„Miénk a kezdeményezés” – kemény üzenetet küldött Putyin Ukrajnának és a Nyugatnak

2023. december 19. 15:06

Az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetőségi ülésén beszélt Putyin, magabiztos az oroszok helyzetét illetően.

2023. december 19. 15:06
null

Vlagyimir Putyin az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetőségi ülésén vett részt, ahol úgy fogalmazott: 

 A jelenlegi helyzetet értékelve magabiztosan mondhatjuk, hogy a terepen, az érintkezési vonalon csapatainké a kezdeményezés”.

Az államfő szerint az orosz hadsereg lényegében azt teszi, amit „szükségesnek tart, amit akar, és ahol szükség van rá”. Van, ahol az „aktív védelem” taktikáját alkalmazza, máshol pedig kedvezőbb állásokat foglal el. 

A nyugati haditechnika sebezhetetlenségéről szóló mítosz is összeomlott” 

– jelentette ki Putyin, aki szerint az ukrán hadsereg súlyos veszteséget szenved el, és felemészti tartalékait abban az igyekezetében, hogy „gazdáinak” eredményeket tudjon felmutatni. 

Úgy vélekedett, hogy az orosz hadsereg és hadiipar megnövekedett ereje meghiúsította az összes nyugati kísérletet arra, hogy katonai és stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra. Mint mondta, a Nyugat nem mond le az Oroszország megfékezésére irányuló stratégiájáról és „ukrajnai agresszív céljairól”, de Oroszország sem szándékozik feladni céljait a „különleges hadműveletben”. 

Vannak problémák

Elismerte, hogy a háború számos problémát tárt fel a hadseregben. „Komolyan át kell strukturálni a kommunikációs rendszer működését, egy nagyságrenddel hatékonyabban kell használni a felderítés, a célmegjelölés és az ütegek elleni hadviselés modern technológiáit. Növelnünk kell a műholdcsoportok képességeit, nemcsak a különleges katonai műveleti zónában, hanem globális szinten is” – mondta.

Sürgette a csapatok különböző típusú lövedékekkel és drónokkal való ellátásának növelését, a légvédelmi rendszerek fejlesztését, különös tekintettel a korábban elhanyagolt jelentőségű, az apró célok elhárítására szolgáló eszközökre. Az államfő szerint a csapatoknak szállított fegyverek és hadfelszerelés mennyisége a tavalyi évhez képest megháromszorozódott. Mint mondta, az állami védelmi megrendelés 2023 végére várhatóan 98 százalékos szinten teljesül. 

Putyin szerint 2024-ben a hadsereg hadfelszerelés- és fegyverellátása „jelentősen” növekedni fog. Hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők számára „sorozatban” kell fejleszteni és gyártani fejlett fegyvereket, robotrendszereket és harci lézereket, mesterséges intelligencia alapján létrehozott és „új fizikai elveken alapuló” fegyvereket. Az elnök azt is elmondta, hogy idén a páncélozott járművek gyártása háromszorosára, a gépjárműveké pedig négy és félszeresére nőtt. Összességében a beszerzett főbb haditechnikai cikkek száma 2,7-szeresére, a különösen keresetteké pedig hétszeresére nőtt.

(MTI)

Nyitókép: Mikhail Metzel / Sputnik / AFP

 

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. december 19. 20:08
Sebesült lengyel zsoldost fogtak az oroszok Krinszkinél Herszon megyében. Megsebesült és a társai hátrahagyták. https://s4.cdnstatic.space/wp-content/uploads/2023/12/pole.mp4
ügyvéd
2023. december 19. 19:40
http://www.kremlin.ru/events/president/news/page/100 Világosan leírta mit gondol, már 2021 ben!
Józsi6
2023. december 19. 19:28
Putyko Záhonyig nyomjad. És akkor jutalmul kapsz 50 milliárdot. Feltétel: Ziliboyt ne öld meg, hanem tartsd egy ketrecben. Szerdán akarják átnyomni neked az 50 milliárdot.
robogo72
2023. december 19. 19:18
"Növelnünk kell a műholdcsoportok képességeit, nemcsak a különleges katonai műveleti zónában, hanem globális szinten is" Addig hiába tudtok lőni, ha nem tudjátok, hová lőjetek. De ehhez nagyon jóban kell lennetek Kínával. Megj: nem kívánok egy piszok erős, és piszok okos haderőt a szomszédba, de ez lesz... Attól tartok, erre nem számítottak odaát. Ahogyan Kínában is csak az olcsó gyártóüzemet látták, de nem általlottak tanulni a piszkok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!