Dél-Amerika

2017. március 10. 22:09
Tizenegy férfi letesz tizenegy széket egymás mellé a chilei főváros egyik közterén, ünnepi ruhában felsorakoznak, megigazítják nyakkendőiket, elsimítják fekete öltönyeik redőit, majd helyet foglalnak. Előveszik kötőtűiket, feltűnő színű gombolyagjaikat, és belekezdenek a kézimunkázásba.
2017. február 8. 20:30
A fiatalok több mint egyharmada a nyelvtanulásért, majdnem egynegyede a kalandért, 16 százaléka pedig a kultúrák találkozásából adódó élményért lenne cserediák. A sonline.hu cikke.
2016. május 19. 12:53
Csíksomlyó sajátos, egyedi jelenség a magyar hitéletben, amely korábban is nagy volt, de még inkább kinőtte magát. Ezért aztán ma sokak számára úgy tűnhet, hogy a pünkösd nem más, nem több a csíksomlyói búcsúnál. Interjú.
2015. december 17. 12:31
December 17: ezen a napon repültek először sikeresen a Wright-fivérek. Az Egyesült Államok tesztelte az Atlas interkontinentális ballisztikus rakétát. Simon Bolivar ezen a napon halt meg Kolumbiában.
Dél-amerikai út
2015. július 13. 7:22
„Csináljatok olyan rendetlenséget, amely felszabadítja a szívet, együttérzővé tesz bennünket, reményt ad nekünk!” – mondta Ferenc pápa tízezer fiatal előtt, paraguay-i útja utolsó állomásán.
Megváltás
2015. július 9. 13:15
Dél-amerikai körútjának második állomásán Ferenc pápa Bolívia erőfeszítéseit méltatta a szegénység elleni harcban. A bolíviai elnök szerint kormányát ugyanazok a célok vezérlik, mint a katolikus egyház vezetőjét.
2015. május 11. 12:09
Ki merné azt állítani, hogy Romero érsek és a jezsuita tanárok szegényekért a 89-es egyetemi gyilkosság során vállalt vértanúsága a KGB hajdani kezdeményezésének lett volna a gyümölcse?
2014. október 14. 8:07
Ferenc pápa nyitottságot sürget a világ perifériái felé. De akkor viszont nem lehetséges, hogy Németország és Franciaország határozza meg az Egyház tanítását és gyakorlatát a melegházasság és az elváltak áldozása kérdésében.
2013. augusztus 26. 22:20
Újabb részletek kerültek napvilágra a Snowden-ügyben: Kuba nem akarta, hogy területén leszálljon az a repülőgép, amellyel Edward Snowden egy dél-amerikai országba utazott volna – közölte értesülését hétfőn a Kommerszant című orosz napilap.
2012. április 24. 16:32
A Horn-fok megkerülése mindig is az óceáni hajózás egyik igen komoly kihívása volt.
2012. február 13. 16:53
Lebiciklizni a „Világ Legveszélyesebb Útján” gyakorlatilag kötelező program Dél-Amerikában.