Netanjahu: Veszélyhelyzet van Izraelben

2020. július 05. 17:32

A kijárási korlátozások visszavezetésére is szükség lehet.

2020. július 05. 17:32
null

Veszélyhelyzet van Izraelben a koronavírus-járvány erőteljes terjedése miatt – jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának ülésén a katonai rádió jelentése szerint.

– hangsúlyozta a kormányfő a kabinet szokásos vasárnapi ülésén. Az előző napokban folyamatosan ezer körül járt a diagnosztizált új vírushordozók napi száma, szombaton pedig az egészségügyi minisztérium jelentése szerint 803 új fertőzöttet találtak a tesztelések nyomán. A súlyos állapotban lévő betegek száma az egy héttel korábbinak a duplája.

Az ultraortodox Bné Brakban a hétszáz diákot oktató Beit Matitjahu jesiva, vagyis vallásos iskola 210 növendéke kapta el a fertőzést, köztük a jesivát vezető rabbi is. A vírushordozókat kiemelik környezetükből, és „koronaszállodákban” helyezik el, mivel szinte lehetetlen betartani a házi-karantént ebben a különösen zsúfolt városban, ahol minden 2-3 szobás lakásban sokgyerekes nagycsaládok élnek.

„Azonnali és drámai lépések nélkül,

hogy a kórházi ellátásra szoruló betegek számának drasztikus emelkedése miatt ne omoljon össze az egészségügy”

– hangsúlyozta az izraeli nemzetbiztonsági tanács szakértőbizottságának elnöke, Eli Vaxman professzor a kormány ülésén. A bizottság azt is javasolta, hogy a válsághelyzet kezelését vegye át a hadsereg polgári védelmi parancsnoksága, amely rendelkezik a döntések végrehajtásához szükséges emberekkel és szervezeti háttérrel.

Komoly gazdasági következmények várhatóak

A kormány a járvány terjedésének megakadályozása érdekében azt a javaslatot vitatta meg vasárnap, hogy 50-ben korlátozzák-e a vendéglőkben egyszerre leültethető emberek számát. Aszaf Zamir turisztikai miniszter azt mondta a megbeszélésen, hogy ez a lépés pusztító láncreakciót eredményezhet. „Az éttermek nagy részét bezárják és nem nyitják meg újra. Hatalmas iparágról beszélünk, amely több százezer emberből áll” – figyelmeztetett az új szigorítást bírálva. Jiszrael Kac pénzügyminiszter is ellenezte a vendéglátóhelyek további korlátozásait, szerinte is más megoldásokat kell találni. A vasárnapi értekezleten nem hoztak döntést, s hétfőre újra összehívták a minisztereket egy újabb ülésre.

A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek nyilatkozó magas rangú miniszterek úgy vélik, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek újra bezárni az éttermeket, és újabb szigorú korlátozásokról fognak határozni. Az egymillió lakosra jutó új megbetegedések száma a rádió szerint az amerikaihoz hasonlít, és a járvány terjedése nyomán Ciprus úgy döntött, hogy Izrael besorolását C-kategóriára csökkenti, vagyis jobban fogja korlátozni az izraeliek beutazását.

Izraelben jelenleg 11 189 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. Közülük 335-en szorulnak kórházi kezelésre, 86-an vannak súlyos állapotban, 29-en pedig lélegeztetőgépen. Az utóbbi héten a súlyos betegek száma fokozatosan, napról-napra nőtt. A járvány kitörése óta eddig összesen 29 ezer 366 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 330 fő volt.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. július 05. 21:19
Raadasul nekik vagy otszor akkora maszk kell az orr miatt
akohazi
2020. július 05. 20:16
Az mindig nagyon veszélyes, ha a zsidók vészhelyzetben érzik magukat: ilyenkor nincsen morális, erkölcsi korlát előttük, még disznóhúst is ehetnek...
akohazi
2020. július 05. 20:15
Az mindig nagyon veszélyes, ha a zsidók vészhelyzetben érzik magukat: ilyenkor nincsen morális, erkölcsi korlát előttük, még disznóhúst is ehenek...
JMoflicheque
2020. július 05. 19:33
reméljük az is marad. kérjél szajrét szíígyártótó, az osztogat mindenkinek!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!