Hszi Csin-ping – a kínai pártvezetők előtt vitaindító – nagyszabású beszédében javaslatot tett a Globális Civilizációs Kezdeményezésre. Ez immár a kínaiak harmadik ilyen nagy globális kezdeményezése a Globális Fejlesztési Kezdeményezés és a Globális Biztonsági Kezdeményezés után. A kínaiak szerint ez a világ javára válhat, mivel választ ad arra a kérdésre, hogy milyen modernizációra van szüksége az emberiségnek, és azt miképp is érhetjük el.
A Globális Civilizációs Kezdeményezés hátterében az áll, hogy a kínaiak szerint az elmúlt években a geopolitikai konfliktusok kiéleződésével egyes amerikai és nyugati politikusok ösztönzésére ismét a közvélemény figyelmének középpontjába került a „civilizációk összecsapása” és a „civilizációk felsőbbrendűsége”. (Huntington után szabadon – a szerk.)
A kínaiak szerint mindenesetre a különböző civilizációk közötti gyűlölet és elidegenedés komolyan akadályozta a nemzetközi együttműködést. Egyre gyakrabban fordulnak elő úgynevezett fekete hattyú és szürke orrszarvú tudományos jelzővel illethető események, többszörös kihívások és válságok fonódnak egymásba, és fedik egymást. Kína tehát azt javasolja, hogy a különböző országoknak és civilizációknak sürgősen együtt kell működniük az emberiség egészének jövőjét és sorsát érintő globális kihívások kezelésében.
A Globális Civilizációs Kezdeményezés négy fontos elemet terjeszt elő:
– a civilizációk sokféleségének tiszteletben tartását,
– az emberiség közös értékeinek támogatását,
– a civilizációk örökségének és innovációjának nagyrabecsülését,
– az emberek közötti erőteljes nemzetközi cserekapcsolatok és együttműködés közös támogatását.
Maguk a kínaiak abból az alapfeltevésből indulnak ki a Global Times szerint, hogy a különböző civilizációk elviselik egymást és együtt tudnak létezni, emellett ismerik a motiváció forrását és a megvalósítás gyakorlati útját. Mivel a kínai javaslat a különböző civilizációk tiszteletét és fejlődéshez való jogaik támogatását szorgalmazza, teljes mértékben megfelel a nemzetközi közösség igényeinek, és már a kezdetektől fogva támogatott volt, lelkes reakciókat váltva ki a nemzetközi közösségben – írják.
A lap megállapítja, hogy
a hidegháború befejezése után a világ az erőteljes globalizáció korszakába lépett, de nem igazán tapasztalta meg a békét.
Az ideológiai határok kijelölése és a táborok konfrontációnak hidegháborús mentalitása és gyakorlata nem tűnt el. Épp ellenkezőleg, az utóbbi években újraéledt. Az orosz–ukrán konfliktust lényegében a hidegháború maradványának tartják, amely puskaporos hordóként robbant. A világ más részein pedig az a gyakorlat, hogy az „értékek” nevében különbséget tesznek barátok és ellenségek között, preferálnak egyes frakciókat, mások ellen harcolnak, ami hatalmas árnyékot vet a világbékére és a fejlődésre.
Mivel minden ország lakossága jó életet akar élni, példaként említik a Kínai Kommunista Párt két kiemelkedő eredményét, a gyors gazdasági fejlődést és a hosszú távú társadalmi stabilitást. Tulajdonképpen a három kezdeményezés Kína korábbi sikeres tapasztalatainak erősen sűrített változata. Ezek mindegyikét magas színvonalú globális közjavaknak minősítik, amelyek a távol-keleti állam őszinteségét és jóakaratát bizonyítják.
