a szakma és a tanulók elismerését kivívta, mégis a magyar közoktatás bürokratikus útvesztőjében megfeneklett a forradalmi ötlet. A feltalálói nem adták fel, az interneten a közösségi finanszírozás segítségével próbálják nemzetközivé tenni a hungaricumot. A cél 11 millió forint elérése a december elején indult kampány során, a támogatók a kész terméket kedvezményes áron kapják meg.
2015. november 30. 12:47
A WordsEye botcsinálta 3D dizájnert csinál belőlünk, csak le kell írni mit szeretnénk látni és megvalósítják azonnal. Az eredmény olyan szép lesz, mint a varrógép és az esernyő találkozása a boncasztalon.
2015. november 12. 9:31
A hangyák járatainak logikájából sokat tanulhat az ember, ha saját virtuális hálózatait optimalizálni és tökéletesíteni szeretné.
2012. december 18. 14:36
Zsolt az osztálytársam volt a gimiben. Ez annak volt köszönhető, hogy négy másik társával sikeresen buktak harmadikban, ugyanis a matek és az orosz nem ment nekik. Van ilyen.
2012. április 3. 10:45
Ennek ellenére nem hiszek semmi konkrétban, de valami spirituális „dologban” feltétlenül. Ha körülnézek a világban, tisztán látom, hogy „valaminek” lenni kell. Interjú.

összesen: 24 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó