Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Keveset tudnak a dohányos fiatalok a leszokásról

2015. november 24. 05:23

Magyarországon minden erőfeszítés ellenére még mindig nagyon magas a nikotinfüggők aránya. Becker Dávid főorvos nemrég az M1-en arról beszélt, hogy már a 12-14 év közötti kamaszok közül is minden tizedik cigarettázik, a fiatal nőknek pedig majdnem fele dohányos, pedig a világon 3 másodpercenként meghal valaki a ennek következtében.

2015. november 24. 05:23

A szenvedély veszélyeiről egyre többet tudnak a fiatalok, de a leszokás lehetőségeiről kevés az ismeretük-erről már a Semmelweis Egyetem tájékoztatta az MTI-t. Pénzes Melinda, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének tanársegédje és munkatársai által az elmúlt években serdülők körében, hat magyar nagyvárosban végzett követéses vizsgálat tapasztalatairól számolt be. A kutatás kezdetekor a 6. évfolyamos diákok 4,5 százaléka dohányzott rendszeresen, két évvel később viszont már 13 százalékuk gyújtott rá legalább egyszer havonta. Eközben a 9. évfolyamon már 26, míg a 11. évfolyamon 37 százalék volt a dohányzók aránya.
    

 
Azt írták: Pénzes Melinda szerint a dohányzással kapcsolatban a családi minta hatása befolyásolja leginkább a fiatalokat. Emellett a serdülők számtalan nehézséggel találkoznak, és ha nem találnak „hatékonyabb megküzdési stratégiát", akkor gyakran választják ők is a dohányzást. A szakember szerint  aki rágyújt, az nagyobb eséllyel más káros szenvedélyeket is kipróbál, ezért a cigaretta egyfajta „kapudrognak" tekinthető.
 Ráadásul minél korábban választják ezt az utat a fiatalok, annál valószínűbb, hogy nem vagy csak jóval később tudják letenni a cigarettát – hangsúlyozta Pénzes Melinda, aki a hatékony megelőző programok fontosságára és a leszokás lehetőségeinek megismertetésére hívta fel a figyelmet. 
    
 
A tüdőgondozók, az ingyenes leszokást támogató telefonos tanácsadás (06-80-44-20-44), vagy akár a háziorvos, illetve az interneten is kérhetünk segítséget a leszokásban – közölte. A leszokást is komplex módon érdemes megközelíteni, ebben segíthet a személyre szóló tanácsadás – emelte ki a szakember.

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!