Kína 10 milliárd dolláros lítiumajánlata a táliboknak

2023. május 01. 16:45

Egy kínai vállalat Afganisztán lítiumkészleteihez való hozzáférésért cserébe 10 milliárd dollárt ajánlott fel a táliboknak. Valamint tett egy javaslatot az országot észak–déli irányban összekötő kulcsfontosságú stratégiai infrastruktúra kiépítésére is. Elemzők amiatt aggódnak, hogy Kína az ajánlattal tovább erősíti a befolyását a régióban.

2023. május 01. 16:45
null
Matus Tibor
Matus Tibor

Afganisztán lítiumkészletei megközelíthetik a világ legjelentősebb készletével büszkélkedő Bolívia tartalékait.  A tálib bánya- és kőolajügyi minisztérium sajtóközleményében azt írta, hogy a lítiumkitermelés felfuttatása 120 ezer főnek biztosít majd közvetlen munkát, közvetve pedig 1 milliónak.

A kínai–afgán megbeszélésekre alig néhány hónappal az után került sor, hogy a tálibok letartóztattak két kínai állampolgárt, akik megpróbálták 1000 tonna lítiumtartalmú kőzetet kicsempészni az országból. Valószínűleg nem a zoknijukba rejtve próbálták kilopni a 40 kamionnyi árut, így vagy nem fizettek baksist, vagy keveset, vagy pedig nem a megfelelő helyre…

Szakértők szerint meg kell vizsgálni, hogy megvalósítható-e a kínai–afgán lítiummegállapodás, amennyiben aláírják, annak diplomáciai és politikai következményei lesznek, a javasolt infrastruktúra-fejlesztésnek pedig valószínűleg hosszú távú stratégiai hatása lesz.

Afganisztán azért is fontos Kína számára, mert az Övezet és Út Kezdeményezés (Belt and Roan Initiative, röviden BRI) szárazföldi útvonala ezen a régión halad át, és a békés Afganisztán kedvező feltételeket teremtene a BRI növekedéséhez és fejlődéséhez. Kína emellett a térség nagyhatalmának tekinti magát, ezért részt kíván venni a régió döntéshozatalában, legalábbis olyan hatalom akar lenni, amely képes befolyásolni a regionális politikát.

Abhishek Darbey, az Újdelhiben működő Kína-elemző és Stratégiai Központ (CCAS) Kínai Kutatási Programjának munkatársa rámutatott a The Epoch Timesnak, hogy Kína az elsők között támogatja a tálibokat, az után, hogy Egyesült Államok kivonult az országból és a tálibok megalakították a kormányukat.

Lítium a táliboknak

Az afgán lítiumtartalék 

Az azonnali bevétel segíthet tevékenységeik finanszírozásában és hatalmuk megszilárdításában, tekintettel arra, hogy eddig gyakran csak különböző tiltott finanszírozási forrásokra tudtak támaszkodni, mint például a kábítószer-kereskedelemre vagy a zsarolásokra.

Várhatóan tehát a tálibok az azonnali pénzügyi nyereségre összpontosítanak, figyelmen kívül hagyva a lítiumbányászat hosszú távú következményeit és fenntartható fejlődését. Emiatt viszont nem tudják majd kihasználni a bevétel potenciális lehetőségeit az ország általános társadalmi-gazdasági fejlődéséhez és stabilitásához. Pedig ez az egyre értékesebb nyersanyag évtizedekre biztosíthatná az afgán gazdaság „fűtőanyagát”.

Az első lítiumbányát 2013-ban fedezték fel Ghazni városában, de a ritkaföldfém további lelőhelyei találhaak Herátban, a Shuryak-völgyben, Kapisa tartományban Tagab körzetében, Ghazni tartomány Nawur körzetében és Badakhshanban. (Az ország éppen hétszer nagyobb mint Magyarország, igaz, területének mintegy kétharmada ritkán lakott hegyvidék.)

A kínaiak is tudatában vannak, hogy saját lítiumbányái fokozatosan merülnek, így már 2021-ben két céget küldtek Ghazniba, hogy végezzenek műszaki kutatásokat, valamint vizsgálják meg a lítium- és aranybányákat.

Darbey szerint öt kínai vállalat nyitott képviseletet Afganisztánban, és körülbelül 20 érdeklődött a lítiumprojektekkel kapcsolatban. Arra is rámutatott, hogy a tálib kormány már támogatja a kínai befektetéseket a szélesebb bányászati ​​szektorában. Az afgán tisztviselők természetesen hangoztatják, hogy az afganisztáni bányák szerződését a tálibok törvényei szerint kötik majd meg.

