LMBTQ

2019. október 25. 14:23
A kanadai bíróság szerint a transznemű nő visszaélt az emberi jogi törvények által biztosított jogaival, mivel vagyonszerzés céljából fordult bírósághoz, továbbá arra használta a törvényt, hogy általa LMBTQ ellenesnek titulált kisebbségi közösségeket büntessen.
2018. július 3. 19:31
A hétvégi felvonuláson nem veszek részt, Képviselő Asszonynak azonban kívánom, hogy érezze jól magát, és kérem, hogy amennyiben keresztény közösségek elleni gyűlöletet ébresztő megnyilatkozást tapasztal, lépjen fel az ellen a lehető leghatározottabban!
2018. július 3. 12:58
A különféle „családmodellek” egyáltalán nem egyenlőek, a két biológiai szülő és gyermekei életközössége által alkotott, hagyományos, normális és természetes állapothoz képest minden más maximum kényszermegoldás.
2018. július 3. 8:24
Mutassa meg, hogy nem pusztán a kormány által felvázolt és kívánatosnak tartott családmodellek elfogadhatók!
2018. február 28. 9:17
Korunkban a gender ideológia a szabadság nevében pusztítja el a szabadságot. Interjú.
Nem tilthat
2017. április 12. 9:57
A jobbikos Toroczkai László vezette Ásotthalom rendeletben tiltotta volna be a müezzint, a burkát, a csadort, a mecsetépítést, illetve az olyan „propagandatevékenység”, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be. Az Alkotmányíróság ezt alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette, mivel a önkormányzatok nem hozhatnak közvetlenül alapjogot érintő, korlátozó szabályozást.
2017. február 16. 11:40
A társadalom épp úgy megbélyegzi azokat a heteró nőket és férfiakat (leginkább a nőket), akik nem házasodnak és nem vállalnak gyereket, mint azokat a nem heteró nőket vagy férfiakat, akik szeretnének megházasodni és gyereket vállalni.
Felmérés
2016. december 9. 12:28
Miközben az azonos nemű párok házasságát csupán a magyarok 36 százaléka támogatja, az örökbefogadásból azonban 46 százalékuk nem zárná ki a melegeket a Budapest Pride és az Integrity Lab országos, reprezentatív felmérése szerint. A nők és a diplomások nagyobb arányban támogatják a melegházasságot, pártszimpátia tekintetében pedig egyértelműen megmutatkozik a jobb-bal törésvonal. Az azonos neműek házasságát legnagyobb arányban (71%) a fideszesek utasítják el, ám az örökbefogadással már nekik sincs akkora gondjuk, azt 38%-uk támogatja. Az összes megkérdezett kétharmada szerint a melegek szeretetből szeretnék, ha lenne számukra is mód a házasságra.
2016. október 24. 16:44
Bővíti a bejegyzett homoszexuális párok jogait a cseh kormány, így a jövőben örökbe fogadhatják egymás gyermekeit a párok. A kormány célja, hogy megerősítsék a családi kapcsolatokat a bejegyzett partnerek családjaiban. A módosítást még a parlamentnek is meg kell szavaznia, de ott a kormánypártok többsége biztosított. A javaslattal egyébként a csehek 58 százaléka egyetért, de a melegek általános örökbefogadását is a csehek 45 százaléka támogatja.
Vita
2016. október 20. 16:04
Megint a kormánypártok nélkül vitáztak a melegházasságról az ellenzéki pártok a Gödör Klubban. Mivel a Jobbik is ott volt, ezért a DK bojkottálta a rendezvényt. Ami kiderült: a Jobbik ellenzi a melegházasságot, és akkor is fogja, ha a társadalom 95 százaléka támogatná. A Liberálisok és a Párbeszéd ezzel szemben azonnal bevezetné, míg az MSZP, az LMP és az Együtt támogatja ugyan a teljes jogegyenlőséget, de azért óvatosabban, a társdalomra is figyelve vezetné azt be. A vitát MIÉP-es fiatalok zavarták meg, de néhány másodperc alatt kivezették őket a klubból.
2016. szeptember 29. 20:59
Maradjanak a migránsok a határon kívül, Magyarország pedig az Európai Unióban, és lobogjon az űrben inkább a piros-fehér-zöld zászló. Az évenkénti Pride-ot és a 444-et meg majd csak elviseljük valahogy.
