A Samsung is elhalasztja amerikai gyáravatóját

2024. január 07. 20:33

Biden óriási összeget szavaztatott meg a chipgyárak építésének ösztönzésére, ám a szakképzett munkaerő hiányával nem kalkulált.

2024. január 07. 20:33
Révész Béla Ákos
Révész Béla Ákos

Tizenhét milliárd dolláros költségvetéssel nyitná meg kapuit a Samsung legújabb chipgyára az Egyesült Államokban, ám a texasi projekt egyelőre beleállt a földbe. A hírt egy szakmai rendezvényen jelentette be a vállalat üzletági elnöke. Az eredeti tervek szerint az új félvezető-üzem 2024 második felében már teljes kapacitással üzemelt volna, a körülmények azonban nem kedveznek a naptárban jelölt dátumoknak. 

A hír újabb csapást jelent a Biden-kabinet nagyívű terveire, amelyek alapján csúcsra pörgette volna a hazai chipellátást. Tavaly a tajvani TSMC halasztotta el ugyanúgy 2025-re új arizonai gyárának megnyitását – indoklása szerint a tapasztalt, szakértelemmel rendelkező munkások és technikusok kétségbeejtő hiánya miatt. A vállalat vezetője komoly kihívásnak nevezte a munkaerőhiányt, a problémára pedig nem tudott más megoldást találni, mint azt, hogy Tajvanról irányítja az USA-ba a TSMC saját, nagy tapasztalattal rendelkező szakembereit. 

Hiába sok a pénz

A világ két vezető gyártójának késlekedése kezdi megerősíteni azt a halvány kérdőjelet, amely Biden elnök chipgyártási elképzelései kapcsán már eddig is megfogalmazódott. A Fehér Ház a 2021-ben berobbanó (és vállalatok százait kis híján tönkretevő) chiphiány miatt nyújtotta be és fogadtatta el azt a félvezetőkkel kapcsolatos törvényt, amely 52 milliárd dolláros össztámogatást ígért az új gyárak építőinek az Egyesült Államokban. Az ellátási láncok zavartalan működését biztosító protekcionista lépés hátterében természetesen ott áll a Kínától való teljes függetlenedés vágya is, illetve az az exporttilalmi határozat, amely megtiltja az amerikai alkatrészekkel készült chipek kereskedelmét Peking felé. 

Különös módon azonban az óriási összeg biztosította lehetőségekkel eddig nem nagyon éltek a chipgyártók. Több mint egy évvel a törvény életbe lépése után a kormány (általában a bürokratikus adminisztrációs gépezet lassúságára és környezetvédelmi okokra hivatkozva) eddig mindössze egyetlen alkalommal fizetett ki támogatást, az összeg akkor is nevetségesen alacsony volt: a brit BAE Systems kapott 35 millió dolláros ösztönzőt. 

Zárt ajtók

Jensen Huang, az Nvidia főnöke a Kína elleni chiptilalom bevezetésekor meglehetősen indulatosan reagált. Mint mondta, ha az amerikai cégek előtt bezárják a világ legnagyobb félvezető-piacának kapuit, akkor teljesen értelmetlen az új chipgyárak építése, a megnövekedett mennyiséget ugyanis sehol nem lehet majd értékesíteni. „Térdig gázolhatunk az új üzemekben, attól még nem tudunk több chipet eladni” – mondta.

A pletykák szerint a tajvani és dél-koreai cégeknek messze nem ezzel van problémájuk. Aggodalmuk elsődleges oka az, hogy nem szívesen telepítik világelső technológiájukat az Egyesült Államokba, így tulajdonképpen kapóra jön nekik a szakképzett munkavállalók hiánya miatti késlekedés.

A 2025-ös indítás azonban nem csak a nagyratörő tervek kisiklása miatt kellemetlen Biden számára. Az elnökválasztási küzdelemre készülő Fehér Háznak kapóra jött volna a kampányban a két óriás beruházása, hiszen fényesen igazolta volna az elnök gazdaságpolitikájának egyik kiemelten fontos részterületét. A gyárak azonban már csak az új kormány felállása után fogják megnyitni kapuikat, amelyek gyümölcsét így már a következő elnöki éra vezetése arathatja le. 


***

 

Fotó: Shutterstock

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. április 20. 12:38
ENNEK A VÉN MAJOMNAK ANNYI ESZE SINCS MINT EGY GULYABELI MARHÁNAK!!!!!!!!!!!!!!
camouflage
2024. január 08. 09:12
nincs munkaerő? pedig csak úgy ontják a szakképzett szociólógusokat, meg lmbtq szakembereket az amerikai egyetemek.... :-))
2024. január 08. 08:33 Szerkesztve
"A pletykák szerint a tajvani és dél-koreai cégeknek messze nem ezzel van problémájuk. Aggodalmuk elsődleges oka az, hogy nem szívesen telepítik világelső technológiájukat az Egyesült Államokba." Európa és az usa a világelső iparát és technológiáját Kínába telepítette, mert az angolszász vállalati kultúra az, hogy 5 centért az anyjukat is megbasszák a fáskamra mögött, hát akkor miért pont a világelsőséghez szükséges ismeretek, termelési szerkezet, know-how átadása volna a tabu. Így már a világelső ipar Kínáé. Ezt a folyamatot nem akarják végigcsinálni az ázsiaiak. Tanultak a nyugat hibájából.
békalepcse2.0
2024. január 08. 01:34
Mekkora dobás lenne ha a Petiminiszter ide hozná azokat a gyárakat. Már csak azért megérné hogy a guta üsse meg az internácijainkat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!