Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Rareș Bogdan szerint ezért került a magyar párt a kormánykoalíción kívülre.
A román PNL liberális párt alelnöke, Rareș Bogdan szerint a szociáldemokrata PSD párt felelős azért, hogy az RMDSZ nem kapott szerepet a kormánykoalícióban – írja a Főtér című lap.
Bár a PSD szállításügyi minisztere, Sorin Grindeanu korábban azt nyilatkozta, nem az ő pártjuk tehet arról, hogy az RMDSZ kikerült a kormányból, Bogdan szerint pont Marcel Ciolacu PSD-elnök és jelenlegi kormányfő hozta be a kormányalakítási tárgyalásokba azt az ötletet, hogy az RMDSZ ne kapja meg a szállításügyi minisztériumot.
Azzal, hogy Grindeanu lett a miniszter, a PNL is elesett a Bogdan szerint egyik legjelentősebb minisztérium megszerzésétől, pedig a másfél évvel ezelőtt kötött koalíciós megállapodás értelmében most a liberálisoknak kellett volna megkapniuk ezt a posztot.
A liberális politikus hozzátette, hogy a tárgyalási képességeiről híres RMDSZ ezúttal két szék közt a pad alá esett, mert olyat erőltetett, amit nem kellet volna.
Nyitókép: Youtube, képernyőkép