Drágán adták a kispapa szettet, megbírságolták a kórházat

2018. november 06. 06:33

Az abzug,hu adta hírül, hogy elsőfokon elmarasztalta a bíróság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórházat, mert az intézmény aránytalanul sok pénzt kért a védőöltözetért, amelyet a vajúdó nők kísérőinek kötelező felvenniük a szülőszobába lépés előtt.

2018. november 06. 06:33

A Miskolci Törvényszék ötmillió forintra büntette az Oktatókórházat, amiért a szülészeten csak pénzért, „alapítványi hozzájárulás” címén biztosított védőöltözetet a szülő nők kísérőjének. Az úgynevezett zsilipruha  vagy más néven „kispapa szett” – ami egyszer használatos sapkából, maszkból, felsőruházatból, nadrágból és egy lábzsákból áll – nélkül senki sem mehet be a szülőszobába. Mindezért 2-3000 forintot kért el az egészségügyi intézmény. Ha ezt nem tudta megfizetni a hozzátartozó, akkor nem lehetett a szülő nő mellett. Pedig az egészségügyi törvény kimondja, hogy a szülő nőnek joga van hozzá, hogy kísérője végig mellette lehessen a szülés alatt – olvasható a bíróság indoklásában.

A bíróság szerint a miskolci kórház ezzel megsértette a szülő nők egyenlőbánásmódjához való személyiségi jogát. Azt is kimondta a testület, hogy mivel a védööltözetért elkért pénz elsősorban a szegényeknek okozott problémát, akik között sok a roma, így közvetve a roma nők jogai is sérültek.

A bírság megfizetése mellett a bíróság utasította a kórházat, hogy szüntesse meg a jogsértő gyakorlatot. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság indoklásából az is kiderül, hogy a kórház 2018 elején vezette be, hogy csak azt az öltözetet fogadják el, amit a szülészeten szereztek be a családok. Korábban volt arra lehetőség, hogy a rokonok maguk vigyék be a higiéniai szettet, ami a patikában megvásárolva néhány száz forintba kerül. A kórházban évek óta szednek pénzt az öltözetért, erre utal a boon.hu cikke, ami 2013 elején született, ebben a kórház nem is tagadta, hogy pénzt kér azoktól, akik nem visznek magukkal kispapa szettet.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. november 15. 21:29
Roma nem igen megy be a szülő szobába.
Peter8811
2018. november 15. 07:04
Szülőszobába
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!