Labdarúgóink magukkal viszik a Puskás Arénában átélt csodás hangulatot és a szurkolók szeretetét Litvániába

2023. október 17. 05:53

Szalai játékban is előrelépést vár, Bolla gólt rúgna, Botka rágódik. Az újabb 3 pont biztos Európa-bajnoki részvételt ér – 3 védőt kérdezett a Mandiner!

2023. október 17. 05:53
Hungary v Serbia: Group G - UEFA EURO 2024 European Qualifiers
P. Fülöp Gábor

A magyar labdarúgó-válogatott egyetlen lépésnyire került attól, hogy egyenes ágon kijusson az Európa-bajnokságra. Hogy ez mekkora szó, legyen elég annyi, a legutóbbi két alkalommal „csak” pótvizsgákon, pótselejtezőkön kvalifikálta magát nemzeti csapatunk. 2016-ban 44 esztendő (!) várakozás után voltunk ott a kontinensviadalon. 1972-ben a négyes döntőben játszottak legjobbjaink, a legutóbbi eseményeken már 24 csapat vett részt. Ha most – amire nagy esély van – csoportelsőként végez Marco Rossi csapata, a decemberi sorsoláson az első kalapból, a legjobbak közül húzzák majd ki Magyarország nevét. 

Ezt is ajánljuk a témában

A mieinknek három mérkőzésük van még hátra, de könnyedén előfordulhat, hogy a novemberi kettőnek már nem lesz tétje. Az öt találkozó után veretlen együttesünknek kedden este  (Kaunas, 20.45) Litvániában kell hoznia a kötelezőt... Persze ahhoz, hogy most fellengzősen erről beszélhessünk, oda-vissza le kellett győzni a magasabban jegyzett, Belgrádban és Budapesten is a helyzetkihasználással hadilábon álló Szerbiát. A hazai mérkőzésen ráadásul a védelem vezére, a sérült Willi Orbán nélkül, valamint azzal a tudattal, hogy több alapemberünk partvonalon kívülre került, azaz alig vagy keveset játszott a klubjában. Szalai Attila (képünkön a szerbek egyik sztárjával, Dusan Tadiccsal) például a szeptemberi válogatott találkozókat követően egyáltalán nem kapott szerepet a német Hoffenheimben, holott előző együtteséből (Fenerbache) kirobbanthatatlan volt Törökországban.

Nagyon nagy csapatmunka volt. Mindenki rendkívüli energiákat mozgósított annak érdekében, hogy összejöjjön a győzelem. A kapus, a védelem, a középpálya és a csatársor is kitett magáért. 

A csapategység – ami a múltban is erőssé tett bennünket – ezúttal is megvolt.

 A szövetségi kapitány úr és a stábja rendkívül jól összerakta a mentális felkészítést a taktikával egyetemben, és tényleg mindenki küzd a másikért. Igyekszünk egyénileg is a maximumot kihozni magunkból minden áldott válogatott mérkőzésen. Kellettek extra teljesítmények, mint Dibusz Dénes bravúros védései, de a csereként beállók is nagyon sokat segítettek, odatették magukat. Nagyon boldogok vagyunk, de természetesen mindig lehet előrelépni. Szeretnénk is többet birtokolni a labdát, kielemezzük, mit kell javítani, és megyünk tovább az úton” – nyilatkozta lapunknak a 25 éves védő.

Ezt is ajánljuk a témában

Élmények, köszönetnyilvánítás

A címeres mezben a 39. fellépésre készülő Szalai Attila és a magyar válogatott kedden este akár a kijutást is megünnepelheti Kaunasban. Litvánia második legnagyobb városába is szép számú magyar szurkoló kíséri el a csapatot, és futballistáink magukkal vihetik azt az élményt is, amit átéltek vasárnap a telt házas Puskás Arénában a szerbek elleni siker alkalmával. 

Megadatott már, hogy játszhattam néhányszor hazai környezetben, és fantasztikus volt újra átélni ezt a csodálatos hangulatot a pályán. Mondhatjuk, hogy például a szerbek két nagy gólhelyzeténél, amikor verve volt a védelmünk, a közönség fújta a kapufára a labdát... Egyszerűen lenyűgözőek voltak, fantasztikus volt a koreográfia és a biztatás. Le a kalappal a szurkolók előtt, és köszönjük nekik, hogy így támogatnak bennünket. Már a szerbek elleni mérkőzés előtt is jól álltunk, négy mérkőzésből tíz pontot szereztünk. Ehhez tettünk hozzá újabb hármat a nagy küzdésünknek és tényleg egy országos összefogásnak, összetartásnak köszönhetően. Mondatom, hogy egységben az erő, ezt sikerült bizonyítanunk. Továbbra is összpontosítunk, koncentrálunk, a következő feladat a litvániai meccs lesz. Szeretnénk elhozni a három pontot!” – hálálkodott és fogadkozott Szalai Attila.

