Új funkcióval segíti az autósokat a Waze

2023. november 15. 07:04

Az új frissítés akár életeket is menthet.

2023. november 15. 07:04
null

A Waze, a világ egyik legnépszerűbb GPS-szolgáltatása új frissítést kapott, amely egy rendkívül hasznos funkciót is bevezetett majd a felhasználók számára – írta meg a vezess.hu.

A közúti balesetek globális problémát jelentenek, és világszerte komoly veszteségeket okoznak. Európában 2021-ben több mint 19.000 ember halt meg közlekedési balesetben. Ez a szám akkor 6%-kal magasabb volt, mint az azt megelőző évben. Világszerte évente 1,35 millió ember hal meg közúti balesetekben, ami 

naponta közel 3700 áldozatot jelent.

A Waze navigációs rendszer fejlesztői ezen szomorú statisztikák csökkentése érdekében vezették be az alkalmazás új funkcióját. Az alkalmazás már korábban is gyűjtött és megosztott információkat aktuális balesetekről. Most ezt az információt egy új biztonsági funkcióval is kiegészítették, így

 amikor olyan területen közlekedünk, ahol gyakran fordulnak elő balesetek, a navigáció figyelmeztető üzenetet jelenít meg, javasolva a fokozott óvatosságot. 

Az üzenet célja, hogy a vezetők még jobban figyeljenek az adott útszakaszon, ezzel csökkentve a balesetek számát.

A figyelmeztető üzeneteket úgy tervezték, hogy minimálisra csökkentsék a vezető figyelmét elterelő hatást. Emellett az algoritmus figyeli az általunk rendszeresen használt útvonalakat, így azokon a területeken, ahol már jól ismerjük az utat, nem kapunk felesleges figyelmeztetéseket. Ez különösen hasznos lehet az ingázás során, amikor gyakran ugyanazon az útvonalon közlekedünk.

***

Nyitókép: Pavlo Gonchar / SOPA Images / LightRocket via Getty Images

 

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Same
2023. november 17. 20:49
A trafipax jelzés lehetőségének betiltásával rengeteg gyorshajtást meg lehetne előzni. A legtöbben csak ezért használják, így száguldoznak. Ennyi
Chekke-Faint
2023. november 15. 08:09
Én is használom, de kevés a lehetőség az egyéni beállításokra. Azon a szinten fapados.
chief Bromden
2023. november 15. 07:20
Már csak egy kérdésem van, meddig tárolja az adatokat a felhasználókról?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!