Veszélyes anyagok kerülnek a gyerekek szervezetébe a lakásból

2019. február 27. 06:29

Azt már kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy nem tudjuk elkerülni a különféle mérgező anyagokkal való érintkezést. A benzingőz, a tisztítószerek, a tartósítóanyagok, és a többi vegyszer kényszerű részei életünknek, de legalább az otthonunkat és a gyerekeinket igyekszünk megkímélni ezektől. Az MTI cikke alapján azonban hiába, a potenciálisan ártalmas anyagok a szobai porban éppúgy jelen vannak, mint az utcai környezetben.

2019. február 27. 06:29

A szakemberek a hétvégén ismertették eredményeiket a világ legnagyobb általános tudományos egyesületének, az Amerikai Egyesület a Tudomány Haladásáért (AAAS - American Association for the Advancement of Science) éves közgyűlésén Washingtonban – írja a medicalxpress.com.
    
„A félig illékony szerves vegyületeket széles körben alkalmazzák az elektromos eszközök, bútorok és építőanyagok előállításában, és csaknem minden beltéri környezetben kimutathatóak" – mondta Heather Stapleton, a Duke Egyetem munkatársa. Hozzátette: „Az emberek rendszeresen érintkeznek ezekkel az anyagokkal, különösen a kisgyerekek, akik idejük nagy részét a négy fal között töltik és sokkal jobban ki vannak téve a háztartási porban megtalálható vegyi anyagoknak".
    
Stapleton és kollégái az egyetem, az amerikai járványügyi központ (CDC) és a Bostoni Egyetem együttműködésével 2014-ben elindított hároméves kutatás keretében tanulmányozták a félig illékony szerves vegyületeknek való otthoni kitettség hatásait 190 családból származó 203 gyereknél.
    
A résztvevőktől vett vizelet– és vérminták mellett a kutatók elemezték az otthonok levegőjét, a beltéri port és a bútorokból begyűjtött habszivacsmintákat.
    
A kutatók megállapították, hogy azon gyerekek vérszérumában, akiknek otthonában az égésgátlóként alkalmazott polibrómozott bifenilétereket (PBDE) tartalmazó habszivaccsal kitömött kanapé van a nappaliban, hatszor magasabb volt a PBDE-k koncentrációja, mint azoknál, akiknél nincs ilyen bútor a lakásban.

Laboratóriumi tesztek szerint a PBDE-knek való kitettség összefüggésben áll az idegrendszer fejlődési rendellenességével, az elhízással, a pajzsmirigyproblémákkal, a rákkal és egyéb betegségekkel.
    
Az eredmények szerint továbbá azon gyerekek vizeletében, akiknek otthonában mindenhol vinilpadló van, 15-ször magasabb volt a benzil-butil-ftalát (BBP) származékok koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek egyáltalán nincs vinilpadló az otthonában.
    
A benzil-butil-ftalátot különböző légzési problémákkal, bőrirritációval, mielóma multiplexszel (rosszindulatú daganatos betegség) és reprodukciós problémákkal hozzák összefüggésbe.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!