Mégis termelődik új idegsejt idősekben is?

2018. április 10. 04:10

Néha ugyanazzal a kutatási területtel foglalkozó szakemberek is szögesen ellentétes eredményre jutnak ugyanabban a kérdésben, ráadásul mindketten meggyőző kísérletekkel is alátámasztják véleményüket, teljes zavarba ejtvén az ezekről tudósítót.

2018. április 10. 04:10

Nincs egy hónapja, hogy beszámoltunk arról, hogy kanadai és kaliforniai tudósok megállapították, hogy 13 éves kor után megáll az idegsejtek képződése az agy hippokampuszában. Most az MTI híre szerint szintén amerikai, New York-i kutatók ezzel tökéletesen ellenkező következtetésre jutottak, s eredményeiket már publikálták is, így úgy láttuk, érdemes ennek a tanulmánynak is teret adnunk.

A New York-i Columbia Egyetem kutatója, Maura Boldrini neurobiológus és munkatársai szerint felfedezésük azt jelezheti, hogy sok idős ember mind kognitívan (tanulási és emlékezési képesség), mind érzelmileg jóval egészségesebb marad a korábban feltételezettnél.
    
„Az találtuk, hogy az idős embereknek ugyanolyan képességük van több ezer új idegsejtet növeszteni a hippokampuszban elődsejtekből, mint a fiataloknak. Azt is kimutattuk, hogy agy temporális lebenyének alsó részén található, a megismerési és érzelmi folyamatokban szerepet játszó hippokampusz volumene azonos minden életkorban. Ugyanakkor idős emberek esetében kevesebb véredénnyel bír és az új neuronoknak gyengébb a képessége a kapcsolatok építésére" – idézte Boldrinit az EurekAlert tudományos hírportál.
    
Az amerikai kutatók 28 hirtelen elhunyt 14-79 ember agyának hippokampuszát vizsgálták, valamennyien egészségesek voltak haláluk előtt. Ez volt az első alkalom, hogy kutatók rögtön az elhalálozás után vizsgálták az emberi hippokampusz újonnan kialakult idegsejtjeit és erezettségét. A szakemberek megállapították, hogy a vizsgáltak nem szenvedtek sem elbutulásban, sem depresszióban, nem szedtek antidepresszásokat, amelyek egy általuk végzett korábbi kutatás szerint az új agyi idegsejtek termelődésére hatással lehet.
    
A rágcsálóknál és az emlősöknél a kor előrehaladásával csökken a hippokampuszban lévő új idegsejtek termelődésének képessége. „Hasonló számban találtunk félig kifejlődött idegi elődsejtet és kifejlett neuronok ezreit" – olvasható a tanulmányban. Ugyanakkor idősebbek esetében kevesebb új ér alakul ki az agyban és kevesebb idegi elődsejtjeik, neurális őssejtjeik vannak. Boldrini szerint ezek, valamint a hippokampuszban az idesejtek közötti csökkent kapcsolat okozhatja időskorban a csökkenő kognitív és emocionális rugalmasságot.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!