Oláh Dániel

2020. március 18. 20:11
Egy egészségügyi eszközöket gyártó nagyvállalat perrel fenyeget két olasz önkéntest, az Isinnova startupnál dolgozó Cristian Fracassit és Alessandro Ramaiolit, mivel a cég egy lélegeztetéshez használatos váltószelepét lemásolták és fillérekből nyomtatják ki.
1
2020. március 17. 15:36
Amíg nincs baj, addig örülnek az európai cégek a szerbek pénzének, válságban viszont Szerbia nem vásárolhat egészségügyi eszközöket az uniótól, ekkor már nem kell a szerb pénz Európának –  háborodott fel a politikus, aki szerint bajban már nagyon nem működik az európai szolidaritás, ami leginkább papíron létező mese. Twitteren jelent meg angolra fordítva a szerb Alekszandar Vucsics elnök nyilatkozata, amit a vészhelyzet bejelentésekor tett.
9
2020. március 16. 23:15
Az 1918-as spanyolnátha esetében Philadelphia nem reagált gyorsan, a százezer emberre jutó halálozások száma rövidesen meg is ugrott (címlapképünkön). Az első esetekre szeptember 17-én derült fény, de a hatóságok továbbra is engedték a nagy rendezvényeket és összejöveteleket, szeptember 28-án még egy városi fesztivált is tartottak. Amikor a vírus elkezdte leterhelni az egészségügyi rendszert, akkor, október 3-án kezdték bezárni az iskolákat és betiltani a közösségi eseményeket. Saint Louisban október 5-én vették észre az első eseteket és a városvezetés már október 7-én elrendelte a szükséges intézkedéseket. Így maradt a járvány kezelhető Saint Louisban.
3
2020. március 16. 14:10
Az új típusú koronavírus csapást mérhetett az új világrendre, a több mint fél évszázada tartó globalizálódásra, a világ nagy nemzeteinek egymástól való függésére, fogalmazott legújabb írásában Patrick Buchanan konzervatív politikai elemző, aki korábban Ronald Reagan elnök kommunikációs igazgatója is volt a Fehér Házban.
1
2020. március 11. 11:35
A tárca kész arra, hogy gazdaságpolitikai lépésekkel a magyar gazdaság eredményeit megvédje, az Európai Unióban elért növekedési előnyét megtartsa, mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó 2020 rendezvényén Budapesten. Az InfoRádió kedd esti műsorában a pénzügyminiszter már úgy fogalmazott, hogy egyelőre nagyon bizonytalan becslések vannak arra vonatkozóan, hogy a koronavírus gazdasági hatása milyen lesz, de abban egyetértés van, hogy nem várható a helyzet javulása és akár egy recesszió is elképzelhető Magyarországon.
6
2020. március 11. 10:33
Fontos feladat a tapasztalatok átadása, a sikereket elért vállalati vezetők megbecsülése, mondta Kapitány István, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten, a Menedzserek Országos Szövetségének új elnökeként.
2020. március 11. 10:02
2010 óta Magyarországon csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az Európai Unióban, mutatott rá Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hétfőn az MTI-nek az EUROSTAT friss felmérését értékelve. Számításaink szerint a 16 év alattiakat tekintve Magyarország még jobb eredményt ért el és a második helyen áll.
7
2020. március 5. 11:43
Fél éven belül 70 százalék egy amerikai recesszió bekövetkezésének az esélye – állítja az MIT Sloan School of Management és a State Street Associate kutatása.
1
Raj Chetty
2020. március 3. 15:32
A Harvardon még az elmúlt években is egy olyan közgazdasági tankönyvből tanították a gazdasági bevezető kurzust, amelyet több mint két évtizede adtak ki. A világ azóta rengeteget változott, de a közgazdasági képzések ezzel kevésbé tartottak lépést – ez motiválja Raj Chetty-t, aki már 23 évesen PhD fokozatot szerzett a Harvardon, hogy megújítsa és adatalapokra helyezze a bevezető közgazdaságtan oktatását. A műfajt eddig a leggazdagabb társadalmi csoportokat elszántan védelmező és túlárazott közgazdasági tankönyvein több tízmillió dolláros jogdíjra szert tevő Greg Mankiw és az általa képviselt főáramú irányzat uralta. Rengetegen kíváncsiak az új, adatokra építő kurzusra a Harvardon, miközben a gazdaságpolitika is egyre többször írja felül a régebbi nézeteket. A szabadelvű közgazdászok viszont már elmélet nélküli társadalmi tervezők ámokfutásától tartanak.
