Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Az év első nyolc hónapjában a román határrendőrök mintegy 11 ezer határsértőt tartóztattak fel.
A magyar-román országhatár ellenőrzésével és felügyeletével megbízott egységek megerősítéséről döntött a román határrendőrség Bukarestben az illegális migráció megfékezése érdekében – írta a Biztonság és Piac.
A közleményből kiderült, hogy a magyar féllel közös járőrözést egységesen szervezik az Arad, Bihar és Szatmár megyei román-magyar határszakaszon. A közúti határátkelőkön ezentúl rendőrkutyás alegységek is részt vesznek a kilépésre jelentkező járművek ellenőrzésében – ismertették.
Az év első nyolc hónapjában
3888-an pedig illegálisan próbálták elhagyni – főleg Magyarország felé – az országot. Tavaly minden korábbinál több határsértőt fogtak el Románia határain: 2021-ben 15 390, 2020-ban pedig 10 586 határsértő szerepelt a határrendőrség éves jelentésében.
A román határrendészet pénteki közleményében kiemelte, eddig kevesebb embercsempészt fogtak el, mint a tavalyi év azonos időszakában. 351-et a tavalyi év első nyolc hónapjában feljegyzett 427-hez képest, és 580 helyett csak 480 bűnvádi eljárás indult embercsempészés gyanújával – mutattak rá.
A román határrendőrség szerint a magyar határon elfogott illegális migránsok többsége Romániában már nyilvántartásba vett menedékes. A határsértők többnyire az országúti pihenőhelyeken bújnak el az országhatár felé tartó teherautók rakterében, ezért felhívják a sofőrök figyelmét, hogy
nem bontották-e meg a teherautó ponyváját, és azonnal értesítsék a határrendőrség legközelebbi kirendeltségét, ha potyautast fedeznek fel – idézte a román határrendőrség közleményét a Biztonság és Piac.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Facebook