Egyelőre nem engedélyezett emberkísérletekre készül Musk!

2023. április 05. 18:30

Engedélye sincs, de Elon Musk már sebészeti partnert keres az emberi agyi kísérletekhez. Vállalata, a Neuralink 2016 óta fejleszti az agyi implantátumokat, amelyek gyógymódot jelenthetnek majd akár a bénulásra vagy a vakságra.

2023. április 05. 18:30
null
Matus Tibor
Matus Tibor

Bár egyelőre nem kapott engedélyt embereken folyó kísérletekre, Elon Musk továbbra is folytatja az emberi agy implantátumokkal kapcsolatos nagyszabású terveit. A Reuters jelentése szerint a Neuralink, a milliárdos biotechnológiai vállalkozása potenciális klinikai vizsgálati partnerként megkereste az egyik legnagyobb amerikai idegsebészeti központot, hogy eszközeit embereken tesztelje, amint a szabályozók azt lehetővé teszik.

A Neuralink 2016 óta fejleszti az agyi implantátumokat, amelyek reményei szerint gyógymódot jelentenek majd az olyan nehezen kezelhető állapotokra, mint a bénulás és a vakság. A Reuters beszámolója szerint a vállalatot kellemetlenül érintette, hogy 2022 elején az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (U.S. Food and Drug Administration, ismert rövidítéssel: FDA) jelentős biztonsági aggályokra hivatkozva elutasította az emberi kísérletekre való továbblépésre vonatkozó kérelmét. A vállalat azóta dolgozik azon, hogy orvosolja a hatóság aggályait, de egyelőre kérdéses, hogy sikerrel jár-e és hogy mikor.

Mindenesetre a Neuralink 

A Neuralink erőfeszítéseit beárnyékolja, hogy jelenleg két ismert amerikai szövetségi intézmény is vizsgálatot folytat a vállalat eddigi gyakorlatával kapcsolatban.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának főfelügyelője tavaly kezdte el vizsgálni a Neuralinknél az állatjólét lehetséges megsértését. Azt gyanítják, hogy a vállalat elsiette az állatkísérleteit, amelyek felesleges szenvedést és az állatok pusztulását okozták. A társaság tagadta az állatkínzásról szóló vádakat. Az állatkísérleteket az UC Davis Kaliforniai Nemzeti Főemlőskutató Központjában végezték.

Az amerikai Közlekedési Minisztérium pedig a veszélyes kórokozók lehetséges helytelen kezelését (szállítását) vizsgálja, a vállalatnak a Kaliforniai Egyetemmel (University of California, Davis) 2018 és 2020 közötti állatkísérletekkel kapcsolatos együttműködése során.

A Barrow-t tapasztalt partnernek nevezhetjük, hiszen részt vett az olyan agyi implantációs műtéteket szabványosításában, amelyek segítik a páciensek alvását. Az általa eddig beültetett eszközök különböznek a Neuralinkéitől. A Barrow mély agyi stimulációs eszközökkel dolgozik, amelyek bő negyedszázada, még 1997-ben kapták meg az FDA engedélyét a Parkinson-kór okozta remegés csökkentésére, és amelyeket eddig több mint 175 ezer betegbe ültettek be.

Ez összhangban van Musk elképzelésével a Neuralink agyi csipjéről. A SpaceX és a Tesla dollármilliárdos vezérigazgatója és a Twitter többségi tulajdonosa szerint a cég agyi implantátumai rövidesen annyira elterjedtek lesznek, mint ma egylézeres szemműtét.

A Neuralink implantátuma egy agyi számítógépes interfész (BCI) eszköz, amely az agyba behatoló vagy annak felszínén elhelyezkedő elektródákat használ, hogy közvetlen kommunikációt biztosítson a számítógépekkel. Eddig azonban egyetlen vállalat sem kapott amerikai engedélyt arra, hogy BCI-implantátumot hozzon forgalomba a tengerentúlon.

Viszont eközben más, agyi számítógépes interfésszel foglalkozó cégek előrébb jutottak a piacra jutáshoz szükséges lépésekben. A Synchron közölte, hogy 2022 júliusában ültette be az első BCI-eszközét egy emberbe, miután egy évvel korábban megkapta az FDA jóváhagyását a kísérletekre.

, hogy 2022 júliusában ültette be az első BCI-eszközét egy emberbe, miután egy évvel korábban megkapta az FDA jóváhagyását a kísérletekre.

A Synchron zászlóshajó-technológiája, a Stentrode egy endovaszkuláris (éren, ez esetben nyaki vénán belüli)

agyi implantátum, amelyet úgy terveztek, hogy lehetővé tegye a betegek számára a digitális eszközök vezeték nélküli vezérlését a gondolkodáson keresztül. 

A társaság alapszintű technológiája egy motoros neuroprotézis vagy motoros BCI, amelyet a nyaki vénán keresztül ültetnek be a stroke kezelésére általánosan használt neurointervenciós technikákkal, azaz nem igényel nyitott agyműtétet. A rendszert lebénult betegek számára tervezték. (A neurointervenciós technikák során röntgensugár segítségével az orvos érrendszeren keresztül, de sebészi feltárás nélkül képes a betegséget megközelíteni és kezelni, így például elkerülhető a koponya vagy a gerinc megnyitása.) 

A Synchron vezető szerepet tölt be a beültethető neurális interfésztechnológia területén. A jövőbeli tervei között szerepel az idegrendszeri állapotok, többek között a Parkinson-kór, az epilepszia, a depresszió és a magas vérnyomás diagnosztizálásának, valamint kezelésének lehetősége. A vállalat székhelye New Yorkban, a kutatás-fejlesztési létesítményei pedig az ausztráliai Melbourne-ben találhatók.

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eresgé
2023. április 06. 00:44
hát ha gyerekeket tömnek pubertánsblokklokka, tiniket hormonokkal és tizenéves koruk végén levágathatják a farkukat vagy mellüket un 'orvosok' és az belefér SŐT akkor ez is belefér... ha az eutanázia mint 'opció' a korházi költségekre belefér akkor ez is ha un orvosoknaknak hívott állatok a 8 hónap után meggyilkolnak gyerekeket és az belefér akkor ez is sima ügy egyébként pedig gyógyászati célja van hagyjuk a neuromancert meg hasonlókat
mumuxax
2023. április 05. 23:56
Disztópia felé haladunk, csak szólok. Bár azok mindig összeomlanak előbb-utóbb, ez a jó hír.
pipa89
2023. április 05. 23:40
Szárnyas fejvadász, Terminátor, Brazil , Neuromancer etc. Szép új világ, csak nem az embernek.
fatman
2023. április 05. 23:36
A poszthumánokat lehetetlen lesz megállítani... a mesterséges intelligenciát is... Elég gáz jövő jön... "a 3. Világháború csak a kezdet"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!