Orbán Viktor az EU-csúcsról: Állni fogjuk a sarat! (videó)

2022. október 20. 17:01

A miniszterelnök arról is beszélt videóüzenetében, hogy jó esélyt lát arra, hogy „érvényesíteni tudjuk a magyar nemzeti érdekeket.”

2022. október 20. 17:01
null

Ahogy arról korábban beszámoltunk, csütörtökön veszi kezdetét a kétnapos EU-csúcs. A tanácskozás középpontjában az ukrajnai háború, annak az európai energiaválságra és a gazdaságra gyakorolt hatása áll.

Percekkel a hivatalos kezdés előtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy videót osztott meg a közösségi oldalán az eseményről. A kormányfő elmondta,

„Vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint mi”

Majd azzal folytatta, „a Bizottság hónapokat késlekedett az erre vonatkozó javaslatok bemutatásával. Most előrukkolt eggyel, amelynek azonban van néhány eleme, amely szöges ellentétben állnak a magyar nemzeti érdekekkel”

„Nem érdekünk, hogy közös, közelező energiabeszerzést írjanak elő, és az sem érdekünk, hogy közös európai ársapkát alkalmazzanak, mert ebben az esetben a Magyarországra érkező gázszállítások alapjául szlgáló szerződések érvényüket vesztenék, és Magyarország energiaellátás nélkül maradna” – hansúlyozta videóüzenetében a miniszterelnök.

„Ez ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel” – hangoztatta Orbán Viktor – végül hozzátette, hogy „vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint mi.

–tekintett a jövőbe a kormányfő.

Orbán Viktor videóüzenetét alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sgaga
2022. október 23. 13:22
khm, arról még nem hallottam, h Katona József neolibsi lett volna, de hát at ember holtig tanul.. Pontosan erről van szó, h nem tudja mindenki a valós számokat, csak zabálja és továbbadja a 2/3-os baromságot. Hát mondom én ,h mindenki Soros bérenc az EU-ban,nem is,dehogy, az Univerzumban. Itt is 1 lista például: https://www.nyugat.hu/cikk/fidesz_soros_adomanyok jé,itt meg ki a fene gazsulál az ördögnek: https://borsod24.hu/2020/11/14/kovacs-zoltan-jourova-hazudik-mert-soros-embere-minden-jogallami-kritikat-ezzel-sopor-tovabbra-is-szonyeg-ala-a-fidesz-kdnp/ ez meg all-in: https://infovilag.hu/orban-viktor-levele-a-90-eves-soros-gyorgy-szuletesnapjara/ nocsak,nocsak kivel kokettál a Kárpátok Géniusza a képen. Vigyorogva! és ez nem fotosop
Sgaga
2022. október 22. 10:03
Parlamentben=2/3-nál is több, szuper, éljen!, választáson pedig 54,13% ami = 1,63/3-al. https://vtr.valasztas.hu/ogy2022 De hogy ezt miért nem tudják egyesek felfogni, hanem inkább nyomatják a 2/3-os blablát, nekem rejtély. Pedig a 54,13% is egetrengető siker,hiszen mondta a góré,h a Holdról is látszik. Miért kell ezt még tovább tupírozni? Érthetetlen.. Sargentini: tudtommal a fidesz bíróságon megtámadta az eljárás jogosságát és a bíróság azt találta,h az EU szabályainak megfelelően jártak el. Na igen, így könnyű, hiszen Soros. Ja és migráncs. És az Ördög maga,Gyúcsány.
Sgaga
2022. október 21. 23:47
én nem akarok semmit, te írtál 2/3-ról. Ami =66%, szemben a valós fidesz-kdnp 54,13%-val. Más országok választása nem érdekel, itt élek Mo.-on,mert magyar vagyok. A zellenzéket hagyjuk, siralmas..
Sgaga
2022. október 20. 22:35
Elírták az OV megjegyzését, az MTI helyesbített: "..Állni fogjuk a szart.."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!