2016. augusztus 31. 8:22
Először vett részt nyíltan Pride-on egy Szíriából érkezett meleg menekült Amszterdamban. Szíriában a homoszexualitás illegális.
2016. július 2. 18:15
Az evangélium nem a tolerancia evangéliuma, hanem a szereteté. Jézus aligha maxolja ki a modern tolerancia elvét, amikor kötélből ostort fon, és megtisztítja a templomot.
2016. június 17. 16:32
Lesüllyednék Klára úr mélymocsári szintjére, ha arról kezdenék itt értekezgetnti, hogy Kocsis Máté kb. annyira buzi, mint James Bond vagy Nagy Feró.
Sziget2016
2016. április 19. 16:20
Sajtótájékoztatót tartottak a Kioskban a Sziget főszervezői. Gerendai Károly és Kardos József nagy érdeklődésről és számos fejlesztésről számoltak be, valamint változatos programkínálatot ígértek a 24. Sziget fesztiválra. A program részét képezik többek között LMBTQ és migrációs tematikájú rendezvények, ezekkel kapcsolatban is válaszoltak a szervezők a Mandinernek.
2016. március 8. 11:35
Miike Snow klipjéből kiderül, miért nem képesek soha simán tarkón lőni a brit kémet ellenfelei.
2016. január 26. 7:22
Egy helyi leszbikus-meleg egyesület nyit menekültszállást az LMBTQ-közösséghez tartozó menekülteknek Nürnbergben. Az önkormányzat által finanszírozott szállásra azért van szükség, mert a menedékkérőket ellátó intézményekben a muzulmánok egy része „sértésként éli meg a homoszexuálisok vagy transzneműek jelenlétét”.
2016. január 7. 16:24
Perintfalvi Rita bécsi progresszív teológus nem érti, miért bűn a homoszexualitás megélése és miért nem lehetséges az azonos nemű párok egybekelése.
2015. december 13. 9:30
Mi, magyarok és közép-európaiak a magunk módján, de mindig is őriztük az európai eszmeiséget, ezért nincs szükségünk arra, hogy bárki is kioktasson bennünket európaiságból: mi itthon vagyunk.
2015. december 9. 11:12
A Star Wars univerzuma a zsarnokság elleni küzdelem eposza, azonban bármennyire is lélekemelő a lázadók küzdelme, azért akad itt rasszizmus is.
2015. október 7. 16:30
Az is érdekes jelenség, hogy itthon Ferenc pápát szinte tilos összekötni a felszabadítás teológiájával. Persze magáról a felszabadítás teológiájáról is keveset tudnak az emberek, leegyszerűsítve összemossák a marxizmussal. Interjú.
Titkos összejövetelek
2015. szeptember 28. 10:01
Maffiának hívta saját magát az a titkos, a svájci Sankt-Gallenben ülésező egyházi csoport, amely ellenezte XVI. Benedek pápaságát és Ferenc pápa felépítésén dolgozott – ismeri be most megjelent életrajzi kötete kapcsán Godfried Danneels belga bíboros, aki annak idején támogatta az abortusz legalizálását és a melegházasság bevezetését.
2015. szeptember 24. 15:44
Az új trilógiában már mindenféle náció képviseltette magát, és erős női karakter is akadt (Amidala hercegnő), mégis komoly kritika érte George Lucasékat.
2015. július 31. 11:24
Zsuzsi-e vagy? Lakatos Márk a 5FORLOVE – Rights for love, Jogod van a szeretethez! kampány keretében elkészítette Sickratman „Buzi-e vagy?” című számának átiratát. A klipet Miki 357 rendezte, a #JesuisZsuzsi kezdeményezéshez pedig rengeteg híresség csatlakozott Alföldi Róberttől Mautner Zsófin át Till Attiláig.
2015. július 21. 14:34
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az Európa Tanács tagállamai saját hatáskörben dönthetnek a melegházasságról, de családi és magánélethez való jogot sérti, hogy például Olaszországban elégtelenek a lehetőségei a melegeknek kapcsolatuk jogi elismertetésére. Három melegpár indított pert Olaszország ellen.
