Borbár Kolozsváron? Csak a Crush! – Bozsó Tamás a Mandiner.bornak

2015. július 31. 12:15

Amint befejezte tanulmányait, belevágott első vállalkozásába, a Crush borbárba, ami a hétvégén éppen az Untold Fesztivál közönségét látja el borral. Bozsó Tamás ma már Kolozsváron és Szatmárnémetiben is üzemeltet egy-egy helyet, és további terjeszkedésen gondolkodik. A Mandiner.bornak adott interjújában az erdélyi közönség fogyasztói preferenciáiról, a kávé és a bor viszonyáról, valamint az erdélyi borászatról is beszélt.

2015. július 31. 12:15
Balogh Ákos Gergely

A szatmárnémeti Crush az első vállalkozása, vagy volt már valamilyen előzménye?

Nem, ez az első vállalkozásom. 2012 júniusában ballagtam, és abban a hónapban meg is alakult a cég, majd szeptemberben nyílt meg az első üzletünk.

Első generációs vállalkozó?

Nem, vállalkozócsemete vagyok, szüleimnek is saját vállalkozásuk van, építkezéssel foglalkoznak.

Egyértelmű volt, hogy vendéglátással foglalkozik majd az első saját vállalkozás, vagy voltak versengő alternatívák?

Nem, nem voltak. Azért kezdtem el vendéglátást tanulni, mert tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Mikor elkezdtem a sulit, még nem tudtam pontosan, hogy a szállodaipar vagy az éttermek érdekelnek jobban, de aztán hamar kiderült.

Hálás piac a vendéglátás? Sokan vágnak bele különösebb előképzettség nélkül, mert egyszerűnek és nagyon jövedelmezőnek tűnik, de elég nagy a vállalkozások kudarcrátája.

Attól függ, milyen szempontból nézzük. Romániában nagyon sokan hobbiból vágnak bele,
úgy gondolják, hogy azt bárki tudja csinálni, és hogy milyen menő, ha saját éttermed, kávézód vagy szórakozóhelyed van.

Nincs ez másként Magyarországon sem.

... aztán ezen vállalkozások nagy része rövid időn belül bezár (mikor a tulajdonos megunja a sok bajt, amivel jár, valamint megelégeli, hogy állandóan pénzt kell bele fektetni).

Drága hobbi.

A jobbik eset, ha feladják, és rábízzák valakire, aki ért hozzá, de sajnos nagy részben inkább bezárják. Rengeteg munkával jár, odafigyelést és türelmet igényel, mivel szolgáltatást árulsz, nem csak száraz terméket. Nagyon oda kell figyelni minden vendégre – és hát emberekkel dolgozni nem egyszerű.

Azt máshol sem nagyon lehet elkerülni. A Szatmárnémetiben nyitott Crushnak hogyan alakult a koncepciója? Mennyiben változott meg a kezdeti ötlet?

Először mindenáron borbárt szerettem volna... majd annyira elkezdtem a szatmári piachoz igazítani, hogy már nem is borbárról beszeltem, hanem csak kávézóról. Egy adott pillanatban még arra is gondoltam hogy este zárva leszünk. Azt gondoltam, ezt kéri a piac, és ez a fenntartható – nem utolsósorban csökkentette volna a befektetési igényt, valamint a kiadásokat. Ám mivel nagyon sajnáltam lemondani az eredeti elgondolásról, ezért úgy csavartuk, hogy passzoljon a két ötlet.


A jó kávé egyelőre sokkal kelendőbb, mint a jó bor

És honnan tudta, hogy mit kér a piac? Megérzésből, vagy valamilyen kutatásból?

Volt egy mini közvélemény-kutatásom is, százegynéhányan töltötték ki a kérdőívem, amit egy sulis projekthez készítettem. Ebből azért egyértelmű volt, hogy a jó kávé egyelőre sokkal kelendőbb, mint a jó bor, sokkal nagyobb az érdeklődés iránta.

Szatmárnémetiben, vagy úgy általában?

A kis kutatásom csak Szatmárnémetire vonatkozott, szatmáriként pedig már láttam, hogy milyen irányba tart a vendéglátás, és azt is tapasztaltam, hogy mennyire gyerekcipőben jár, mennyire amatőr mindenki ebben a szakmában – tisztelet a kivételnek.

És hogy sikerültek az eddigi üzleti évek? Bejött a vegyes konstrukció?

