Bemutatták Ákos kisfilmjét

2022. április 05. 13:38

A Magunk maradtunk című alkotás premierje kedd este volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

2022. április 05. 13:38
null

„A film tavaly megjelent novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni következménye, abban szerepel A taxis és a Magunk maradtunk című írásom, amelyeket felhasználtam hozzá. Új kihívás, új feladat volt ez számomra” – mondta Kovács Ákos, a rendező a sajtóvetítést követően.

Családi fotókat is felhasználtak az alkotásban

A Magunk maradtunk a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből

saját maga és az ország több évtizedes története elevenedik meg.

Mint Ákos fogalmazott, a fekete-fehér filmben benne van szülei kapcsolata, felhasználtak családi fotókat is.

 „A zenén kívül mindig is próbálkoztam sokféle megjelenési formával, szerencsére a közönség ezekre velem tartott. Egyfajta energia vezérel, amely különböző műfajok kürtőin keresztül tör át.  A filmben minden összekapcsolódik, ami engem érdekel” – tette hozzá Ákos, aki Tarkovszkij Stalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját is fontos inspirációként említette.

Papp János rögtön igent mondott a felkérésre

Papp János arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. „Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta: egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni”.

A további szerepekben mások mellett Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly és Pindroch Csaba is látható.

Mutatjuk a kisfilm előzetesét:

 

A Duna Televízióban is bemutatják

A Magunk maradtunk című kisjátékfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Film-Art készítette. Az alkotás a tervek szerint moziforgalmazásba kerül, és bemutatják a Duna televízióban is.

(MTI)

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morumbi
2022. április 06. 09:31
Jobboldali vagyok mióta az eszemet tudom, de ez az ember engem valahogy mindig irritált. Remélem, hogy nem lesz soha "elvárás" őt tehetségesnek tartani, vagy szeretni. Minden ténykedésén a mesterkéltséget, a másodszándékot, a kivagyiságot, a természetellenességet érzem. Épp valamelyik nap mondtam az egyik barátomnak, hogy egy Bereményi- Cseh Tamás sor, dalfoszlány, többet ér, és sokkal több van benne, sokkal emberibb, mint Kovács Ákos teljes életművében.
Saksafar
2022. április 05. 16:37
Nagyon jó volt, ma délelőtt láttam a bemutatón, Ákos ebben is nagyon tehetségesnek bizonyult. Nem csak jó, de különleges és érdekes is egyben ez a rövidfilm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!