Bemutatták Kína első repülő autóját (videó)

2022. október 17. 11:42

A könnycsepp alakú elektromos járművet a jövő taxijának szánják.

2022. október 17. 11:42
null

Az elektromos járműgyártással foglalkozó kínai XPeng egy könnycsepp alakú, úgynevezett eVTOL-t fejlesztett ki, amely a jövő repülő taxijaként szolgálhat. A futurisztikus járművet Dubaiban mutatták be először nagyobb közönség előtt.

„A rövid repülés fontos előrelépést jelent az ambiciózus és jól finanszírozott cég számára, amely még merészebb repülő autókat tervez a jövőben” – írta a New Atlas erről a már-már történelminek nevezhető eseményről.

Brian Gu, az XPeng elnöke elmondta, hogy azért esett a választásuk Dubaira, mert ez a város „az innováció fellegvára”.

A New Atlas cikkéből kiderült, hogy az X2 próbarepülését október elején jelentették be, azután, hogy egy üzemeltetési kockázatértékelést követően Dubai hatóságai engedélyezték a hétfői tesztrepülést. A bemutatót végül 150 néző előtt bonyolították le,

Ezer méteres magasságig képes emelkedni

Az X2 egy teljes mértékben elektromos, kétüléses repülő autó, amely szénszálas karosszériával és nyolc rotorral szereltek fel. Úgy tervezték meg, hogy akár 1000 méteres magasságban is szárnyalhasson. Végsebessége eléri a 130 kilométer per órát, egy feltöltéssel pedig akár 35 percig képes repülni – ismertette a jármű leírását a portál.

A New Atlas arra is kitért, hogy bár az X2 repülése volt a cég első ilyen jellegű tesztje, már most dolgoznak egy hatodik generációs „szuperautón”, amely a terek szerint közúton és a levegőben egyaránt közlekedni tud majd. Az autó működéséről és a kialakításáról még ebben a hónapban lerántják a leplet – ígérte az XPeng.

A X2 próbarepüléséről készült felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. október 22. 15:36
Kínai gagyi szar. Hoppá! Ezek tudnak!!! Ha tovább fejlesztik, profi lesz. Ha mindenki az égbe megy, nekem lesz hely az M0-on.
bbalazs
2022. október 17. 20:34
Az egyik előnye lenne a harmadik dimenzió. Sok légifolyosó elfér pár tíz méterenként. A másik a helyből felszállás/leszállás. Automatikus, tehát a hülyék is használhatják. A teljesen elektromos JELENLEG még nem elég jó, szerintem kombinált megoldás lesz, egy nagy teljesítményű emelőturbina gázzal/benzinnel plusz a manőverezésért/stabilizálásért felelős elektromos rotorok. Amire kíváncsi leszek, az a jogi szabályzás: ki a felelős -értsd: ki fizet - ha elkezdenek lepotyogni (mert ne legyenek illúzióink, le fognak).
zrx8
2022. október 17. 15:22
Dubaj, mint "az innováció fellegvára".. ettől lehidaltam
kovlat
2022. október 17. 15:17
Eléggé hasonlít erre: https://www.youtube.com/watch?v=GAVwYIvmNEM :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!