Az aszpartám nem hízlal

2016. november 30. 15:27

Nincs olyan elfogadható mechanizmus, ami azt bizonyítaná, hogy az aszpartám hízást okoz

2016. november 30. 15:27
Nemzetközi Édesítőszer Szövetség
Közlemény

A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség válasza a Massachusetts General Hospital egérkísérleteiről közzé tett tanulmányra. 

A Massachusetts General Hospital egereken végzett kutatásaira hivatkozva bemutatott mechanizmus, ami alapján a szerzők kijelentik, hogy az aszpartám fogyasztása nem segíti elő a fogyást, biológiailag egyszerűen nem alátámasztható. Épp ellenkezőleg, humán klinikai kutatások sora adott tudományos bizonyítékot arra, hogy az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek, mint az aszpartám is, csökkentik a napi kalóriabevitelt és a testtömeget, amennyiben azokat a cukor helyett fogyasztják egy súlycsökkenést elősegítő étrend részeként.

Az Applied Physiology, Nutrition, and Metabolism c. szaklapban megjelent tanulmány azt állítja, hogy az aszpartám bomlásából keletkező fenil-alanin megakadályozza annak az enzimnek a működését, amely a metabolikus szindróma kifejlődését előzné meg. A szerzők azonban elmulasztottak említést tenni arról, ami a Massachusetts General Hospital közleményében még szerepelt, hogy a fenil-alanin tulajdonképpen egy közönséges aminosav (a fehérjék építőeleme), ami természetesen is előfordul a húsokban, halban, tojásban, hüvelyesekben, tejtermékekben, mogyorófélékben és egyéb élelmiszerekben.

Az aszpartám egy egyszerű szerkezetű molekula, melyet két aminosav, az aszparaginsav és a fenil-alanin alkot. Fogyasztás után az aszpartám gyorsan alkotóelemeire és egy kis mennyiségű metil alkoholra bomlik le a szervezetben. Ezek ugyanazok az alkotórészek, amelyek a húsok vagy tejtermékek emésztése során keletkeznek, csak az aszpartám esetében ennél jóval kisebb mennyiséggel kell számolni, mint más természetes táplálékforrásnál. Például 100 g csirke elfogyasztásával 12,5-ször több fenil-analin keletkezik, mint ugyanilyen mennyiségű light üdítő lebomlásával.

Ezért az említett szaklap egérkutatásokra alapozott kijelentései egész egyszerűen nem vonatkoztathatóak az emberekre, akik sok más élelmiszerrel jóval nagyobb mennyiségben juttatnak be fenil-analint a szervezetükbe, mint aszpartámmal.

A tudományos kutatások eredményei azt viszont igazolják, hogy az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekkel, amennyiben azokat a cukor helyett fogyasztjuk, a gyereknél és a felnőtteknél is csökkenteni lehet a napi kalóriabevitelt és a testsúlyt.

Az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekről további információ angol nyelven a http://www.sweeteners.org/oldalon található.”

(Közlemény.)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bambuci
2018. október 07. 10:16
Ugy 15 evvel ezelott a munkahelyemen egy cukorbeteg kollega nekemadott egy fenymasolt lapot. A lap az aspartam legalizalasabak tortenetet meselte el, tiz evnyi lobby tevekenyseg utan hogyan erte el a gyarto, hogy az amerikai elelmezesegeszsegigyi szervezet vezetojet levaltasak es egy olyat ultessenek a helyete aki zold utat ad a szernek. A cikk leirta az edesitoszer hatadat a felszivodas utan, milyen rombolast vegez a szervezetbe. Roviden mig a korabbi sacharin tipusok felszivodas nelkul kiurultek a szervezetbol, ez a szer a veraramba jutva hugysavva alakulva eljut a keringesen keredztul minden szervehez. Jo tiz evcel kesobb egyik este bekapcsoltam a tv-t ahol az amerikai nbc hircsatorna egyik musora ment forditassal. Arrol beszelgettek, hogy a szer bevezetese ota eltelt idoszak elegendo volt a mellekhatasok vizsgalatara es bizonyitottan mellrakot, nyirokmirigy rakot es agydaganatot okoz. Kedvenc uditom volt a gyomber, sajnos regota nem tudok olyan markarol, amelyik ne rakna tele a szerrel. Ugyanigy vagyok a ragogumival is. Nincs aszpartam mentes. Azota a cukrot, mezet reszesitem elonyben. Inkabb keveset, de termeszetes dolgot egyunk. Ne hagyjuk magunkat mergezni.
Petykabá
2018. augusztus 20. 11:57
vajon ők mit írtak a cikkük cometing interest szekciójába: Évi több milliárd dolláros bevételünk van abból, hogy ezt állítjuk...
Akitlosz
2017. május 13. 03:08
"Az aszpartám nem hízlal" Ez igaz. "Épp ellenkezőleg" Ez meg nem igaz. Az aszpartam nem hizlal, de nem is fogyaszt. Ha valaki a csökkentett kalóriabeviteltől lefogy, akkor a csökkentett kalóriabeviteltől fogy le és ugyan nem az aszpartamtól. Vannak az aszpartamnál jobb édesítőszerek is, de olcsóbbak nincsenek, ezért használják az aszpartamot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!