Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyára épül Miskolcon állami támogatással

2020. szeptember 18. 14:08

A Sanofi több mint 7 milliárd forintból, 1,2 milliárd forintos állami hozzájárulással bővíti a miskolci üzemét – jelentette be a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

2020. szeptember 18. 14:08
null
Rádi Balázs

Szijjártó Péter közölte, hogy a vállalat jelentősen, csaknem 50 százalékkal bővíti a gyár termelési kapacitását a kormányzati támogatás segítségével. Az új gyártósor óránként 90 ezer fecskendőt is előállíthat.

A Sanofi a termékek 95 százalékát a világ 65 országában fogja értékesíteni 2022 tavaszától.

A miniszter szerencsés helyzetnek nevezte, hogy az országban a nagy múltú magyar gyógyszeripari cégek mellett nemzetközi nagyvállalatok is termelnek, összesen csaknem 25 ezer munkavállaló megélhetését biztosítva. A Sanofi 2013 óta a kormány stratégiai partnere, és – mint mondta – az eltelt évek igazolták a megállapodás létjogosultságát. A gyógyszeripart a járvány megjelenése még inkább felértékelte, és a világ szeme most is a gyártókon van, hiszen mindenki az oltóanyagot várja – tette hozzá.

Szijjártó Péter a hatékony védekezés jelentősége mellett a gazdasági előnyöket is kiemelte. Magyarországon, a bevételükhöz képest, a gyógyszeripari gyártók költik a legtöbbet kutatásokra, a belföldön gyártott gyógyszerek a világ 129 országába jutnak el, a kivitel összege pedig elérte az 5,5 milliárd eurót, ami a 2010-es értéknek csaknem a kétszerese. A Sanofi részesedése különösen jelentős az exportból, hiszen a Magyarországon működő vállalatok sorában a 15. legnagyobb kiviteli teljesítménnyel büszkélkedhet – hangsúlyozta a miniszter.

Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója elmondta, hogy

a beruházással Európa egyik legkorszerűbb fecskendőgyárát fogják létrehozni.

Az üzem ugyanakkor már most is jelentős szerepet tölt be a vállalaton belül, hiszen az elmúlt csaknem 3 évtizedben 24 milliárd forintot költöttek rá. A hosszú távú vállalati elköteleződést igazolja Magyarország iránt az is, hogy a cégcsoport összes stratégiai tevékenysége megtalálható belföldön, így többek között a hatóanyaggyártás, a kémiai kutatás, és az orvosi eszközök gyártása – tette hozzá.

Hubay György, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) üdvözölte, hogy a kormány felismerte a gyógyszeriparban rejlő lehetőségeket, és stratégiai partnerként tekint a Sanofira. A vállalat fontos szerepet játszik a miskolciak életében, hiszen a helyi üzem csaknem 400 helyi munkavállaló megélhetését biztosítja – hangsúlyozta.

A Sanofi Magyarországon 5 telephelyet működtet, és több mint 2 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Gyárai a miskolci Csanyikvölgyben, Újpesten, és Veresegyházon működnek. A Sanofi-Aventis Magyarország Zrt. adózott eredménye 2018-ban meghaladta a 4,6 milliárd forintot, 2019-ben az 5,9 milliárd forintot. 200 milliárd forintot meghaladó forgalmának csaknem háromnegyede külföldi értékesítésből származik.

A francia anyavállalat a rendszerváltást követően jelent meg Magyarországon. 1991-ben a nagy múltú Chinoin gyógyszergyárban 40 százalékos tulajdonrészt szereztek, amit 1998-ban 98 százalékosra növeltek.

(MTI, Makronóm, fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!