Szerintem nem a koncepció volt a nagy nyertes, hanem a munka, amit belefektettünk. Az egyik kulcsa a dolognak, hogy jó embereket választottam, jó a csapat, és mindenki a minőségre törekszik. Azt kell mondjam, hogy ha ilyen odaadással csináltuk volna, akkor sörözőt vagy akár koktélbárt is nyithattunk volna.

Nyereséges már a szatmárnémeti üzlet? Mekkora a kávé és a bor súlya a bevételben?

Ötven-ötven. Hétköznap egyértelműen a kávéra kerül a nagyobb hangsúly, nem sokan boroznak mondjuk hétfő délután, viszont a hétvége kiegyenlíti a hetet a bor terén is.

Egy borbárnak nem is érdemes délután kinyitnia?

Mint borbárnak hétfőn nem lenne érdemes kinyitnunk. Viszont akár hétfő délután is jó forgalmat bonyolítunk üdítőből, limonádéból és egyéb alkoholmentes termékből.

Ugyanez érvényes a kolozsvári Crushra is, ami tisztán borbár, kávézós profil nélkül?

A kolozsvári üzlet délután négykor nyit, az igazi kávézós időszakot teljesen elveszítjük. Minél erősebben egy termékre tudunk koncentrálni, annál erősebb lesz a koncepció, és Kolozsvár fent tud tartani egy szinte csak borra összpontosító üzletet. Ha ma valaki borbárt említ Kolozsváron, szerintem fel sem merül senkiben más válasz, mint a Crush... pedig van meg pár, aki annak hívja magát – de ők egyszerre kávézó, borbár, bisztró és söröző.

A szatmárnémeti üzlet már megállt a saját lábán, amikor a kolozsvári fejlesztésbe belefogtak?

Igen. Sokan kérdezik, hogy mennyire érzi meg a szatmári üzlet, hogy nem vagyok jelen annyit, mint az elején. Azt kell mondjam, hogy érződik, minimálisan minden téren érződik, viszont a növekedésnek van egy ára.

Mekkora volt a teljes beruházási igénye a két helynek, és milyen finanszírozással oldották meg?

A szatmári üzlet nem volt egy hatalmas befektetés, jó állapotban volt az ingatlan (szintén kávézó működött ott előtte), rengeteg dolog adott volt. A kolozsvári egy sokkal nagyobb befektetés volt, nem elhanyagolható, hogy körülbelül négyszer nagyobb is, mint a szatmári. Az első üzletet a szüleim segítségével tudtam megnyitni, a másodikhoz már rendelkeztem bizonyos saját tőkével, ami azért bőven kiegészítésre szorult.


A megnyitó pont egy szombati nap volt.
Nagy siker, hatalmas lendület... aztán semmi.

Mikor nyitottak Kolozsváron?

2014. március elsején.

A szombati tapasztalataink alapján egy év alatt elég szép közönsége lett. Mennyire voltak nehezek az indulást követő hónapok?

Nagyon (nevet). A megnyitó pont egy szombati nap volt. Nagy siker, hatalmas lendület... aztán semmi. Úgyhogy az eleje nem volt egy leányálom, nem úgy jöttek az eredmények, mint Szatmáron, de túljutottunk rajta.

Mekkora a kihasználtság, amikor nem szombat este van?

Péntek esténként még a szombatihoz képest is kétszer kihasználtabb (nevet). A vasárnap és a hétfő nehézkesebb, de már kedd estétől kezd beindulni az élet.

Milyen nyitvatartással dolgozik a két hely?

A szatmári reggel 7:45-től este 11-ig, hétvégenként éjjel 1-ig, a kolozsvári hétköznap 16-tól 23 óráig, hétvégén viszont hajnali 4-ig.

Hogyan állt össze a borkínálat az indulásnál?

Teljesen én állítottam össze, mind a szatmári, mind a kolozsvári Crush esetében. Sok emberke tanácsát, gondolatait hallgattam meg, aztán saját belátásom szerint választottam. Talán Szatmáron sokkal jobban befolyásolt a beszállítók véleménye, míg Kolozsváron a meglévő tapasztalatokra alapoztam.

Közvetlenül a pincéktől vásárolnak, vagy inkább kereskedőktől?

Először kereskedőktől vásároltam, de mostanra szinte csakis direkt termelőktől vásárolunk.

Megéri? Nem teszi körülményessé és bizonytalanná a szállítások kezelését?

Megéri. Sokkal több probléma van ugyan vele, de így most ott tartunk, hogy bornagykereskedésként is működünk. Másképp ez nem lett volna lehetséges.

Ez hogy jött?

