Összecsaptak a rendőrök és az önkormányzati dolgozók egy dél-koreai queer fesztivál miatt (VIDEÓ)

2023. június 18. 21:25

Az önkormányzat embereinek nem sikerült megakadályozni a rendezvény megvalósítását.

2023. június 18. 21:25
null

Dél-Korea negyedik legnagyobb városában, a 2,5 milliós Teguban június 17-én kezdődött a helyi queer kulturális fesztivál, amelynek megrendezését a polgármester régóta próbálja megakadályozni. Hong Dzsunphjo korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte

idén pedig egy keresztény szervezet petícióját támogatta a bíróságon, hogy a fiatalok védelmében tiltsák be a rendezvényt – számolt be a Humenonline.

Mivel ez nem sikerült, szombat reggel 500 önkormányzati dolgozót vezényelt ki a városvezető az utcákra, hogy akadályozzák meg a pride szervezőit abban, hogy felállíthassák a színpadot és a különböző sátrakat. A polgármester arra hivatkozott, hogy a szervezők törvénytelen módon akadályoznák a forgalmat – annak ellenére, hogy az alkotmány által garantált gyülekezési és szólásszabadságra hivatkozva ezzel sem a bíróság, sem a rendőrség nem értett egyet – ismertette a lap.

Yonhap hírügynökség szerint ezután a rendőrség egy mintegy 30 percig tartó állóháború során elkezdte eltávolítani a tisztviselőket, hogy utat engedjenek a szervezők teherautóinak a fesztivál helyszínére való behajtáshoz és a munkálatok megkezdéséhez.

A polgármester felelősségre fogja vonni a rendőrkapitánység vezetőjét

A polgármester ezt követően rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a helyszínre. Megállapítva, hogy a szervezők „törvénytelenül foglalták el az utakat”, Hong Dzsunphjo közölte, hogy felelősségre fogja vonni a daegui rendőrkapitányság vezetőjét a cselekményekért.

A Daegu Queer Kultúrfesztivált, az LMBTQ-közösség és támogatóinak fesztiválja. 2009 óta minden évben megrendezik a város központi kerületében.

Az idei rendezvényre néhány nappal azután került sor, hogy a daegui kerületi bíróság elutasította a város kereskedőinek és egyházi csoportjainak a fesztivál betiltására irányuló kérelmét.

A felperesek szerint a queer rendezvény és az utcák elfoglalása korlátozhatja a kereskedők üzleti szabadságát, ezért Dongseongno negyed 100 méteres körzetében lévő rendezvényszínpad és az árusítás betiltását követelték.

A bíróság azonban a fesztivál házigazdájának adott igazat, mondván, hogy a felperesek által hivatkozott üzleti kockázatok nem egyértelműek, és hogy

a véleménynyilvánítás szabadsága ugyanolyan fontos, mint az üzleti szabadság

– írta a dél-koreai hírügynökség.

A rendőrség és az önkormányzat emberei közötti dulakodásról készült felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
letsgobrandon
2023. június 19. 11:10
ráerőszakolják mindenkire a degeneráltak ünneplését
Bitrex®
2023. június 19. 08:50
Észak-Koreában nincsenek, és nem is lesznek ilyen problémák. Érdekes, hogy ott nincsenek LMBTQ agymosott emberek, és igény sincs rá. Pedig ugyanaz a nép. Ez is bizonyíték, hogy ez az egész őrület egy mesterségesen oktrojált divathullám a nemzetek, társadalmak megosztására.
szürkeSzarvas
2023. június 19. 06:56
"Tolják" ott is a sorosssista "ujdivatot" a helyi aberráltak.
seneca6
2023. június 19. 01:24
Na, igen, a "szervilizmus" melegágya, a Távol-Kelet. Dél-Koreában meg legendásan nagy a korrupció, aztán mégis egy gazdasági nagyhatalom. Ezt csak az egybites faszkalap trolloknak írom, hogy bár a túlzott tekintélyelvűség (a gyengébbek kedvéért szervilizmus) és a korrupció nem pozitív jelenség, de ettől még egy ország lehet nagyon sikeres is. Magyarország ezekben kispályás egy Dél-Korea, Japán, Kína vagy akár Tajvan ellenében, mégis az eu csak álmodozik, hogy egyszer majd megközelíti ezen országok gazdasági teljesítményét. Úgyhogy, ajánlom a troll seggfejeknek, hogy húzzák ki a fejüket Nyugat-Európa seggéből, és egyszer az életükben nézzenek szét a nagyvilágban, hogy kicsit kitágítsák a beszűkült hülye agyukat. Na, világbéke!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!