Vérfürdőt terveztek Hamász-tagok Berlinben: időben lekapcsolták őket

2023. december 14. 20:38

A megjelent hírek szerint kapcsolatban álltak a palesztin terrorszervezet katonai szárnyának vezetőivel.

2023. december 14. 20:38
Arrests in Berlin

Nemzetközi akció során Németországban és Hollandiában fogták el a Hamász négy tagját, akik Berlinben terveztek terrortámadást végrehajtani elsősorban zsidó intézmények ellen. A rendőrség bejelentése alapján hárman földalatti raktárakat kerestek, ahová korábban a fegyvereiket rejtették, ezeket akarták a német fővárosba szállítani. 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung jelentése szerint Berlinben is voltak letartóztatások, egy holland, egy egyiptomi állampolgárt fogtak el, továbbá egy libanoni születésű férfit. Kiemelték, a gyanúsítottak kapcsolatban álltak a Hamász vezetésével, a raktárak felfederítésére vonatkozó parancsot egyenesen Libanonból kapták a Hamász ottani vezetőitől. 

A négy letartóztatott férfire először tavaly nyáron figyelt fel a rendőrség. Amennyiben igazak a hatóságok információi, ez az első alkalom, hogy a Hamász európai zsidó intézmények elleni terrortámadásra készült. A feltételezések szerint a Gázát irányító terrorszervezetnek 450 tagja lehet Németországban. 

Csütörtökön Dánia is jelezte, hogy három Hamászhoz köthető férfit tartóztattak le, ám Koppenhága nem adott ki több részletet az üggyel kapcsolatban. December elején Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa beszélt arról, hogy újra nagyon nagy a kockázata annak, hogy idén az ünnepek során terrortámadás történjen az Európai Unió területén. 

Nyitókép: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

 

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2023. december 16. 12:37
Magukra rántották az arab-nigger szarosvödröt. Az országukat (is) elözönlötte a muzulmán megszálló tömeg. És Merkel még mindig szabadlábon! Gratulálunk!
vandor-58
2023. december 15. 20:03
Tulajdonképpen itt a németek meg a dánok is elkövettek egy hibát, nevezetesen azt hogy bejelentették hivatalosan hogy elfogták őket, csak akkor kéne jelentést tenni róluk amikor garantált hogy az ősszeset elfogták, hiszen ez csak olaj a tűzre, mert gondolnak egyet robbantanak valahol Európában aztán bejelentik hogyha nem engedik el a bebörtönzött társaikat újabb pokolgép robban és újabb és újabb. Mert ez a taktikájuk már nagyon régóta és nemegyszer bevált már, de ha nem tudják biztossan hogy elfogták őket akkor nagyobb eséllyel leplezhetik le magukat további társai.
Mandiner444hu
2023. december 15. 13:12
Több muzulmán több terror
2023. december 15. 06:09 Szerkesztve
Nem baj. Robbantgassanak csak bárhol szegénykék. Free palesztina! Bumm-bumm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!