Az lábmozgató idegek csökkenése az izmok leépülésével jár

2018. március 19. 03:59

Akinek a szülei már idősebb korba léptek, gyakran értetlenül szemlélik, hogy a nemrég még aktív, mindig jövő-menő hozzátartozójuk egyre kevésbé akar kimozdulni otthonról, sőt, néha már a fotelból is alig kel föl. Ilyenkor gyakran elkényelmesedésssel, lustulással vádolják őket. Pedig az MTI egy nemrégen megjelent információja szerint ennek fiziológiai oka van, a lábat mozgató idegek rohamos csökkenésével függ össze, de kemény munkával lehet tenni ellene.

2018. március 19. 03:59

A tudósok 168 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra – számolt be az eredményekről a BBC hírportálja a Journal of Physiology című tudományos lap friss számában megjelent tanulmány alapján.
    
Az öregedéssel a lábizmok gyengébbek lesznek, veszítenek tömegükből, ezért végül a mindennapi mozdulatok – a lépcső megmászása vagy a fotelből felállás – is nehézséget okozhat. Ugyan szinte mindenkivel megtörténik, az okait mégsem ismerték teljesen.
    
Fiatal felnőttként az emberi gerincvelőben 60-70 ezer ideg irányítja a láb izmait – mondta el a BBC-nek Jamie McPhee, a Manchesteri Metropolitan Egyetem professzora.
    
„A kutatás eredményei alapján ez jelentősen változik az életkor előre haladtával: 30-60 százalékkal kevesebb az ideg idős korban. Az izmoknak azonban megfelelő jelre, ingerületre van szükségük az idegrendszertől, hogy összehúzódjanak és az ember mozoghasson" – magyarázta McPhee.
    
A kutató a kanadai Waterlooi Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósaival dolgozott együtt, részletes MRI-felvételeket készítettek az izomszövetről, feljegyezték az izmok elektromos aktivitását, hogy megbecsüljék a megmaradt idegek számát és méretét.
    
Az egészséges izmok képesek egyfajta védekezésre: a fennmaradt idegek új nyúlványokat „állítanak munkába", hogy megmentsék az izmokat a sorvadástól.
    
Valószínűbb, hogy edzettebb, nagyobb méretű izmokkal rendelkező embereknél működik ez a védekezés – tette hozzá McPhee.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!