2020. március 2. 18:23
Nem is nőtt jelentősen a magyar gazdaság, hiszen gyengült a forint, és a GDP-t forintban mérik – ezt az érvelést adta elő a Lényeg nevű blog A nagy GDP átverés című posztjában, amelyet az Index is a címlapján népszerűsített. A lap ezúttal a tényektől is függetlenítette magát. Olyan ez, mintha laposföld-hívők értekezését hozták volna, mert a GDP kiszámítása nem vélemény-, hanem szakmai, statisztikai kérdés.
7
2020. február 27. 9:21
Éppen 62 éve, hogy hat szegedi család összeállt, hogy együtt szappanfőző manufaktúrát nyissanak. A közös munka eredményeként mára minden magyar otthonban megtalálhatók a FLORIN termékei. Száz százalékban magyar tulajdonban, száz dolgozóval évi kétmilliárd forintos bevételt bonyolítanak. Interjú Barta Attila Ferenc ügyvezető igazgatóval.
1
2020. február 26. 11:24
Egy új, több tízezer cégen végzett kutatás szerint a robotizáció nagyban növeli a cégek termelékenységét, de munkahelyek elvesztéséhez és akár a bérek csökkenéséhez is vezethet. A gazdaságpolitika biztosíthatja, hogy a robotizációval mindenki jól járjon, mert a piac nem fogja.
2020. február 24. 16:32
Nem ok nélkül tartanak országok az IMF-től – mondja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar igazgatóhelyettese, aki szerint jól tette Magyarország, hogy az IMF javaslatai helyett a saját útját követve a növekedést akarta beindítani 2010 után és ma már az IMF jellemzően támogatja az olyan ösztönző jellegű gazdaságpolitikát, amiért hazánkat kritizálta. Benk Szilárd szerint mára általánosan elfogadottá vált az az irány, amerre elindult a magyar gazdaságpolitika 2010-ben, de akkor még nem tűnt annyira annak, mert a nemzetközi közgazdasági gondolkodást dominálták a korábbi praktikák, az IMF-en belül pedig a csoportgondolkodás, a csordaszellem, ami miatt a másként gondolkodó közgazdászok nem mertek véleményt mondani. Az unortodox kifejezést az IMF-igazgatóhelyettes nem is szereti, hiszen ma „ez az új főáram”. Magyar gazdaságról, a kétezres évek ámokfutásáról, hibás megszorító politikákról és az euró, mint politikai termék oltárán feláldozott Görögországról is beszélgettünk az erdélyi származású, a CEU-n végzett közgazdásszal.
3
2020. február 24. 12:34
Pénteken találkoztak az uniós vezetők, hogy a következő hétéves költségvetést megvitassák. Ezzel kapcsolatban a Financial Times hasábjain jelent meg egy román európai parlamenti képviselő írása, amely a Makronóm által 2018-ban bemutatott Thomas Piketty-féle adatokra támaszkodva úgy véli, hogy a kelet-európai országok sokkal többet adnak a „Nyugatnak”, mint amennyit visszakapnak. Hozzáteszi azt is, hogy a keleti országok nyugatra vándorló orvosokat képeznek saját adófizetői pénzből, miközben a térségünkből a külföldi cégek által kivitt profitok is sokkal magasabbak, mint amennyi támogatás az uniótól visszajön.
2
2020. február 22. 11:04
Kétharmaddal nyerte Orbán Viktor az online térben az évértékelők küzdelmét Bauer Zsófia szociológus és Mezei Márk kommunikációs szakember – a Makronómhoz eljuttatott – kutatása szerint. Elemzésüket alább teljes terjedelmében közöljük.
3
2020. február 20. 14:41
A főáramú közgazdaságtannak nem is célja, hogy megértse a gazdaságot – árulja el David Orrell kanadai matematikus a Makronómnak. A közgazdászok még mindig nem tudták elfogadni 2008-as bukásukat, emiatt várhatóan egy következő válságban is kevesen hallgatnak majd rájuk. Misztikus gazdasági törvényekbe papi osztályként beavató szakértőkről is beszélgetünk és a matematikus-könyvszerző azt is elárulja, hogy nem mindent lehet számokra visszavezetni.
3
2020. február 20. 13:46
A második vezető közgazdászát „fogyasztotta el” mindössze 15 hónap alatt a Világbank. Mindkettő esetben az akadémiai világból érkező neves közgazdász kerülhetett konfliktusba a nemzetközi szervezet nem kizárólag tudományos szempontokat követő döntéseivel.
2
2020. február 12. 15:07
Az EU tagállamainak kétharmadában a munkavállalók az ország GDP-jének kisebb részét kapják meg, mint az évtized elején, közölte az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) felmérésének eredményét a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.

összesen: 133 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó