Az EMA kivizsgálja a Johnson and Johnson vakcináját is

2021. április 09. 20:35

A Janssen által kifejlesztett oltóanyaggal végzett oltásokat követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses eseteket vizsgálja a hatóság.

2021. április 09. 20:35
null

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség közleményében kiemelte: mostanáig mindössze négy alkalommal jelentettek tromboembóliás eseményeket, azaz érelzáródás veszélyével járó vérrögképződést azoknál, akiket a Janssen vakcinájával beoltottak. Elmondták, hogy a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában meg nem nevezett helyszínen, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt – tették hozzá.

Kiemelték: kivizsgálásra vár, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között. Az ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) megkezdte az esetek felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy szükség-e a vakcina termékinformációjának frissítése.

Érkezik Európába

A Janssen koronavírus elleni oltóanyagát jelenleg csak az Egyesült Államokban alkalmazzák, a vakcina március 11-én kapott ideiglenes forgalombahozatali engedélyt az Európai Unióban. Az oltóanyag bevezetése még egyetlen EU-tagállamban sem kezdődött el, alkalmazása Európában a következő hetekben várható.

Az Európai Bizottság október 8-án kötött megállapodást a Johnson & Johnson vállalattal 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével.    A Janssen által kifejlesztett oltóanyag arra a technológiai platformra támaszkodik, amelyet már használtak a gyógyszergyár ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák kifejlesztéséhez és gyártásához.

Fotó: STR / NurPhoto / AFP
Fotó: STR / NurPhoto / AFP

És az AstraZeneca?

Az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tette közzé az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyagával kapcsolatban felvetődött vérrögképződéses esetek kivizsgálásának részeredményét. Az ügynökség arra a következtetésre jutott, hogy lehetséges az összefüggés a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei és az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyaga között, a vakcina előnyei azonban továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Mint közölték: a vérrögképződés esetleges veszélyét fel kell tüntetni a vakcina „nagyon ritka mellékhatásaként”.

Az értékelés alátámasztja, hogy az AstraZeneca vakcinája biztonságos, és hatékonyan képes megelőzni a koronavírus okozta betegséget, csökkenti a kórházi kezelés és halálesetek kockázatát – tették hozzá. Hangsúlyozták továbbá, hogy a koronavírus okozta elhalálozás kockázata sokkal magasabb, mint a vérrögképződés esetleges, nagyon ritka előfordulása. Az ügynökség nem javasolt semmiféle korlátozást az oltóanyag alkalmazása tekintetében a 18 éveseknél idősebbek esetében. A vakcina további vizsgálata folytatódik – közölték.

Az oltóanyagban ártalmatlanított adenovírussal juttatják be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Az immunrendszer ezt követően idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene. A vakcinában található adenovírus nem képes szaporodni, és nem okoz betegséget.

(MTI)

Nyitókép: Lex van Lieshout / ANP / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. április 10. 09:20
8053 új fertőzött 245 új halott...
quantum
2021. április 10. 08:46
Ájjáj! Ilyen már volt nem? Bevizsgálták oké, majd visszavonták az engedélyt és aztán újra kiadták... Gittegylet
hopika
2021. április 09. 22:39
...
Szuverén maffiaállam
2021. április 09. 22:14
A kínait, ruszkit nem kell. Leestek a teherautóról, Viktor pult alól adja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!