Rossz évjárat volt az idei a mennyiségi versenyben az elmúlt években egymásra licitáló olasz és spanyol szőlőtermelőknek: olyan kevés szőlőt tudtak leszedni, hogy nevető harmadikként 2014-ben Franciaország termelte a legtöbb alapanyagot. Jó évet zártak a németek is, és a számok szerint Magyarországnak sem kell szégyenkeznie.
2014. október 20. 15:23
p
0
0
1
Mentés
A 2014-es összeurópai szüret számairól küldött összefoglalót a Mandinernek a Német Borintézet (egyik eleme, egy szép táblázat országonkénti felbontásban a mennyiségekről itt el is érhető). Ebből kiderül, hogy a 2014-es évjáratban körülbelül tíz százalékkal kevesebb bor készül a kontinensen, mint 2013-ból és nagyjából hat százalékkal kevesebb, mint az elmúlt öt év átlagában. Ezek egyelőre nem végleges adatok, hiszen a must sok helyen még erjed, a borkezelési eljárások során pedig előfordulnak kisebb-nagyobb mennyiségbeli veszteségek, azt viszont tudni vélik, hogy jelenleg EU-szerte összesen 157,7 millió hektoliternyi must van a tartályokban a számok szerint.
A legnagyobb veszteségek a 2014-es évjáratban a dél-európai országokat érték, itt a nem túl kedvező időjárásnak köszönhetően akár kétszámjegyű terméscsökkenés is előfordul. A mennyiségi küzdelem két éllovasa, az évről évre egymással versenyző Spanyolország és Olaszország bortermelése 15 millió hektoliterrel lesz kevesebb idén, mint tavaly, míg a franciák két százalékos növekedéssel 45 millió hektoliterrel számolnak, ami azt jelenti, hogy a legtöbb alapanyagot nevető harmadikként idén ők tudták megtermelni.
Jó évet zárnak a német borászok is: a 9,4 millió hektoliter pont egy millióval több, mint a számukra mennyiségben átlag alatti 2013-as évjáratban. Ha az európai mennyiségi rangsort nézzük, a Német Borintézet által közölt számok szerint Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország áll az élen, utánuk pedig Portugália és Románia, majd Magyarország, Görögország és Ausztria következik. Itt a táblázat, Magyarországot külön kiemeltük, így gyorsabban megtalálják hazánk számait:
Magyarország esetében a németek enyhe növekedéssel számoltak, ami minimum izgalmas annak fényében, hogy a lapunkhoz beérkező szüreti beszámolók más tapasztalatokról, főként rossz évjáratról számolnak be. A németek által közölt számok egyébként a COPA COGECA (ez az európai szőlő- és bortermelők érdekképviseleti szervezeteinek ernyőszervezete) október 16-i becslésén alapulnak.
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A francia kormány megpróbált új választójogi törvényt bevezetni tengerentúli területén, de az emiatt kitört zavargásokon már hat napja nem tud úrrá lenni. Hat ember meghalt, tetemes az anyagi kár.