Az amerikai filmsztárok elismerését is elnyerte a Most vagy soha!
A Bonus Trip szereplői a film képi világát emelték ki.
Decemberben kerül a mozikba Tolkien regényének agyonbővített filmváltozata.
A Hobbit 2. részében olyan szereplők is megjelennek, akiknek a regényben nyomuk sincs, a látványra azonban nem panaszkodhatunk.
A Bonus Trip szereplői a film képi világát emelték ki.
Április 4-én mutatták be Csáki László első egész estés, témájában és formájában is különleges moziját. A Kék Pelikan tömény nosztalgiabomba, vagy még inkább a kilencvenes éveink nagyon vicces esszenciája, amikor egy egész generáció váltott hamis vonatjegyet az oly régóta vágyott szabadságba.
A 27 éves korában meghalt Amy Winehouse életét bemutató Back to Black drámának kevés, de a külsőségeket igen impozánsan tálalja.
Alig három nap alatt több mint tízezren látták.
A filmesztéta úgy véli, ezúttal a filmesek mertek új nézőpontokat keresni anélkül, hogy meg akartak volna felelni a túltolt politikai korrektségnek és a marketingeseknek.
„A film első hétvégi nézőszámát tekintve – a Covid utáni időszak – legsikeresebb magyar filmje” – áll a közleményben.
Listavezetőjük szerint a miniszterelnök személye garancia az illegális bevándorlás megállítására.
Azt is elárulták, hogy részt vesz-e amerikai delegáció a temetési szertartáson.