Malajzia szerint a Goldman Sachs segített ellopni a fejlesztési alapjuk milliárdjait

2019. január 10. 12:50

Malajzia állami alapját megcsapolták a bank vezetői, akik luxuscikkekre és kenőpénzre költötték az ellopott összeget – szemlézte a híradásokat a Növekedés.hu. A New York Times szerint azonban a bankok túl nagyok ahhoz, hogy börtönbe zárjuk őket.

2019. január 10. 12:50
null

Világszerte ismert hollywoodi sztárok, a 2008-as világválság kirobbantásában is részes Goldman Sachs, valamint a volt maláj kormányfő, Najib Razak és családja is érintett az elmúlt évek legszövevényesebb befektetési botrányában. A lopás egyik jelképe lett a volt miniszterelnök feleségének 27,5 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) rózsaszín nyakéke, melyet  az alap elsikkasztott pénzéből vásároltak

– írja az esetről a Növekedés.hu.

Hozzáteszik, hogy a „sztárokra, filmekre és luxuscikkekre költött vagyon nagy része gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt: 680 millió dollárt kérnek számon a volt kormányfőtől, és a maláj pénzügyminiszter nemrég bejelentette, hogy 7,5 milliárd dollárt kér vissza a Goldman Sachs-tól, amiben a csalással eladott értékpapírok után felvett közel tíz százalékos jutalék is benne van.”

A maláj kormány 2009-ben hozta létre a 1Malaysia Development Berhad (1MDB) állami fejlesztési alapot, amely eredetileg erőműveket vásárolt, de új pénzügyi negyed felépítését is finanszírozott volna Kuala Lumpurban. Ehelyett azonban az állami pénzek mindinkább elszivárogtak, köztük óriási összeg került a 2008-as válságban is nagy szerepet játszó Goldman Sachs számláira.

Az alaptól illegálisan kikerült vagyonból luxus ingatlanokat, drága művészeti alkotásokat, jachtokat vásároltak. Ironikus, hogy az alap pénzéből a tőzsdei visszaéléseket bemutató A Wall Street farkasa című film gyártásához is hozzájárultak. Csak a film producere 60 millió dollárhoz jutott az elsikkasztott pénzből.

A Goldman Sachs szerepe az lett volna, hogy a maláj társaság kötvényeinek kibocsátását végezze, azonban kiderült, hogy ezt indokolatlanul drágán tették meg, így 2,7 milliárd dollárt sikkasztottak el és utaltak egy offshore bankszámlára.

A Goldman egy vezető tisztségviselője, Roger Ng jelenleg is bújkál, de további 30 bankár is érintett a csalásban. Több bankfelügyelet nyomoz az ügyben, a Goldman részvényei pedig tavaly 34 százalékkal estek a botrány miatt.

A bankok egyébként az ehhez hasonló korrupciós ügyeik miatt nehezen vonhatók felelősségre, legalábbis a New York Times szerint valószínűbb és könnyebb a bűnöket elkövető egyéneket felelősségre vonni. A bankok túl nagyok ahhoz, hogy börtönbe zárjuk őket – írja az amerikai New York Times.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2020. január 28. 16:57
Ja kérem, nem kell szóba állni pénzzsidókkal. Még inkább nem kell rájuk bízni egy ország pénzét...
röviden
2019. június 23. 02:09
És a malájok négy hellyel előrébb vannak nálunk a Transparency International CPI listáján. Fura egy módszertanuk lehet.:)
Peter8811
2019. január 24. 22:16
Jederman Sachsra kellett volna bízni.
fogd a pénzt és kuss
2019. január 14. 15:22
ja, de a várban 850 a káposztáscvekkedli!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!