Meghalt az elküldött szívsebész egyik betege

2018. október 06. 02:41

Nem csillapodnak a kedélyek a Kardiológiai Intézet elbocsátott szívsebész főorvosa, Dr. Székely László ügyében. Tragikus haláleset adott újabb lökést a tiltakozó hullámnak, erős politikai reakciókat kiváltva. A Népszava információja szerint ugyanis meghalt egy középkorú férfi, aki speciális érimplantátumára várt, amelyet a szívsebész ültetett volna be, de a műtét az ismert okok miatt elmaradt.

2018. október 06. 02:41

Az orvosa elindította az eszköz legyártásához, és beültetéséhez előírt engedélyezési folyamatot, ám mire a papírok megérkeztek, a Székely László elbocsátása már zajlott. Így a beteg műtéti előjegyzése sem történhetett meg.  

Magyarországon eddig öt ilyen eszközt ültettek be, ebből négyet Székely doktor végzett. Úgy tudjuk: a főorvos elbocsátásakor jelezte a kórház vezetésének, hogy a férfi és még két hasonló állapotú és ugyanilyen eszközre váró betege műtétre vár.   

Szeptember közepén arról írt a Népszava, hogy az államtitkár közvetítése ellenére sem jött létre megállapodás arról, hogy a főorvos a felmondási ideje alatt elvégezhesse a már betervezett műtéteket. Akkor arról, hogy folytathatja-e vagy sem a főorvos a munkáját ügyvédek kezdtek egyezkedni. Ám Székely László főorvos azóta sem térhetett vissza a kardológiai intézet műtőjébe.  Arról pedig az Index közölt tegnap egy cikket, hogy Szolnoky Jenő, a Honvédkórház szív–, ér–, és mellkassebészeti osztályának osztályvezető főorvosa heti egy alkalommal, délutánonként megoperál egy-egy beteget azzal a technológiával a Kardiológiai Intézetben, amit Székely László is alkalmazott. Az elbocsátott szívsebész mellett az országban ő az egyetlen szakember, akinek hasonló tapasztalata van ebben a műtéti eljárásban.


Eddig 54 kollégája, és több mint 1100 beteg írt alá petíciót, követelve a szívsebész visszahelyezését az intézetbe.

Szinte az összes ellenzéki párt, a Momentum, a DK, A Párbeszéd a Liberális Párt is felháborodásának adott hangot, Dr. Kásler Miklós lemondását követelték a 24.hu beszámolója szerint. Az MSZP egyszerűen „Gyilkosok!” felkiáltással reagált, a Jobbik pedig a miniszerrrel együtt a kormányfőt is lemondatná posztjáról.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2018. október 09. 19:05
Meddig akar lovagolni ez a marha társaság ezen a témán? Leperegnek róluk az adatok, dátumok, tények, csak hazudoznak össze vissza!
A teremburáját
2018. október 08. 23:16
Ja, az ismert ok az, hogy a beteget a CD alapján már július 30. után két napon belül meg kellett volna műteni! Ha a dokit nem bocsájtják el szept. 19-én, akkor sem tudta volna megoperálni, mert a megrendelt (szep.25-én!) érimplantátumot csak okt. 25 utánra vállalta a készítő! A beteg meg szept. végén a salgótarjáni kórházban meghalt a megoperálandó aorta tágulat (11 cm!) megrepedése következtében, a műtőben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!