140 évig is élhetnénk…

2017. december 05. 03:24

Az emberiség történelme során mindig vágyakozott arra, hogy minél tovább éljen. Ez a kivánság az utóbbi fél évszázadban teljesülni látszik, hiszen az átlegéletkor jelentősen megnőtt ezen időszak alatt. Az MTI most arról számolt be, hogy a maximális elérhető életkor is kitolható lehet, akár kis híján másfél évszázadra is.

2017. december 05. 03:24

Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született és 1997-ben halt meg. Tavaly egy amerikai kutatócsoport 115 évben maximalizálta az ember élettartamát, de az izraeli tudósok szerint az öregedés folyamatának késleltetésével ez az idő meghosszabbítható. Hajim Kohen professzor a Bar Ilan Egyetemen lévő laboratóriumában a korosodás molekuláris mechanizmusát kutatja, és a The Journals of Gerontology című öregedéstani szaklapban közzétett tanulmányában azt írta, hogy száznegyven évet is élhetnek az emberek.
   

„Az elmúlt 60 évben a várható életkor átlaga 72 százalékkal emelkedett, de a maximális életkor mindössze nyolc százalékkal nőtt. A múltban az emberek 70 százaléka fertőzésekben halt meg, ma 70 százalékuk az öregséghez köthető betegségben" – nyilatkozta Kohen a Háárecnek.
   

A csecsemőhalandóság óriási csökkenése, az antibiotikumok felfedezése, az oltások bevezetése, a higiénia fejlődése a várható élettartam látványos növekedését okozta, ám közben az utóbbi két évtizedben szinte egyáltalán nem nőtt a maximális életkor. Ez szerinte annak a számlájára írható, hogy noha a betegségek orvosi kezelése jelentősen fejlődött, nem foglalkoztak az öregedés biológiai folyamataival.
   

Kohen csoportjával összegyűjtötte és elemezte az utóbbi két évtized ilyen témájú kutatásait és megállapította, hogy sikerült késleltetni már gombák, baktériumok, egerek, patkányok, sőt még majmok idősödését is. Azzal érvelt, hogy ha ezeket a kezeléseket kiterjesztik az emberre, a várható élettartam akár 30 százalékkal is növekedhet. „Az öregedés természetes biológiai folyamat, amelynek alapvető jellemzője az életfunkciók romlása. Bár az öregedési folyamat eltérő a különböző szervezetekben, nagyon hasonló mechanizmusokon alapul. Reméljük, hogy gyógyszerekkel a folyamat lassítható és az élettartam meghosszabbítható, a cél nemcsak az, hogy tovább, hanem az is, hogy egészségben éljen az ember" – tette hozzá.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. december 07. 21:01
"Ez a kivánság az utóbbi fél évszázadban teljesülni látszik, hiszen az átlegéletkor jelentősen megnőtt" De az életminőség nem. Az életük második felét betegen élik le az emberek. Úgyhogy nem csak az élet hosszabb, hanem a szenvedés is. Talán, ha nem kezelnék a betegségeket, hanem gyógyítanák, akkor több haszna és több öröme lenne a hosszú életnek.
Akitlosz
2017. december 07. 20:59
"140 évig is élhetnénk…" A fák is. Sőt még 280 évig is. Ha hagynák nekik az emberek. De nem hagyják.
A teremburáját
2017. december 05. 11:32
Nem lett ez a cikk kitárgyalva már tegnap? Még jó hogy azt a múmia képet kicseréltétek egy normális kinézésű öregasszonyéra...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!