2015. július 1. 8:18
Az amerikai tagállami esetek túlnyomó többségében nem a nép és nem a nép által választott állami törvényhozás döntött a melegházasság bevezetéséről, hanem a bíróságok.
2015. június 27. 21:58
Azokra, akiknek önmagában az, hogy az Index kiáll egy szabadságjog mellett, elég ahhoz, hogy elbúcsúzzanak tőle, kemény napok várnak.
2015. június 10. 8:01
Az interjúval kapcsolatban már az is problémás lehet, hogy egy főpolgármester főpolgármesteri minőségében kifejtett véleménye mennyiben lehet személyes „magánvélemény”.
2015. május 27. 14:10
Az Adytól ellesett teátrális pózok rabságában tobzódó Bayer immár nem egyéb, mint saját megélhetési nagyotmondásának két lábon járó karikatúrája.
2015. május 20. 14:44
Nem is tudom, mi lenne a kóser, ha a tévében a meleg karakter feltűnése ELŐTT felvillanna egy VIGYÁZAT, BUZIK!-felirat, esetleg hangjelzés is kísérné a belépőt, mondjuk egy hajókürt?
2015. május 20. 11:04
Míg a Pride magamutogató extravaganciája általában bumeránghatású, addig a televízió észrevétlenül hozza be és fogadtatja el velünk a homoszexualitást.
2014. november 1. 18:21
Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt.
2014. szeptember 25. 13:46
Kár, hogy az RTL Klub egy meleglobbista pszichológust szólaltatott meg szakértőnek, elhallgatva a kötődését.
2014. május 19. 17:28
Az Eurovízióval csak annyi baj van, hogy az európai sokszínűség ilyen korlátolt értelmezésével éppenséggel a már magunk mögött hagyott doktriner türelmetlenség korszakait idézi fel.
Hiába tiltakoztak
2014. február 7. 14:08
Az Európai Parlament február 4-én, kedden délelőtt 394 igen (köztük fideszes), 176 nem szavazattal és 72 tartózkodással jóváhagyta a Lunacek-jelentést, amely ellen több városban is voltak tiltakozások, valamint aláírásgyűjtési akciót is indítottak ellene, sőt a világ számos városában demonstrációs is tartottak elfogadása ellen. Hogyan fogadta el mégis az EP, kötelez-e bármire is és egyáltalán, miről szól?
2014. február 6. 12:18
Az ENSZ gyermekjogi bizottsága kiadott egy jelentést, amelyikben bírálja a Vatikánt, hogy nem tesz meg mindent a katolikus egyházban történt pedofília-ügyek felderítéséért.
2013. augusztus 20. 17:20
Fél éve újult meg Magyarország egyetlen melegbarát, ingyenes havilapja, a Humen Magazin. A lap legfőbb célkitűzése, hogy a megfelelő minőséget és tartalmat nyújtva küzdjön a homofóbia, a melegekkel kapcsolatos negatív sztereotípiák ellen, illetve hogy párbeszédbe léptesse a meleg és a heteroszexuális társadalom képviselőit.
2013. július 23. 16:45
So – why are you saying such a huge part of your audience is automatically pornographic, Tumblr?
2013. július 6. 10:36
A homofóbia szó szerinti fordításban: embergyűlölet. A gyűlölet végső soron a bűn maga, hiszen épp ellentéte a szeretetnek.
2013. július 1. 17:32
A Budapest Pride, mint fesztivál, mint rendezvénysorozat, mint esemény ma, 2013-ban Magyarországon nem hogy szükségszerű, hanem egyszerűen létszükséglet.
2012. július 27. 15:27
Skócia lehet az első, ahol legalizálják a melegházasságot az Egyesült Királyságban. 2015-től tenné lehetővé ezt egy törvényjavaslat, melyet Sturgeon miniszterelnök-helyettes jelentett be. A glasgow-i érsek szerint a vita erősen átpolitizált.
2012. június 28. 17:10
Mintegy száz programmal, egyebek mellet filmvetítésekkel, koncertekkel, műhelybeszélgetésekkel és biciklis városnézéssel várja az érdeklődőket július 1. és 8. között a Budapest Pride Film- és Kulturális Fesztivál, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az LMBTQ közösséget érő hátrányos megkülönböztetésre.

összesen: 42 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó