Ez már a harmadik arca a francia férfinak

2018. április 25. 01:32

Ami húsz éve, az Ál/arc című filmben még csak fikció volt, mára már valósággá vált. Ezt bizonyítja az az MTI hír, miszerint egy francia férfin az idén már a második arcátültetést végezték el, ezzel gyakorlatban bizonyítva be, hogy ez a plasztikai beavatkoás is elvégezhető akár többször is.

2018. április 25. 01:32

A 43 éves Jérome Hamon 1-es típusú neurofibromatózistól szenved. A genetikai betegség miatt tumorok alakultak ki az arcán – írta a BBC News. A 2010-ben végrehajtott első arcátültetése sikeres volt, ám egy 2015-ös megfázásra olyan antibiotikumot kapott, amely inkompatibilis volt az átültetett szövetek kilökődését gátló immunszupresszív gyógyszerekkel. A kilökődés első jelei 2016-ban jelentkeztek, majd tavaly novemberben az üszkösödő arcot végül el kellett távolítani.
    
A következő hónapokban Hamon arc nélkül – vakon, némán és süketen –, élt a párizsi Georges Pompidou kórház egyik szobájában, mígnem januárban találtak egy alkalmas donort, hogy végrehajtsák a második átültetést. Az újabb kilökődés megakadályozása érdekében a férfi, akit a francia sajtó „a háromarcú emberként" emleget, speciális vértisztító kezelésen esett át a műtét előtt.
    
Hamon új arca egyelőre maszkszerű, koponyája, bőre és vonásai még nem „​hangolódtak össze", de a férfi nagyon derülátó felépülését és a jövőt illetően.
    
„​Ha a szervezetem nem tudta volna befogadni az új arcot, az rettenetes lett volna. Ez az identitásomról szól. De itt vagyunk, minden rendben, én, én vagyok!" – nyilatkozta a férfi az AFP francia hírügynökségnek a kórházból, ahol még mindig lábadozik. „​Negyvenhárom éves vagyok, a donor pedig 22 volt, vagyis újra 22 lettem" - mondta a francia televízióban.
    
A többórás beavatkozás a kéz– és arcátültetésekre specializálódott Laurent Lantieri professzor vezetésével zajlott, aki Hamon első műtétjét is végezte nyolc évvel ezelőtt. „​Ma már tudjuk, hogy a dupla transzplantáció kivitelezhető, többé nem képezi kutatások tárgyát" - nyilatkozta Lantieri a Le Parisien című napilapnak. A világ első arcátültetését 2005-ben hajtották végre Észak-Franciaországban. Azóta mintegy negyven ilyen operációt végeztek világszerte.

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwrtzq
2018. június 20. 08:06
nem viccből lettetek hazazavarva :DD mekkora hányadék banda vagytok...
Vakfolt
2018. május 03. 12:24
Ej, be jóképű lett!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!