Az ukrán politikus elmondta: így tűnt el 3,4 millió hadköteles férfi

2024. január 30. 16:05

Dmitrij Nataluha szerint fennáll a veszélye, hogy az állampolgárok elkezdik „megkerülni az államot”.

2024. január 30. 16:05

2024-ben folytatódik a mozgósítás Ukrajnában, ezzel kapcsolatban Dmitrij Nataluha képviselő, a Legfelső Tanács gazdaságfejlesztési bizottságának elnöke elárulta, hogy a hatóságok eközben nem tudnak legalább 3,4 millió hadköteles korú férfi hollétéről – írja a Kárpáti Igaz Szó.

Így tűnhettek el az érintett személyek

Az egyik ukrán tévécsatornának nyilatkozva közölte, fennáll a veszélye, hogy az állampolgárok elkezdik „megkerülni az államot”.

„Nem a tengerentúlon vannak, nincsenek a hadseregben, nem rokkantak, nem járnak iskolába, nem dolgoznak. Egyszerűen nem tudjuk, hol vannak ezek az emberek” – hangsúlyozta a képviselő.

Azt is kiemelte a képviselő, hogy az érintett személyek annak érdekében, hogy ne kerüljenek a toborzóközpontok látókörébe, abbahagyják az állami bankok igénybe vételét, a készpénzfelvételt, a hitelkártyák használatát, a városok közötti és általában a régiók közötti utazást is.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: WOJCIECH GRZEDZINSKI / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2024. január 30. 18:22
Ezt már tegnap olvastuk, de rá se ránts!
kaffogó hebrencs
2024. január 30. 18:16
Ezeknek az embereknek van igaza.
lajajakab11
2024. január 30. 17:45
moszkovitáknak INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! csak a félkegyelműek válaszoljanak!!!
mnmn
2024. január 30. 17:41
Akkor úgy tűnik tényleg az EU-ban a helye Ukrajnának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!