Blinken a NATO ülésén ismertette, mik Európa érdekei

2021. március 23. 13:40

Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz-német gázvezeték ellentétes Európa érdekeivel.

2021. március 23. 13:40
null

Az Egyesült Államok meg akarja újítani, új életre akarja kelteni a NATO-szövetségesek közötti együttműködést. A szövetség ugyanis döntő fontosságú időszak előtt áll a globális kihívások tekintetében – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve kedden.

„Azért jöttem, hogy kifejezzem az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét a NATO iránt. Az Egyesült Államok újjá kívánja építeni partneri kapcsolatait, elsősorban a NATO-szövetségesekkel. Fel akarjuk éleszteni a szövetséget” – fogalmazott Antony Blinken.    

Amerika szerint az orosz-német gázvezeték ellentétes Európa érdekeivel

Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak egyebek mellett számos olyan, biztonságot fenyegető kihívás kezelésében szükséges együttműködniük, amilyen egyebek között a klímaváltozás.    

Kijelentette, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítése ellentétes az Európai Unió érdekeivel,

és aláássa az Ukrajna önállóságának és területi egységének védelmét célzó törekvéseket. Elmondta, a találkozó folyamán megbeszélést kíván folytatni erről német kollégájával.    

Beszámolt arról is, hogy tájékoztatni fogja kollégáit a NATO afganisztáni missziójának jövőjéről szóló amerikai elképzelések részleteiről.

Azt közölte, egy esetleges kivonulás kizárólag a résztvevő tagállamokkal egyeztett módon történhet.    

A NATO főtitkár Európa és Amerika szoros kapcsolatát szorgalmazta

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rövid beszédében kiemelte, hogy a szövetség tagjai előtt álló kihívások között

Oroszország destabilizáló magatartása, a folytatódó terrorista fenyegetések, kifinomult kibertámadások, Kína megerősödése és a klímaváltozás

biztonságot fenyegető hatásai szerepelnek. Ezekkel a kihívásokkal egyetlen ország, egyetlen kontinens sem képes egyedül megbirkózni. Ez indokolja, hogy miért kell Észak-Amerikának és Európának még szorosabban együttműködnie a NATO keretein belül – mondta. 

A tálibok és az Egyesült Államok között tavaly létrejött, az amerikai csapatok kivonását május elsejéig előirányzó megállapodással összefügésben azt mondta: legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen. A szövetségesek ugyanis együtt léptek fel Afganisztánban, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan – közölte.

(MTI)

Fotó: Yves Herman, AFP

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezuv
2021. március 25. 13:49
Ha az USA nekimegy az oroszoknak és a kínaiaknak, akkor tudjátok hogy nekünk is nekik kell menni? Mennyivel másabb ez, mint a németekkel annó? Akkor volt más választásunk? És most lenne? Szar ez úgy ahogy van!
Crusader
2021. március 25. 06:23
Ukrajnát felkell darabolni. Utána béke lesz. Washingtonra meg egy atom.. a wall streetre is, és akkor a világban is béke lesz.
graycivil
2021. március 23. 21:23
Kedves NER-periféria humánszekciós, kedves K. Vezető szektás felebarátaim. Ti nem vagytok épeszű emberek...Pardon, ezt nem én mondtam, hanem Trump...ügyvédje. ""Épeszű ember nem vehette komolyan, amiket mondtam". Trump ügyvédje ezzel védekezett az 1,3 milliárd dolláros perben, amit a választási csalással vádolt szavazógép-gyártó indított ellene."
Saksafar
2021. március 23. 21:15
Amerika megmondja mi Európa érdeke. Beszarás. Én is meg tudom mondani mi Európa érdeke. Az, hogy az USA és a mögötte megbújó pénzügyi körök ne kezdjék megint a csendőrösdit az egész világon. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!