Beszámolnak arról is, hogy az elmúlt egy évben a Globális Fejlesztési Kezdeményezést (GDI) támogató országok és nemzetközi szervezetek száma több mint 100-ra nőtt, az ENSZ platformján létrehozott GDI Baráti Csoportja több mint 60 tagúra bővült és egymás után jöttek létre olyan platformok, mint a Globális Fejlesztési és Dél-Dél Együttműködési Alap, a Globális Fejlesztési Támogató Központ és a Kínai Globális Fejlesztési Tudáshálózat. Néhány napja Szaúd-Arábia és Irán párbeszédet folytatott, majd megállapodást kötött Pekingben, amit szintén a Globális Biztonsági Kezdeményezés sikerének tartanak. Ez kevesebb mint egy évvel azután történt, hogy a kezdeményezést először felvetették.
A világ nyugati felében általában nehezen tudjuk értelmezni a kínaiak kezdeményezéseit, ami talán abból is ered, hogy az ottani akadémikusok Kínát a világ egyetlen civilizációs államának hirdetik, nem pedig egy régi, 19. századi típusú nemzetállamnak. A The Economist című brit magazin 2020-ban megjelent cikke szerint, míg a 20. század a nemzetállamok kora volt, addig a 21. a civilizációs államok évszázada lesz.
Zhang Weiwei professzor, a Fudan Egyetem Kínai Tanulmányok Intézetének igazgatója és Fan Yongpeng professzor, a Fudan Egyetem Kínai Tanulmányok Intézetének igazgatóhelyettese egy beszélgetésben úgy fogalmazott, hogy „a nemzetállami és liberális narratívákat, amelyeket sokáig a Nyugat uralt, a nyugati modernitás által képviselt kemény és puha hatalmat ma a »civilizációs állam« támadja”.
Úgy vélték, hogy a civilizációs állam a világ egyik domináns politikai narratívája lett, mivel immár az olyan nem nyugati hatalmak, mint Oroszország, India és Irán is nyíltan civilizációs államnak nevezik magukat. Az Economist hasonló pályát lát az Egyesült Államok, sőt Törökország vagy akár az EU előtt is.
Természetesen a kínai tudósok bírálják a Nyugat-központú narratívát, amely szerint a nemzetállam a modern állam, a liberális értékek pedig egyetemes értékek.
Azt is hozzáteszik, hogy a nyugati országok felemelkedését háborúk jellemezték, és a nemzetállam a fegyveres konfliktusok terméke volt, miképp Európa két-háromszáz kis országából húsz-harminc lett.
A civilizációsnak neveznek egy olyan államot, amelynek erős a történelmi és kulturális öröksége, és nem követ másokat, hanem saját, egyedi pályája és logikája mentén fejlődik.
Képes eredeti értékekkel hozzájárulni a világ civilizációjához és képes meríteni más civilizációk minden erősségéből anélkül, hogy elveszítené önmagát.
Továbbá képes önállóan létezni és fejlődni mások elismerése nélkül, a politikai és gazdasági modellje pedig sok tekintetben különbözhet másokétól, és önálló marad.
Ennek alapján vonják le a kínaiak azt a következtetést, hogy minden népnek a saját nemzeti adottságainak, kulturális és történelmi örökségének megfelelően kell felfedeznie a sikerhez vezető útját, beleértve a mások tapasztalataiból való tanulást is.
Bár a történelemben nincsen ha, a két kínai tudós úgy véli,
amennyiben az ókori Római Birodalom nem szakadt volna szét, Európa jelentős méretű civilizációs állammá válhatott volna.
Ehhez hasonlóan, amennyiben a ma többtucatnyi országból álló iszlám világ képes lett volna egyesíteni a hagyományt, a modernitást és az egységes állammá való integrálódást, akkor talán szintén egy milliárdos méretű civilizált állam lehetne, bár ez jelenleg elérhetetlen álomnak tűnik.
A professzorok szerint a nemzetállam, a nyugati típusú demokrácia mint a modern állam narratívája magával hozta sok hagyományos állam széttöredezését egyre kisebb és kisebb részekre, amelyek tele vannak pártpolitikai konfliktusokkal, sőt háborúkkal.
A fejlődésről alkotott kép kialakításakor fontosnak tartják, hogy az emberi társadalmak hogyan értelmezik a világot. Szerintük a kínai civilizáció és a kínai modell hisz a korokon átívelő folyamatok megragadásban és a hosszú távú gondolkodásban.
