Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Evvel segítheti a termékenységét férfiként

2018. július 11. 16:31

Érdekes eredményről számolt be egy spanyol kutatócsoport az Emberi Reprodukciós és Embriológiai Európai Társaság éves ülésén. E szerint a csonthéjasok magjának fogyasztása pozitív hatással van a férfiak fogamzóképességére. A tanulmányról az MTI számolt be.

2018. július 11. 16:31

A kutatás szerint azoknak a férfiaknak, akik 14 héten át naponta két maroknyi mandulát, mogyorót vagy diót fogyasztottak, javult spermájuk minősége és az ivarsejtjeik aktívabbak is lettek.
    
A kutatókat azért foglalkoztatta a kérdés, mivel a nyugati világban széles körben tapasztalható a férfiak spermiumszámának csökkenése, amit részben a levegő szennyezettségével, a dohányzással és a táplálkozással magyaráznak.
    
Ugyanakkor egyre több bizonyíték utal arra, hogy az egészséges étrend javíthatja a termékenységet. Hét párból egynek nehézsége támad a gyermeknemzéssel, a terméketlenség ezeknek az eseteknek 40-50 százalékában a férfiaknak tulajdonítható.
    
A kutatók a kísérletben résztvevő 119 egészséges, 18 és 35 év közötti férfit véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyik csoport napi étrendjéhez 60 gramm mandula–, mogyoró– és diókeveréket adtak. A másik csoport nem kapott ilyen kiegészítést az étrendjéhez.
    
A kísérlet végén a tudósok azt tapasztalták, hogy a magvakat fogyasztó csoportban a spermiumszám 14 százalékkal nőtt, az ivarsejtek vitalitása 4 százalékkal, a mozgása 6 százalékkal jobb volt, a spermiumok mérete és alakja pedig 1 százalékkal javult.
    
A szakemberek szerint a tanulmány és más kutatások is igazolják, hogy az omega-3 zsírsavakban, antioxidánsokban és B-vitaminban gazdag étrend javítja a termékenységet. A magvak pedig ezek közül a tápanyagok közül is sokat tartalmaznak.
    
„Az irodalomban egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy az egészséges életmódra történő váltás, egyebek mellett az egészséges étrend elősegítheti a fogamzást" – jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, Albert Salas-Huetos a spanyol Rovira i Virgili Egyetem tudósa.
    
A kutatók azonban felhívták a figyelmet, hogy a kísérletben résztvevő férfiak egészségesek voltak és termékenyek is, az tehát nem világos, hogy a kutatás eredménye szélesebb népességre is igaz lehet-e, köztük a termékenységi problémákkal küzdő férfiakra.
    
Allan Pacey, a Sheffieldi Egyetem andrológusa, aki nem vett részt a kutatásban rámutatott: elképzelhető, hogy a vizsgált férficsoport életvitelében más pozitív változtatás is volt, amit a tanulmány nem vett figyelembe.
    
Virginia Bolton, a londoni Guy's Kórház klinikai embriológus konzultánsa úgy vélte, a tanulmány eredményei „elméletileg érdekesek", azt azonban lehetetlen megállapítani, hogy a magvak fogyasztása mennyire növeli meg a fogamzás esélyeit. Hozzátette, hogy addig is, amíg a kérdés tisztázódik, a páciensek jól teszik, ha nem isznak alkoholt, leállnak a dohányzással és egészségesen táplálkoznak.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!