Rákkeltő hintőporokkal ügyeskedhet a Johnson&Johnson

2021. július 18. 22:20

Külön cégbe szervezheti ki a J&J a hintőport gyártó üzletágát, majd csődvédelmet kérne rá, csak azért, hogy ezzel csökkentsék a céget a rákkeltő babahintőpor miatt perelőknek fizetendő összegeket.

2021. július 18. 22:20
null

A Reuters beszámolója szerint a rákkeltő babahintőpor miatt perelőkkel folytatott tárgyalások során a cég egyik ügyvéde mondta el a csődvédelem-kérési tervet, így akikkel nem egyeznek meg előzőleg, azok kevesebb pénzért pereskedhetnek. A hírügynökség megjegyezi, hogy egyelőre ez csak egy terv, és nem tudni, hogy végül meglépik-e vagy sem. A céget több tízezren vádolják és perelik azzal, hogy rákkeltő anyagot tartalmazhatott a hintőporuk – számolt be a Portfolio.hu.

A Johnson&Johnson még 2019 őszén önkéntesen úgy döntött, visszahívja egyik népszerű babahintőporának egyik gyártási sorozatát, ugyanis egy szövetségi vizsgálat azbeszt-származékot talált egy online vásárolt hintőporukban. A társaság elővigyázatossági okokból döntött a visszahívás mellett, ugyanakkor már korábban is többen gyanúsítottak meg azzal a vállalatot,

azbeszt lehet a babahintőporukban.

Mint arról korábban a Bloomberg értesült, az igazságügyi minisztérium arról indított nyomozást 2019 júliusában a cégnél, tudhatott-e a gyártó az anyag jelenlétéről a termékeiben, illetve más termékeiben lehetnek-e rákkeltő hatású anyagok, azbeszt származékok.

Habár a Johnson&Johnson bevételének csak kis részét adják a babahintőpor eladásából származó bevételek, ez volt az egyik legismertebb húzóterméke a cégnek az elmúlt évszázadban. Több ezer pert indítottak céggel szemben azzal a gyanúval, emiatt alakult ki náluk a rák valamely fajtája. A társaság azt állította korábban, hogy tesztjei szerint a hintőpor nem tartalmaz azbeszt származékot és nem rákkeltő.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2021. július 19. 09:48
"Külön cégbe szervezheti ki a J&J a hintőport gyártó üzletágát, majd csődvédelmet kérne rá, csak azért, hogy ezzel csökkentsék a céget a rákkeltő babahintőpor miatt perelőknek fizetendő összegeket." És ez nem dupla csalás?
rollotomasi
2021. július 19. 09:33
Majd térdelnek egy kicsit, szivárványszínű környezetbarát csomagolásokat dobnak a piacra és az új reklámjaikon átoperált buzik kenegetik egymás segglyukát babakrémmel, és ettől mindenki tapsikolni fog.
quantum
2021. július 19. 06:24
Made in USA.
Rugo
2021. július 18. 23:28
A Janssen vakcinájuk autoimmun betegséget okoz, bizonyos kis arányban. https://www.cnet.com/health/johnson-johnson-vaccine-linked-to-rare-cases-of-autoimmune-disorder/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!