Leírják, hogy
a kínaiak régóta nagy kiterjedésű államban élnek, kilenc államon átívelő közös politikai életük volt, 56 etnikum között kellett megtartani a kohéziót.
Megfogalmazásuk szerint nagy léptékben gyűjtöttek tapasztalatokat, mivel akár belső megosztottsággal, akár külső támadásokkal találkoztak, a kínai nemzet mindig hű maradt eredeti szándékához, hogy egy egyetemes világrend újjáépítésére törekedjen. Ezzel szemben a nyugati politikai gondolkodás mindig egyetlen etnikai csoporthoz tartozó kis nemzeteken alapult, az Egyesült Államok korlátozott kivételével. Amint túllépnek ezen a nemzetállami dimenzión, már csak egy birodalmi, hegemón, erőszakos, hódító rendszert, vagy egy kizsákmányoló, függő, globális szisztémát tudtak elképzelni.
Egy Kína méretű ország számára lehetetlen a nyugati államokéval azonos módon modernizálódni, ahogy a világ mai nagy problémáit sem lehet nemzeti szinten megoldani, ezért javasolják az emberi sorsközösségnek.
A másodikként kitérnek az idő dimenziójára: Kínának több évezredes a történelme, és a kínaiak számára e föld népeinek az a rendeltetése, hogy évezredekig együtt éljenek.
A kínai tudósok szerint ezek olyan hitvallások, amelyek nem férnek össze a nemzetállam fogalmával. A nyugatiak különösen félnek a hegemónia felemelkedésétől és bukásától. Amennyiben egyszer is elbukik, az ország, a civilizáció, sőt a lakossága is szétesik. Ez a Földközi-tenger térségében az évszázadok alatt többször is megismétlődött, így az ilyen civilizációt egyszerűen eldobható civilizációnak nevezik.
Mivel a magyarság ezeréves államisággal, több ezer éves kulturális hagyományokkal büszkélkedhet, gondolatkísérletként érdemes volna felvetni ha nem is egy ország, de legalább egy civilizációs régió gondolatát a Kárpát-medencében. Persze ehhez túl kellene lépnünk a saját nemzetállamiságunkon, amiben segíthet, ha felmérjük, hogy a nemzetállami hozzáállás Trianon óta milyen eredménnyel járt.
Mielőtt kapásból elvetnénk ezt az ötletet, tudatosítsuk, hogy létezik ebben a térségben történelmi, gazdasági és kulturális sorsközösség, amelynek talán leképezése lehet a V4-ek néven ismert visegrádi együttműködés. Esetleg mindezek mellett, a kohézió erősítéséhez talán érdemes visszanyúlni olyan ósdinak tartott eszmékhez, mint a Szent Korona-tan, vagy az itt élők valamikori hungarus tudata, amelyek évszázadokon át működtek.
Kína arra számít, hogy Magyarország az EU soros elnökeként arra ösztönzi majd az EU-t, hogy racionálisabb és pragmatikusabb hozzáállást tanúsítson iránta.
A francia elnök azt szeretné elérni Hszi Csin-pingnél, hogy ösztönözze Putyint az ukrajnai invázió befejezésére.
Hiába irigykednek Nyugaton, a keleti nyitás politikája újabb nagy sikereket eredményezhet a jövőben.
A hírek szerint, komoly bejelentésre készülhet Magyarországon.
A Kínában forgalomba helyezett elektromos gépkocsik kétharmada olcsóbb, mint hagyományos, robbanómotoros alternatíváik. Az olcsó gyártás miatt az ázsiai ország dominálja az európai EV-piacot is. Az öreg kontinensen lévő gyártóknak több támogatásra lenne szüksége, hogy felvehessék a versenyt.
Sem Niedermüller Péter, sem a veje, Horn Gábor nem tudott magyarázatot adni a történtekre.
Tizenegy éves kor előtt egyetlen gyereknek sem lenne szabad telefont birtokolnia.
