Az e-cigaretta is lehet rákkeltő

2018. február 01. 18:32

Az, hogy a cigarettázás rákot okozhat, régóta nem lep meg senkit. Sok dohányos áltatja azonban azzal magát, hogy az e-cigarettával elkerülheti ezt a veszélyt, még ha nem is válik meg káros szenvedélyétól. Ellenben amerikai kutatók most arra találtak bizonyítékot, hogy az e-cigarettában lévő nikotin önmagában is okozhat daganatos megbetegedést-számolt be róla az origo.hu.

2018. február 01. 18:32

Mind a DNS-ben, mind a sejt önjavító képességében látható volt a károsodás, így megnőtt a valószínűsége, hogy sejtmutációk jöjjenek létre és daganat alakulhasson ki – olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) aktuális számában megjelent tanulmányban.

Ha további kutatások is megerősítik az eredményeket, az azt jelentheti, hogy a nikotintartalmú e-cigaretta-oldatoknak is van rákkeltő hatásuk - mutatott rá Roy Herbst, a Yale Rákkutató Központ orvosi onkológiai igazgatója. Herbst, aki az amerikai rákkutatási társaság dohányzáskutató albizottságának elnöke is egyben, hozzátette, hogy ez az első bizonyíték arra, hogy a nikotin önmagában is rákkeltő.

Az eredmény megálljt parancsolhat azoknak, akik szerint az e-cigaretták biztonságosak, és bárki következmények nélkül szívhatja őket" – mondta el Herbst a medicalxpress.com-nak.

Moon-Shong Tang, a New York-i Egyetem Orvostudományi karának környezet-egészségügyi professzora kutatócsoportjával e-cigaretták nikotint és folyékony oldószereket tartalmazó gőzét lélegeztette be egerekkel, majd csak nikotint, valamint csak oldószert tartalmazó gőznek tette ki őket. A gőzt 4,2 volton hozták létre, ami ugyanakkora vagy alacsonyabb feszültség, mint amin a legtöbb megvásárolható e-cigaretta működik. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a magasabb feszültségen melegített e-folyadék ártalmas vegyi anyagokat hozhat létre, most azonban a tipikus e-cigaretták használóit érő ártalmakra voltak kíváncsiak a tudósok.

„Az oldószer önmagában nem károsítja a DNS-t, a nikotin és az oldószer együtt ugyanazt a kárt okozza, mint a nikotin egyedül" – foglalta össze Tang.

Emberi tüdő– és hólyagsejtek laboratóriumi tenyészeteit is kitették a nikotin hatásának és ugyanazt állapították meg, mint az egereknél: károsodott a DNS és a sejt önjavító képessége.

A kutatás következő szakasza már folyamatban van: az egereken hosszú távon vizsgálják a nikotin és az e-cigaretta gőzének hatását, hogy megtudják, valóban kialakul-e rákos daganat.

Tang szerint nem jelenthető ki, hogy az elektromos cigaretta még így is biztonságosabb a hagyományos cigarettánál, amely a dohány égetésével ártalmas anyagot ezreit állítja elő. Azt is elismerték a tanulmány szerzői, hogy az e-cigaretták hosszú távú egészségi hatásairól egyelőre keveset lehet tudni.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
torzonborz
2018. február 08. 18:12
Számos szakértő által azonnal megcáfolt, az e-cigarettát ismételten lejáratni kívánó állatkísérletet MTI fordításban átvenni és megjelentetni meglehetősen ízléstelen egy olyan országban, ahol még mindig több mint 2,5 millió dohányos és legalább ennyi soha nem dohányzó passzív dohányos. Az elektromos cigarettával a passzív dohányzás teljesen megszüntethető és használója egészségére is nagyságrendileg kevésbé ártalmas. A hagyományos cigarettával összehasonlítva legalább 95%-al kevésbé káros! Ez a tanulmány semmi érdemlegest nem bizonyít az e-cigaretta emberi szervezetre gyakorolt rákkeltő hatásáról. Tény, hogy a piacon immár több mint tíz éve kapható e-cigarettával kapcsolatos egyetlen tanulmány sem tud egyetlen e-cigarettával kapcsolatos rákos megbetegedésről, halálozásról. Ezzel szemben bizonyított, hogy legalább minden második dohányos káros szenvedélye következtében betegszik meg és hal meg idő előtt. Mint köztudott dohányzás miatt hazánkban évente 30 000 ember hal meg és tüdőrákban világelsők vagyunk. Mindezek ismeretében kinek a szekerét tolják az e-cigarettát lejárató cikkükkel? Amennyiben az e-cigarettával kapcsolatban tényszerűen tájékozódni kívánnak, akkor az Elektromos cigaretta .platformon olvasgassanak. https://www.facebook.com/groups/ecigplatform/
Autofocus
2018. február 08. 16:41
Kíváncsi lennék hogy a dohánylobbi finanszírozta-e a kutatást? Nevetséges az e-cigi és a hagyományos cigaretta ártalmait egy lapon emlegetni, amikor az utóbbi párája a dohányfüst bizonyítottan rákkeltő több száz égéstermékét nem tartalmazza. A nikotin az nikotin, mindenki tudja hogy függőséget okoz, de tessék alaposan kikutatni az önmagában rákkeltő mivoltát, mert ez az első ilyen kutatás ami ezt állítja. Az e-cigarettázók jelentős többsége egyébként idővel csökkenti, vagy el is hagyja a nikotintartalmú folyadékokat. A hivatkozott "oldószer" vagyis amit az e-cigi elpárologtat, ugyanis nem más mint glicerin és propilénglikol, amely azonos számos inhalátor gyógyszer hordozóanyagával. Mivel már számos kutatás áll rendelkezésre az e-cigarettára átszokás ártalomcsökkentő hatásairól, (pl. Debreceni Egyetem) egyszerűen valótlanság ugyanolyan ártalmasnak beállítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!