Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Lehet, hogy megvan a HIV ellenszere?

2016. október 08. 07:35

Néhány évtizede még a legrettegettebb betegségek egyike volt az AIDS, amely a HIV fertőzés következtében alakult ki. Most már sokkal jobban képesek kezelni a kórt, de A fertőzést eddig a szervezetből nem voltak képesek eltüntetni. Az origo.hu viszont nemrégiben arról írt, hogy most egy egy londoni szociális munkásból kisérleti gyógymóddal úgy tűnik, teljesen kiirtották a vírust.

2016. október 08. 07:35

 A kezelés első fázisában a páciens egy vakcinát kapott, ami abban segítette az immunrendszerét, hogy felismerje a fertőzött sejteket. Ezt követően a Vorinostat nevű gyógyszerrel aktiválták a sejtekben megbújó vírust, így azok nem tudtak tovább rejtőzni, az immunrendszer megsemmisíthette őket. 

A kutatók szerint még nagyon hosszú út áll az előtt, hogy az eljárást tömegesen alkalmazni lehessen a pácienseken. Az egész komplex terápia egyelőre csak kísérleti stádiumban létezik, amely ötven önkéntest foglal magába. Mostanáig csak egyetlen ember esetében értek el sikert, ezt szeretnék megismételni a szakemberek a maradék 49 páciensnél. A vírusmentesnek tűnő személyek állapotát ezt követően öt éven keresztül nyomon fogják követni a tudósok, hogy megbizonyosodjanak arról, valóban eltűnt-e a HIV a fertőzöttek szervezetéből. 
 
A HIV (Human Immunodeficiency Virus, magyarul emberi immunhiány-előidéző vírus) az emberi szervezetbe jutva szaporodni kezd, majd beépül a genetikai állományba. A fertőzöttség egy életen keresztül megmarad, a konkrét betegség, az AIDS viszont akkor alakul ki a HIV-pozitívakban, amikor a szervezet védekezőképessége annyira leromlik, hogy nem lesz képes szembeszállni az egészséges immunrendszerű embereket ritkán megbetegítő opportunista fertőzésekkel. 
 
Az orvostudománynak köszönhetően a HIV ma már nem jelent egyet a halálos ítélettel. Ha gyógyítani nem is lehet, modern terápiákkal hosszú évtizedekkel megnövelhető a betegek élettartama. 
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gusztáv13
2016. október 11. 09:09
A jólfésült buzinak napi 5-6 partnere is van... A lehetősegek korlétlanok!
cutcopy
2016. október 11. 09:01
A HIV egyetlen ellenszere a hűség..
Lotti
2016. október 11. 09:01
Ha aberrált nem szaporodik (általában). Viszont kezelésének költsége évente sok millió forint kiadást jelent a társadalom számára.
Céklább
2016. október 11. 09:01
Kurva életbe mán. Minek kellett ezzel foglalkozni? Most mi fogja kiirtani a buzeránsokat?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!