Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A nyaki csigolyák kopásával járhat a gyakori mobilozás

2019. február 04. 04:22

Ahogy az okostelefonok egyre meghatározóbb szerepet kezdenek játszani mindennapi életünkben, úgy derülnek ki egymás után az ezzel járó egészségügyi problémák. Az agyműködésben, a társas kapcsolatokban megmutatkozó hatásokról már esett szó, de az MTI az M1 csatornán elhangzottak alapján most egy egészen más területen mutatkozó veszélyre hívja fel a figyelmet.

2019. február 04. 04:22

A mobiltelefonokat előrehajtott fejjel kell nézni, ami prognosztizálja, hogy a következő 20-30 év vezető problémái a nyaki gerinc megbetegedései lesznek, és ez a fiatalokat, tinédzsereket kifejezetten érinti – mondta Erbszt András, a DoctorFit Gerincambulancia alapítója, vezető főorvosa szombaton az M1 aktuális csatornán.

A szakorvos azt mondta, látni egy tendenciát: ahogy az emberek egyre kevesebbet mozognak, kevesebb fizikai aktivitást végeznek és kevesebb a fizikai munkájuk is, annál több lesz a mozgásszervi betegség, ezen belül pedig ugrásszerűen megnő a gerincpanaszok száma.
    
Tapasztalatai szerint a kopásos eredetű gerincproblémák, amelyek a felnőttkor derekára kellene, hogy datálódjanak, időnként megjelennek már tinédzserkorban, de 18 éves kor körül „bőven" találkoznak ilyen betegekkel.
    
Erbszt András ismertette: a kopásos elváltozások gyakran visszafordíthatatlanok, de a panaszok, tünetek „az esetek döntő többségében" megszüntethetők, így a beteg életminősége javítható.
    
Szólt arról is, hogy a fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők bizonyos esetekben fontos részei a kezelésnek, de az élethosszig tartó, rendszeres aktivitás rendkívül fontos ahhoz, hogy minél kevesebb gerinc– és mozgásszervi panasszal éljenek az emberek.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!