EMA: Az AstraZeneca előnyei felülmúlják a kockázatokat

2021. április 23. 19:58

Vérrögképződéssel járó mellékhatás a becslések szerint 100 ezer beoltottból legfeljebb egy esetben fordulhat elő.

2021. április 23. 19:58
null

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség a Vaxzevria névre keresztelt oltóanyag folyamatban lévő vizsgálatának részeredményeit ismertető közleményében kiemelte: a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem vakcinája hatásos ellenszer a koronavírussal szemben. A Vaxzevria előnyei minden felnőtt korosztály esetében meghaladják a kockázatokat. Az oltóanyag esetleges mellékhatásának kockázata nem emelkedik az életkor függvényében.

80 százalékos hatékonyság

A rendelkezésre álló adatok szerint a vakcina legkevesebb 80 százalékos hatékonyságot mutat – közölték. Az EMA azért végez rendkívüli vizsgálatot, mert március elején és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. A korlátozást egyes országok azóta feloldották, mások megerősítették.

Közleményében az uniós ügynökség kiemelte: a vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának alacsony számával áll összefüggésben, néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében. Ilyen mellékhatás a becslések szerint 100 ezer beoltottból legfeljebb egy esetben fordulhat elő. Azoknak, akik tüneteket észlelnek, azonnal orvoshoz kell fordulniuk – húzták alá.

Azt is közölték, hogy a kockázatértékelő bizottság továbbra is azt javasolja, hogy a vakcina ismétlő oltását az első adag beadását követő 4. és 12. hét között adják be. Az értékelés alátámasztja, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát – tették hozzá.

A Pfizer és Moderna vakcináit is vizsgálják

Az Európai Gyógyszerügynökség április elején döntött úgy, hogy Vaxzevria oltóanyag esetében a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”. Az uniós gyógyszerügynökség vizsgálatot folytat a vérrögképződéses esetek, illetve az ez idáig uniós használatra engedélyezett valamennyi vakcina, köztük a Pfizer/BioNtech, a Moderna és a Johnson & Johnson oltóanyagai esetleges mellékhatásainak kiderítésére.

Az EMA arról is tájékoztatott, hogy pénteken ajánlást fogadott el a BioNTech és a Pfizer, valamint a Moderna vállalatok koronavírus elleni vakcinái gyártási kapacitásának bővítésére. A döntés lehetővé teszi, hogy a Pfizer belgiumi Puurs-ban található üzemében fokozza a BioNTech biotechnológiai vállalattal közösen fejlesztett, Comirnaty névre keresztelt készítményének termelési folyamatát.

A Moderna vállalat koronavírus elleni vakcinája esetében az EMA egy új töltősor használatának jóváhagyását javasolta a cég spanyolországi Roviban található telephelyén. Az új gyártósor üzembe helyezése lehetővé teszi a készítmény előállítási folyamatának növelését – írták. A gyártási folyamatok bővítésének célja a gyártókapacitás és az oltóanyagellátás növelése az Európai Unió piacán – közölték.

(MTI)

Nyitókép: Marco Bertorello / AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bájron
2021. április 24. 00:03
Gyurcsánynak sokat,farkán keresztül!!!!
kesztyu
2021. április 23. 23:08
Senki nem ir arról, hogy mekkora öröm az oltást megkapni -- végre Szinte éreztem, ahogy a feszültség eltávozik belőlem. Nem számított hogy másnap lázas lettem, hogy fájt a fejem. Igen, astrát kaptam, mert akkor az járt. 400 nap után
Lenyeg Telen
2021. április 23. 21:24
Én meghagytam az én adagomat az európai demokratáknak... nekem jó a kínai is...
3M..
2021. április 23. 20:49
Amennyiben 1 milliárdban játsszák orosz rulettet, az esetben is. Hiszen csak jó 16 százalék 84 ellenében az esély arra, hogy betalál a golyó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!