Az amerikai gyógyszerfelügyelet már az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását is engedélyezné

2021. október 27. 06:59

A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését.

2021. október 27. 06:59
null

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) szakértői tanácsadó testülete kedden azt javasolta az ügynökségnek, hogy engedélyezze az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával – jelentette kedden az amerikai sajtó. A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését a kisebb gyermekek körében. Az FDA nem köteles betartani a testület ajánlását, de a legtöbb esetben megteszi. A testület néhány tagja megjegyezte, hogy túl általánosnak tartják az ajánlást, ugyanis elképzelhető, hogy azoknak a gyermekeknek, akik korábban megfertőződtek, csak egy adag szérumra lesz szükségük.    

Az előnyök meghaladják a kockázatot

Az amerikai gyógyszeripari vállalat az 5 és 11 év közötti gyermekek oltására kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kutatási eredményeit szeptember végén, sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyezési kérelmét pedig október első hetében nyújtotta be az FDA-hoz. A szervezet már korábban közölte, hogy gyorsan el akarják végezni a beadvány vizsgálatát. Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet megállapította, hogy a vakcina előnyei „egyértelműen meghaladják a kockázatokat”, jelezve, hogy az FDA szakemberei kedvezőnek ítélték a kísérleti adatokat. A Pfizer múlt heti tájékoztatóján közzétett tanulmánya kimutatta, hogy az általuk kifejlesztett

oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közötti gyermekek számára,

valamint csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében. A szabályozó hatóságok a következő napokban dönthetnek a felhasználásról, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) testülete pedig a tervek szerint november 2-án ül össze, hogy javaslatot tegyen a vakcinák felhasználására. Amennyiben pozitív ajánlás születik és Rochelle Walensky, a CDC igazgatója elfogadja azokat, megkezdődik az oltási kampány az Egyesült Államokban.    

Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt is, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyermekek ugyanolyan könnyen tovább adják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget. „Ha be tudjuk oltani a 28 millió gyermek túlnyomó részét, úgy gondolom, hogy

– tette hozzá Fauci. A Fehér Ház szakértői arról is beszámoltak, hogy már beszerezték a szükséges mennyiségű oltást a gyermekek számára, és azt tervezik, hogy a speciálisan csomagolt gyermekvakcinát több mint 25 000 gyermek- és felnőtt orvosi rendelőben, kórházban, gyógyszertárban, közösségi egészségügyi központban, valamint iskolában teszik elérhetővé. Ezen kívül, mint mondták, egy felvilágosító kampányt is terveznek, amelynek keretében tájékoztatnák a szülőket.

(MTI)

Fotó: MTI/EAP/WHO

 

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2021. október 27. 19:28
Nagyívben nem érdekelnek! --- osztán ki fogja eltartani az 5 gyereket more? te, a napi 300 kommentből?
NewHorizon
2021. október 27. 12:04
Jelek szerint a magyar sajtónak és ezáltal az olvasóknak nem ismerős Anthony Fauci, így csak röviden: Fauci a modern világ Mengeléje, aki évek hosszú során rendelt el adófizetők pénzéből finanszírozott, kegyetlen és fájdalmas kisérleteket gyermekeken (new yorki árvákon) és állatokon egyaránt. Obama alatt (aki mondjuk meg akarta szüntetni a project-et) Fauci továbbra is pénzelte a kínai Wuhanban lévő laboratóriumot, ahol "gain of function" (funkció nyerés) volt a fő cél, ami azzal járt, hogy embereket fertőző vírusokat fejlesszenek ki. Nemrég peddig az amerikai kongresszusnak hazudott, illetve ezt letagadta. A kongressusnak hazudni törvényszegés, hogy Fauci-t ez és sok minden más miatt valaha is felelősségre vonják az nagy kérdés, mivel (mint sokan mások a demokrata világban) befolyásos egyének és "big pharma” (az erős/gazdag gyógyszergyárosok) védelmét élvezi. A kongresszusi ülésen Senator Rand Paul kérdezi ki Faucit, aki magát elárulva agressziven válaszol és visszatámad. Az ülés óta bebizonyosodott, hogy Fauci hazudott. https://www.youtube.com/watch?v=2MndwrOzDvo Cikk: The Gateway Pundit, 2021. oct. 26 - Fauci szörnyű kisérletezéseiről. https://www.thegatewaypundit.com/2021/10/wasnt-just-beagles-monkeys-faucis-nih-also-funded-medical-experiments-aids-orphans-ny-city/ Tucker Carlson is erősen kétségbe veszi Faucit: https://www.youtube.com/watch?v=ScFVUyVMp4M
Rugo
2021. október 27. 11:23
"A szakértői bizottság egyhangúlag, 17:0 arányban, egy tartózkodás mellett javasolta a vakcina engedélyezését. " --- Pedofil állatok. A gyerekek 95%-a tünetmentesen esik át a COVID-on. Merkely: "„150 gyereket vizsgáltunk és azt találtuk, hogy 90 százalékuk már elkapta a vírust, ráadásul nagy részükön teljesen tünetmentesen ment át a kór, mindössze a vizsgált gyerekek öt százaléka tapasztalt tüneteket”. https://mandiner.hu/cikk/20210830_sokmillio_ember_eletet_vettek_el_bizonyos_sajtotermekek_merkely_a_mandinernek A COVID fertőzésből kigyógyulás pedig 13-szor erősebb, és hosszabb védettséget ad, mint 2 adag Pfizer. https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.08.24.21262415v1 Ezeket a pedofilokat Szibériába kéne száműzni.
MayorAnna
2021. október 27. 10:37
Van az a pénz, ami e z e k n e k elég lenne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!