Egyik nap nagyon felbosszantott az egyik beszállító, és elhatároztam, hogy többet nem dolgozom vele. Elkezdtem alternatíva után nézni, és örömmel láttam, hogy minden pincészet (na jó, majdnem mindegyik) nyitott arra, hogy direkt nekünk szállítson. Így elkezdtük a közvetlen kollaborációt a pincészetekkel, majd észrevettük, hogy a borkereskedelemre (minőségi borkereskedelemre) nagy az igény.

Mennyiben különbözik a borkínálat a két városban?

Különbözik, már csak a méretből adódóan is. Míg Szatmáron 40-50 termék van a kínálatunkban, addig Kolozsváron 110-130, és folyamatosan bővül.

A magyarországi és a romániai borok aránya ugyanolyan a két helyen?

Nem. Darabszámra Kolozsváron is körülbelül ugyanannyi magyar borunk, van mint Szatmáron, viszont az arányok mások: Szatmáron majdnem 50-50, Kolozsváron 80-20.


„Bukarest szinte még érintetlen”

A kolozsvári borlap térképén ott szerepel Románia mellett Moldova is, mint román borvidék. Tetszik ez a vendégeknek?

Az csak egy alkalmi borlap volt, első alkalommal szerepelt „vendégként” ez a pincészet, másnap már le is került az itallapról.

Van arról valamilyen statisztikájuk, hogy a kolozsvári közönségben mekkora a románok, a magyarok, illetve az egyik nemzetiséghez sem tartozó turisták aránya?

Nincs, tippelni tudunk csak.

És mi a tipp?

Szerintem 80% román, 10% magyar, 10% külföldi diák vagy turista.

És a román vendégeket érdeklik a magyarországi borok?

Nem mondhatom azt, hogy rengeteg román vendégünk választ magyar bort, de az az igazság hogy nem fogynak rosszul. Igazából mi az értékesítés nagy részét pincészetekre osztjuk, Magyarországot úgy kezeljük mint a pincészetek egyikét. Így mind értékileg, mind mennyiségileg a negyedik-ötödik helyet foglalja el az eladásban a tizenötös mezőnyből.

Vannak a romániai pincék között magyarok is?

Úgy érti, magyar tulajdonban lévők? A szilágysági, kárásztelki Vinca pincészet magyar érdekeltségű, pontosabban magyarországi, míg például a szatmári, krasznabélteki Nachbil pincészet romániai magyar emberek tulajdonában van. Viszont majdnem minden romániai pince külföldi tulajdonú: a magyar mellett van köztük francia, német, osztrák és olasz is.

Ott van Balla Géza arad-hegyaljai borászata is, a korábbi Wine Princess, ami Magyarországon is népszerű.

Balla Gézával nem dolgozom, neki jól kialakított cégpolitikája van, és nem találtunk olyan megoldást, hogy az mindkettőnknek jó legyen.

Kolozsváron elektronikus zene szól szombat este, a vendégek egy része táncol is. Nem nagyon láttam még borbárban hasonlót. Ez mindig így van?

Igen, mindig (nevet). A hétvégén ilyen a hangulat nálunk, pénteken kicsit nagyobb a zsúfoltság, és nehezebb táncolni, de a kezdetektől azért hívtunk DJ-t hétvégére, hogy ezt a hangulatot elérjük.

A Crush Budapesten is simán az egyik legmenőbb hely lenne.

Miután megnyitottunk Kolozsváron, volt egy külföldi vendégünk, egy nagyon jómódú úriember, aki üzleti ügyekben járt a városban. Egyszer kérte a lányoktól, hogy adjak meg a telefonszámomat, mert szeretne nekem valamit mondani – csak annyit mondott, hogy ennek a helynek az egyetlen komoly hibája, hogy Kolozsváron van, mert bármelyik nagy európai fővárosban megállná a helyét. Ez akkor nagyon jól esett.

Terveznek is új borbárt nyitni más városokban?

Szerencsére azt tudom mondani, hogy igen. Már-már kezdenek körvonalazódni a dolgok, viszont ennél többet nem szeretnék elárulni.

Szatmárnémeti és Kolozsvár után nem adná magát Bukarest? Vagy Budapest?

Úgy érzem, Budapest kezd telítődni ilyen téren, rengeteg jó borbár működik ott. Kifejezetten szeretem a DiVinót, az Inniót és a Palackot.

És Bukarest?

Bukarest szinte még érintetlen (mosolyog).

 

(2015. július 31. és augusztus 2. között a Crush standja megtalálható a kolozsvári Untold Fesztiválon. A Mandiner az Untold médiapartnere.)

*

Fotók: Crush Wine Bar

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!