Célzott likvidálásokkal fenyegette meg Izrael a Hamászt

2020. augusztus 19. 18:45

A cél, hogy elrettentsék a terrorszervezetet az izraeli területek elleni támadásoktól.

2020. augusztus 19. 18:45

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Beni Ganz védelmi miniszter a célzott likvidálások politikájának felújításával fenyegette meg a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezetőit, ha nem szüntetik be a szomszédos izraeli területek elleni támadásokat – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán. A ynet értesülése szerint az Izrael és a Hamász közötti tárgyalások egyiptomi közvetítőivel is megüzenték a Hamász vezérkarának a személyük elleni fenyegetést. „Nem csak épületeket tudunk célba venni, hanem a bennük tevékenykedő embereket is” – mondta Ganz szerdán a környék településeinek vezetőivel tartott találkozóján.

A Hamász képviselői ugyanakkor arról tájékoztatták az egyiptomiakat, hogy a „Nagy Visszatérési Menet” néven meghirdetett, 2018-ban és 2019-ben rendezett demonstrációk újraindítását fontolgatják a közeljövőben, amennyiben Izrael nem teljesíti követeléseiket. A határon tavaly péntekenként több ezres tömegtüntetéseket rendeztek, amelyeken főként tizenéves fiatalok számos alkalommal megpróbálták lerombolni a határkerítést, s követeket dobáltak a túloldalon állomásozó izraeli határőrök felé, illetve gumiabroncsokat égettek. Egyelőre ezen a héten a robbanószerekkel, valamint gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömbök Izraelbe eregetése folytatódott a Gázai övezetből, naponta több tucat tüzet okozva az övezettel szomszédos térségben, természetvédelmi területeken, mezőgazdasági művelés alá eső földeken és lakott településeken egyaránt.

Szerdán több száz palesztin tüntetett Gázavárosban a múlt csütörtökön bejelentett, amerikai közvetítéssel létrejött izraeli-egyesült arab emirségekbeli megállapodás ellen, amelynek célja a két ország kapcsolatának normalizálása. A Hamász, illetve a Ciszjordániában a Palesztin Hatóságot irányító Fatah párt közös szervezésében tüntető palesztinok izraeli és amerikai zászlókat égettek, Benjámin Netanjahu és Donald Trump amerikai elnök képmásán tapostak, s azt skandálták, hogy a normalizálás a palesztinok elárulását jelenti. Ezúttal azonban nem jelent meg az Egyesült Arab Emírségek zászlaja és vezetőjének képe, mint a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél előző héten tartott hasonló demonstráción.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2020. augusztus 19. 23:36
A Célzott likvidálások, miben különböznek a terrorizmustól ?
B_kanya
2020. augusztus 19. 22:09
Ok, szövetségesünk, de nem ütközik ez nemzetközi jogba? Mondjuk a kajszi nem is tudom hány drónos "célzott likvidálást" rendelt el, szóval...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!