Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A román államfőnek még tavaly ítélték oda a kitüntetést, mivel „kiemelkedő küzdelmet folytat az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”.
Amint arról mi is beszámoltunk, Klaus Iohannis román államfőnek ítélték oda 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat. A kitüntetésről határozó bizottság szerint Iohannis „kiemelkedő küzdelmet folytat az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”. Méltatták továbbá a romániai jogállamiság és független igazságszolgáltatás érdekében tett lépéseit is.
Csakhogy azóta történt pár dolog. Iohannis április végén furcsa retorikába kezdett: először azzal vádolta meg a román szocdemeket, hogy odaadnák Erdélyt a magyaroknak, majd magyarozásba kezdett. Közben pedig a román törvényhozás egyre-másra szedte elő, és szavazta le a régi és új székely autonómiatervezeteket.
Ezen események nem kerülték el a nemzetközi sajtó figyelmét sem. Sokan kezdték méltatlannak tartani Iohannist a díjra, amelyet előtte olyan személyek kaphattak meg, mint Richard von Coudenhove-Kalergi, a páneurópai eszme megfogalmazója, Konrad Adenauer, Winston Churchill, Robert Schuman, Henry Kissinger, Francois Mitterrand, Helmut Kohl, Václav Havel, vagy épp Angela Merkel.
Lépett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is. A szervezet levelet írt a Károly-díj odaítéléséről döntő igazgatóság vezetőjének, Jürgen Lindennek, hogy Románia elnöke nem méltó arra, hogy csatlakozzon e személyekhez, hiszen az erdélyi magyarokat célzó kijelentéseivel, „ezzel a megalapozatlan, és gyűlöletkeltésre alkalmas hazugsággal, Klaus Iohannis egy egész nemzeti közösséget bélyegezett meg. Tette mindezt azért, mert a Képviselőház néhány nappal korábban elfogadta, a demokratikus úton, a román parlamenthez benyújtott törvénytervezetet Székelyföld területi autonómiájáról”.
A székelyek a napokban kapták meg egy postán érkező levél formájában a választ, amelyből a Főtér közöl néhány részletet. „A Nemzetközi Nagy Károly-díjat átadó igazgatóságnak változatlanul semmi kétsége afelől, hogy Klaus Iohannis személyében egy meggyőződéses és meggyőző Européer-t tüntet ki, és nem látjuk okát ezen döntésünket megmásítani” – idézi az erdélyi magyar honlap a dokumentumot. A levélben az is olvasható, „hogy bár saját magához képest szokatlanul éles retorikát használt, Iohannis nem támadta a magyar kisebbséget, aggályait sokkal a PSD politikusaival szemben fogalmazta meg”.
Jürgen Lindenék állítása azért is furcsa, mert a román Diszkriminációellenes Tanács május végén 5000 lejes büntetést szabott ki Iohannisra, tehát odahaza sem találták helyénvalónak az államfő kijelentéseit. Erre az SZNT is emlékeztet. Megállapítják azt is, hogy a történet további bizonyíték arra, hogy a kelet-közép-európai közösségekben a rendszerváltás előtt Nyugat-Európáról kialakított kép egy illúzió volt, így ma a valósággal kell szembenéznünk.