Nem csukja be a szemét

Bolla Bendegúz egyelőre nem tud helyet követelni magának a válogatott kezdőtizenegyében. A svájci Servette csapatában kölcsönben szereplő jobboldali felfutó védő – a remeklő Loic Nego helyén – félórányi játéklehetőséget kapott Szerbia ellen, és a mennybe mehetett volna, ám óriási gólhelyzetben a kapu mellé gurított. A 23 éves labdarúgó – aki egy időben Szoboszlai Dominikkel együtt nevelkedett – nem érti, hogy hibázott, de már előre tekint, s ha ismét ziccerbe kerül, igyekszik élni vele.

Hungary v Serbia: Group G - UEFA EURO 2024 European Qualifiers
Foghatta a fejét, de végül Bolla Bendegúz kimaradt ziccere is belefért a szerbek ellen (Magyarország – Szerbia 2-1)
Fotó: Mandiner/Trenka Attila

Szívét-lelkét kitette mindenki a pályán. Volt néhány kimaradt helyzetünk, az enyém is. Normál esetben csukott szemmel is... Most mégsem sikerült sajnos. Az első gondolatom az volt, hogy egyből elrúgom, mégis átvettem. Hála Istennek, nem ezen múlott a győzelem.Ezzel együtt 

onnan illik berúgni, és remélem, Litvániában majd bemegy.

 A győzelemért lépünk pályára, hogy meglegyen a matematikailag biztos kijutás. A csapat az elmúlt időszakban jól kezelte a nyomást, sőt, szerintem felszabadultan kell játszani. Csinálni kell azt, amit tudunk, együtt, és akkor nem hiszem, hogy gond lesz a három pont begyűjtése” – mondta a Mandinernek Bolla Bendegúz.

Állandó küzdelem szembeszéllel

BOTKA Endre; LACZKÓ Zsolt
Botka Endre (balra) úton az újabb Európa-bajnoki szereplés felé 
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A 25. válogatott mérkőzésére készül Botka Endre, a Ferencváros középen és szélen is bevethető bekkje. A 29 éves, sziklaszilárd játékosban erősen kavarogtak az érzelmek a szerbek elleni siker után. Az utolsó negyedórára állt be a 2021-es Eb-n például mindhárom csoportmérkőzésünket végigjátszó kispesti nevelés. A klubjában a reméltnél kevesebb lehetőséghez jutó csupaszív focista – rá nem jellemző módon – kereste a szavakat.

Nem azt mondom, hogy alulértékelem magamat, de úgy nehezen jövök rá, hogy mekkora dolgokat érünk el egyébként az elmúlt években. Amikor szembesülök ezzel, elönt a jóérzés. Valamit tényleg jól csinálunk a válogatottal. Személy szerint nagyon nagyon sokat dolgozom, küzdök azért, hogy itt lehessek. sok az ellenszél, ami ellen harcolnom kell. De ezek a pillanatok, amelyekért megéri és amelyek erőt adnak” – kezdte lapunknak Botka, akitől azt tudakoltuk, mire gondol pontosan: a Fradiba nehéz bekerülni vagy esetleg rosszakarói vannak.

Nem azt mondom, hogy rosszakarók, mert nem gondolnám, hogy rosszat akarnak. Nem tudom, nagyon nehéz kérdés. Őszintén szólva, én sem éreztem eddig, hogy van egy ilyen támadás felém, amíg nem szembesültem ezzel. Nincs ezzel semmi probléma, az egész életemet így élem, így éltem. Talán enélkül már nem is tudnék így teljesíteni. Azt érzem, hogy folyamatosan bizonygatnom kellene, hogy ott a helyem, miközben ott van egyértelműen. 

Azt gondolom, hogy egy magyar csapatban egy magyar játékosnak alap lenne, nem is az, hogy elsőbbséget élvezzen, az nem is lenne korrekt, de hogy az ilyen pillanatokban ott tudjak lenni. 

Ne legyen kérdés, hogy játékban vagyok-e, hanem úgy érkezzek a nemzeti csapatba, hogy százszázalékosan hadra fogható vagyok. Mentálisan nincs problémám, hosszú évek óta most vagyok a legjobb állapotban annak ellenére, hogy nem sokat játszottam. Talán pont ez kellett ahhoz, hogy rendezzem ezeket a helyzeteket. Küzdök, mint mindig” – osztotta meg az érzéseit a Mandinerrel Botka Endre. 

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
véna
2023. október 17. 06:42
Mindig akkor jön a fekete leves amikor a legjobban nem várja az ember. De ha mögint mögtöszik akkó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!