Kövér: A jogállamiságot le kell választani az uniós költségvetés témájáról

2020. október 14. 13:58

Wroclawban járt az Országgyűlés elnöke, ahol a lengyel alsóházi elnökkel tartott sajtótájékoztatót.

2020. október 14. 13:58

A jogállamisági kérdést le kell választani az Európai Unió (EU) 2021 utáni hétéves költségvetési kerete és a helyreállítási alap témájáról – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután szerdán a nyugat-lengyelországi Wroclawban lengyel hivatali partnerével találkozott. Az Elzbieta Witek lengyel alsóházi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Kövér László a lengyel és a magyar parlament olyan állásfoglalásáról beszélt, amelyben leszögeznék: amennyiben az EU-ban nem sikerül a jogállamisági kérdést leválasztani a pénzügyi kérdésekről, „úgy tekintjük, mintha a miniszterelnököknek semmiben sem sikerült volna megállapodniuk egymás között” a költségvetési tárgyalások során.

A két házelnöknek az MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozata szerint az uniós alapszerződés indokolatlan módosításának tekinthető, ha „pénzügyi tárgyú megállapodásokkal összefüggésben jogállamisági kérdéseket kívánnak rendezni” a tagállamok hozzájárulása nélkül, a tagállami parlamenteknek pedig „nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni” ez ellen.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. október 14. 18:44
PONT
még fokozza
2020. október 14. 18:40
Kövér nem akar jogállamot. Ő büntethet de őt ne büntessék semmiért.
pitypang1125
2020. október 14. 15:08
Nincs költségvetés, akkor nincs befizetés, nincs befizetés nincs pénz a képviselőknek, nincs eu, a parlamentet fel kell oszlatni. Fogadjunk hogy lesz költségvetés, és úgy ahogy az ET akarja.
airmax
2020. október 14. 14:51
Nem szabad elfelejteni, hogy az alapszerződés szerint a legfőbb döntéshozó szervezet az ET... az EP korábban, ahogy itt mondták, homokozó volt... Ehhez most próbálnak valamiféle szerepet kreálni, mintha az EU az usa lenne és az EP lenne a kongresszusa... Ez eddíg sem sikerült, és sok esély nincs is rá... ahhoz alapszerződést kéne módosítani... az ezen a lopakodó módon, ahogy Európai egyesült államokat próbálnak gründolni, ez nem fog menni... sőt ezzel inkább az EU szétesését segítik elő... ld BREXIT...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!