A legfrissebb fotók a tavalyi karácsonyi vásárról készültek a román turizmus hivatalos oldalán

2023. augusztus 30. 18:57

A Maszol szerint azonban ennek érdekében semmit sem tesz a gyakorlatban Románia.

2023. augusztus 30. 18:57
Románia, zászló

Rendkívül optimista célkitűzéseket fogalmaz meg az Országos Idegenforgalmi Stratégia, melyet a közelmúltban bocsátott közvitára a Gazdasági, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztérium. A dokumentum szerint 2025-ben Romániát 2,8 millió külföldi fogja felkeresni, 86 százalékkal több, mint tavaly – írta meg a Maszol.

A célkitűzés azért is érdekes, mert például

ugyanazon a periódusban Franciaországban csak 40 százalékos növekedéssel számolnak,

annak ellenére, hogy jövőre Párizs nyári olimpiát rendez.

A lap értesülései szerint a stratégia kidolgozói valószínűleg azzal számolnak, hogy 2035-ben 4,6 millió turista érkezik majd a határon túlról. 2022-ben még csak 1,57 millióan voltak, tehát 13 év alatt meg kellene triplázódjon a számuk.

Románia nem tesz sokat a turizmus fellendítése érdekében

Aki ellátogat Románia hivatalos idegenforgalmi portáljára, a romania.travel.ro oldalára, az semmi információt nem talál arról, hogy milyen közelgő esemény miatt volna érdemes ellátogatni Romániába. Sőt, a lap tájékoztatása szerint a legtöbb megyéről egy általánosságokra korlátozódó, semmitmondó szöveg olvasható, amiből egy potenciális turista semmit nem tud meg az adott régióról.

Kiderült, hogy nem sokkal különb a Romania Travel Facebook-oldala sem.

A legfrissebb fotók a tavalyi karácsonyi vásárokon készültek.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: Mandiner Archív

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hovezivyvar
2023. augusztus 31. 07:24
'22-ben oláhéknál 1,5 millió külföldi turista, az elmaradott, faszista Magyarországon 14 millió. Ráadásul Vlachia látogatói közül kb. 1 millió magyar, Magyarországról. Bezzegrománia, Bazmegrománia.
states-2
2023. augusztus 31. 06:31
Bezzeg.
Ehetős Odó
2023. augusztus 31. 06:05
Az olájok valószínűleg a magyarországon tenyésző libsik propagandája alapján terveztek. Az ő kijelentéseik alapján Bezzegrománia annyira csodálatos, vágyott úticél, hogy ez a 4,6 millió egy szerényen alultervezett becslés. Tolongani fognak az elnyomott magyariak, hogy legalább egy vakáció erejéig élvezhessék ennek a csodaországnak a bámulatos vendégszeretetét.
5m007h 0p3ra70r
2023. augusztus 30. 20:43
Dobrev Klára: bezzegrománia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!