Infrastruktúra-fejlesztés

A tálib bányászati ​​és kőolajügyi minisztérium sajtóközleményében tudatta, hogy a kínaiak három infrastrukturális projekt kidolgozását javasolták: az Észak-Afganisztánt Kabullal összekötő Szálang-alagutat, a Kunart Laghmannal összekötő nurisztáni autópályát, valamint egy erőműgátat.

Úgy nyilatkoztak továbbá, hogy a kínaiak hét hónapon belül megjavítják a Szálang-hágót –Afganisztán kapuját – és egy újabb alagutat vágnak a hágónál.

A Hindukus-hegységen átívelő kétsávos Szálang autópályát a szovjetek építették az 1960-as években, amelynek része egy 2,7 kilométeres hosszú alagút a 3400 méteres tengerszint feletti magasságban lévő Szálang-hágónál. Ez az egyik legfontosabb kapcsolat Kabul és Észak-Afganisztán között.

A Szálang-hágóért, stratégiai elhelyezkedése miatt, több háborút is folytattak, a Szovjetunió és az Egyesült Államok katonai egységei is kihasználták a hágót. Napjainkban a tálibok teljes ellenőrzésük alatt tartják a Szálang-alagutat, ezzel kontrollálják a harcosok és a készletek országszerte történő mozgatásának kulcsfontosságú szállítási útvonalát. Persze a régió infrastruktúrájának ellenőrzése felhasználható a helyi lakosság feletti hatalom és befolyás gyakorlására.

Kapcsolat Közép-Ázsiával
A javasolt infrastruktúra-fejlesztés javítaná Afganisztán Közép-Ázsiával való összeköttetését, ami Kína számára is előnyös lenne. Kína ajánlatával, hogy hét hónap alatt megjavítja a Szalang-hágót, a táliboknak egy kulcsfontosságú szállítási útvonalat kínált fel, amely Kabult Hairatán keresztül köti össze a közép-ázsiai piaccal. Hairatan város Afganisztán északi Balkh tartományában található, amely határos Üzbegisztánnal. Ezen a határon keresztül lehet eljutni Üzbegisztánba, ahol 2001-ben az Egyesült Államok vezette tálibellenes koalíciós erők gyülekező helye volt. Amióta a tálibok 2021-ben átvették a hatalmat, Üzbegisztán ugyanezen a határon keresztül folytatja a kereskedést Afganisztánnal, mivel vállalatai Afganisztánon keresztül kerestek utat a pakisztáni és iráni kikötőkhöz.

 

Kihívások

Bár Kínában számos befektető hajlandó lenne befektetni az afganisztáni lítiumkészletekbe, jó néhány kihívással és kockázattal kell szembenézniük. Változatos domborzati viszonyok és növekvő terrortámadások nehezíthetik a feladatot.

A két országot összekötő Wakhan-folyosó felett egész évben zord éghajlati viszonyok uralkodnak, a régió legalább kilenc hónapig hóval borított. Kínának tehát javítania kell a régió logisztikáját, hogy a nyers lítiumot zökkenőmentesen tudják szállítani. Az is igaz, hogy a kínaiaknak Tibetben és Hszincsiangban már szereztek tapasztalatot a hasonló terepen való logisztikai rendszerek kiépítésében.

A másik kihívás az ISIS. Darbey szerint

Az ellenműveletek ellenére elmondható, hogy az Afganisztánban tartózkodó kínai állampolgárok nincsenek biztonságban.

Bár a tálib kormány többször kinyilvánította, hogy szavatolja a kínai befektetések és a befektetők biztonságát, még hosszú út áll előttük, amíg garantálni tudják a bányaiparban dolgozó kínai polgárok biztonságát és védelmét.

Így több mint valószínű, hogy a kínaiaknak az infrastrukturális projektek mellett a biztonságba is be kell fektetniük. Egyrészt

Ezek a lépések viszont feszültséget okozhatnak más, a térségben érdekeltséggel rendelkező országokkal szemben, ami további konfliktusokhoz vagy feszült nemzetközi kapcsolatokhoz vezethet.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. május 03. 11:22
A terrorizmus elleni harc egyik nagy eseménye, hogy a marxista-lenninista-moista Kína dotálja az iszlamista tálibokat.
MZ/X
2023. május 02. 15:18
Az usákok meg csak demokráciát akartak exportálni...
europész
2023. május 02. 15:11
Egyre jobban birom a kici kinaiakat.
dekoninck
2023. május 02. 14:17
Ez a reálpolitika. Déli nyitás :-) Nem a transzneműség tolása és az alattomos áskálódás, a la USA.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!