Pszichiáter: Az izolációt fizikailag ugyan fel kell vállalni, de virtuálisan nem

2020. december 22. 18:02

A legtöbb családban nem a korábban megszokott hagyományok szerint ünneplik idén a karácsonyt a koronavírus-járvány miatt. Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója szerint a karácsony bensőségességét adó találkozásokról, beszélgetésekről nem kell lemondani.

2020. december 22. 18:02
null

„Ez a szomorú helyzet teszt is egyben, hogyan tudjuk ezt a karácsonyt kicsit más tartalommal megtölteni és az örömünnep helyett intimitást vagy egymáshoz való kapcsolódást keresni benne. Még ha fizikailag nem is tudunk együtt enni, inni, nevetni, de virtuálisan együtt lehetünk” – vélekedik Purebl György a Semmelweis Egyetem honlapján megjelent cikkében.

A pszichiáter azt tanácsolja, szomorkodás helyett használjuk ki a XXI. század által kínált lehetőségeket az online térben való együttlétre, közös játékra, beszélgetésre. Mint írja,

az izolációt fizikailag ugyan fel kell vállani, de virtuálisan nem.

Nagyon fontos, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk egymással, azokkal az idős, beteg hozzátartozóinkkal, akik el vannak szigetelve a külvilágtól.

A pszichiáter szakorvos szerint különösen fontos az is, hogy ezek az online találkozások legyenek ugyanúgy tervezettek, mint egy fizikai találkozó: legyen meghatározott tartalmuk, időpontjuk, időtartamuk, gondoljuk át, mit fogunk egymásnak mondani, mit kérdezünk a másiktól.

„Most bejglisütés vagy halászléfőzés helyett ebbe kell kicsit több energiát fektetni, hogy tartalommal töltsük meg a virtuális találkozásokat” – tanácsolja a szakember, hozzátéve, hogy az első hullám tapasztalatai alapján látszik: sok olyan idősebb embert is jól boldogul az online világban, akik azt gondolták magukról, hogy sohasem fognak megtanulni internetezni és közösségi médiát használni.

Purebl György arra is kitér, hogy sok kreativitást lehet vinni a távolságtartó személyes találkozásokba is. Példaként említi, hogy oda lehet menni a nagymama ablaka alá szerenádozni vagy lehet együtt sétálni. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet a professzor, hogy ne lehetőséget biztosítsunk az idős hozzátartozóknak a telefonálásra, hanem

mi legyünk az aktív kezdeményezők.

Az a tapasztalat ugyanis, hogy az idősebbek vágynak a beszélgetésre, társaságra, de nem akarnak zavarni, nem mindenki használja ügyesen a modern technikai eszközöket és ez meggátolja őket a kapcsolatfelvételben. Kevés, hogy rendelkezésre állunk, nekünk kell aktívnak lennünk, hogy felkeressük telefonon vagy interneten az elszigetelt családtagokat – írja.

„Ne csak elfogadjuk, hogy ez a karácsony most más, hanem találjuk, ki, hogyan lehet jó és meghitt” – fejti ki a szakember.

A professzor a kórházban fekvő és lábadozó betegeket és hozzátartozóikat is arra ösztönzi, hogy bátran tartsák a kapcsolatot egymással telefonon, hiszen ez valamennyit pótol a személyes találkozásból és segíti a betegek gyógyulását.

A pszichiáter szakorvos abban bízik, hogy a családok és az egyének is megerősödve kerülnek majd ki ebből a nehéz helyzetből és kiderül, hogy a karácsony akkor is lehet jó, tartalmas, ha nem vagyunk fizikailag együtt.

„Talán visszakapja kicsit az intimitását a szeretet ünnepe, megtanuljuk, hogy nem a vásárlásról, a fogyasztásról szól és a 2021-es karácsony még szebb lesz majd, ha ezeket a felismeréseket átvisszük, beépítjük a jövő évi ünnepbe” – írja.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!